Gyémánt László festőművész kiállítása a Duna pArt Galéra és a Magyarországi Volksbank közös szervezésében a Volksbank Rt. Istenhegyi úti bankfiókjában és Galériájában. (1126 Budapest, Istenhegyi út 40/A)
Nyomot hagyni térben és időben. Valami jelet hagyni arról, hogy éltünk, alkottunk, itt voltunk. Mindannyian vágyunk arra, és reméljük, hogy nekünk talán sikerült valami olyat tenni, ami valóban jel térben és időben. Gyémánt Lászlónak már egész fiatalon sikerült jellé, vagy még inkább jelképpé válnia.
Olyan korban kezdte járni művészi életútját, amikor országokat szögesdrótok, falak és akkor úgy tűnt áthidalhatatlan ostoba politikai és ideológiai szakadékok választottak el. Oly korban volt világpolgárként művészetében is modern, amikor a modernség nálunk a szocreál szürkeségét jelentette. Akkor és úgy gondolkodott, alkotott és tett, ahogy akkor kevesen. Talán emiatt is vált rendkívüli emberré és elképesztően tehetséges művésszé, nem "csak" festővé, hanem filozófussá, polihisztorrá, olyanná, akiből ma már ebben a multikulturális világban sajnos egyre kevesebb van.
Sokáig egy bezárt közegben élt tízmillió sorstársával együtt, ha úgy tetszik egy "víz alatti" világban, amelybe úgy, mint a napfény elvétve azért beszűrődött egy-egy dallam, egy-egy morzsa a másik, a falakon túl lévő világból.
1935-ben született. Járt ugyan a Képzőművészeti Főiskolára - Papp Gyula és Hincz Gyula növendékeként -, de virtuóz rajz- és festészeti tudásán valójában nem volt mit csiszolni. Meghatározó élmény számára a Szürrealisták Csoportja, Csernus Tibor barátsága, és később a pop-art. Számtalan kiállítás belföldön, majd külföldön is. Aztán úgy döntött 1970-ben, hogy szűk neki ez a tér és elment egy időre. London, Ausztria és rövid ideig Németország. Befogadták, siker sikert követett, abban a másik, neki mindig is természetesebb közegben. 1982-ben mégis hazatért, majd újra többször ismét elutazik az Egyesült Államokba. Jelenlétének súlya, a hazai művészeti és szellemi közegre gyakorolt hatása nélkül nem lenne a XX. századi magyar festészet az, ami.
Legyen szó festményről, rajzról, fotóról Gyémánt olyan, mint a zene, a számára oly fontos Blues. Ahogy Ő vall erről "A Blues lüktető vágy - öröm és bánat közt ingázó hangulat - a lélek rezdüléseinek vetülete - lázadó indulat - sűrített életérzés - hangok és színek ritmusvariációi: szívdobogás" Társaságában lenni olyan, mint az áttetsző őszi napfényben sütkérezni. A belőle áradó derű, emberi bölcsesség, és az a sajátos humor, ahogy gondolkodik és vall az Őt körülvevő világról olyan érték, amit érdemes lenne közkinccsé tenni. Higgyék el nekem - ha közkincs lenne - talán még ezt a hangos, buta, kaotikus disszonanciára hangolt világot is átjárná a Blues.
A kiállítást megnyitja:
Skonda Mária az Igazgatóság tagja, elnökhelyettes
és
Kárpáti Tamás
újságíró
A kiállítás október 25-ig tekinthető meg
ÉLET-MÓD
Gyémánt László kiállítása
A hazai művészeti és szellemi közegre gyakorolt hatása nélkül nem lenne a XX. századi magyar festészet az, ami.
Legyen szó festményről, rajzról, fotóról Gyémánt olyan, mint a zene, a számára oly fontos Blues. A festőművész kiállítása 2004. szeptember 7-én 17 órakor kerül sor, a Volksbank Rt. Istenhegyi úti bankfiókjában és Galériájában.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására
A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?
A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?
Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!
A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
A zöld szállítási megoldások reneszánsza
Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai
A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja
A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!
A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal
Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai
Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.