Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gabriel García Marquez búcsúlevele

Gabriel García Marquez egészségi okokból visszavonult a nyilvánosságtól (nyirokrákja van). Úgy tűnik, egyre súlyosabb. Búcsúlevelet küldött barátainak, ez az Internet segítségével is terjed. Ajánlom, hogy olvassátok el az utóbbi idők legzseniálisabb latin-amerikai elméjének igazán megható írását.

" Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredélymegmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek. Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

 Küldd el ezt annak, akinek akarod.

Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap.

és ha nem teszed meg, az sem érdekes.

Ez az a pillanat."


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.