Baksai festményeinek legszembetûnõbb sajátossága az a pasztózus, taktilis, tapintásra ingerlõ felület, amely kiemelkedéseivel és krátereivel úgy hat, mint egy táj domborzata, vagy mint egy relief. Ezt a hatást a festék felhordásának különös módjával éri el: az olajfestéket szinte felgyúrja a vászonra, s Rembrandthoz hasonlóan sokszor kézzel vagy festõkéssel dolgozza meg. Ez a festéstechnika az impasto, a pasztás, vastag festés, ami a kortárs magyar festészetben például Baranyai Levente vagy Horváth Krisztián sajátja is. Baksai érzéki felületei azonban távolról sem állnak össze megnyugtatóan, ismét a közelbe hívják az embert. Nyugtalanságot kelt a nézõben, hogy minden pontról mást és mást lát, mást lát oldalról és megint mást surlófényben. Félelmetes találmánya, hogy képeire olyan körvonalakat fest, amelyek csak bizonyos szögbõl láthatóak. Ezt a hatást úgy tudja elérni, hogy például feketével fest fekete alapra, így az ábrázolni kívánt elem csak a plasztikussága révén válik el a háttértõl és csak meghatározott szögbõl, vagy fényviszonyok között érvényesül. Vastag csomókból kialakított felületei tektonikus mozgásokat idéznek, melyre tökéletesen rímelnek úgy a földszínek, melyeket elõszeretettel használ, mint a figurák utalásai a négy alapelemre, mitológiákra, nagy statikájú gondolati rendszerekre. Baksai festészetében a forma találkozik a nyers anyaggal, és felkavaró, izgalmas elegyet képez.