A méhnyakrákot 99%-ban a Humán Papillomavírus (HPV) állandósult fertőzése okozza. Ezzel a ténnyel minden korcsoportban hasonló mértékben vannak tisztában a megkérdezettek (74%) – a görögök kivételével (60%) hasonlóak az ismeretek a vizsgált országokban.

Valamennyi országban hiányosak az ismeretek a kockázati tényezők tekintetében. A megkérdezettek fele (51%) válaszolta, hogy a dohányzás, HIV fertőzés, vagy a legyengült immunrendszer közül mindegyik rizikófaktornak számít – a válaszadók másik fele (49%) csak egyik vagy másik megnevezett tényezőt

tekintette veszélyesnek a méhnyakrák kialakulása tekintetében a HPV-vel fertőzött nők számára.

Bár ebben a kérdésben a magyar megkérdezettek jobban szerepelnek (61%), mint a más országok válaszadói – egyéb kérdések kapcsán inkább elmaradnak ismereteink a nemzetközileg mért arányoktól. A hazai válaszadók csupán háromnegyede tudja, hogy a kezdeti stádiumú méhnyakráknak nincsenek

tünetei – szinte minden, a kutatásban részt vevő országban magasabb számban vannak ezzel tisztában.

A magyar kitöltők 18%-ában csak hasi görcsök esetén merülhet fel, hogy méhnyakrákról lehet szó – holott ez már az előrehaladottabb stádium jele – pedig még a 0. stádiumban kiszűrt betegség 100%-ban gyógyítható lenne. Fontos látnunk, hogy itt nem arról van szó, hogy egy egészségügyi témájú műveltségi

vetélkedőn hogyan szerepelnek a magyar nők – sokkal inkább arról, hogy hányan élnek a hamis biztonságérzet illúziójában, s a megfelelő ismeretek híján csökkenthetik az esélyeiket: nem fordítanak figyelmet a megelőzésre, nem vesznek részt szűrésen. Holott önmagában sem a szűrés, sem a vakcináció

nem nyújt védelmet – a védőoltás és a rendszeres szűrés együttes alkalmazása a leghatékonyabb módja a méhnyakrák megelőzésének.

A legtöbb válaszadó – a vizsgált országokban átlagosan 89% – egyetértett azzal, hogy a HPV elleni védőoltás megelőzi a fertőzés kialakulását. Ugyanakkor akadnak olyan válaszadó csoportok is, pl. a háztartásbeliek, ahol majd minden 10. kitöltő úgy gondolja, hogy a védőoltást egy lehetséges kezelési lehetőségnek tekinti – holott valójában nem ennyire egyszerű a helyzet: sugár- vagy kemoterápia, esetleg a méheltávolítása a kezelési gyakorlat.

A fenti adatokból jól látszik, hogy jelentős arányban rendelkezünk ismeretekkel a méhnyakrákkal kapcsolatban. Azonban még jól mérhető azok aránya is, akik az ismereteik hiányossága miatt nem hozhatnak felelős döntést a szűrés és/vagy oltás kérdésében, s ugyancsak a téves elképzeléseik miatt későn kerülnek orvoshoz, s így rosszabb eséllyel gyógyulnak.

Forrás:Szinapszis Kft.