Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyere, Báró, már nagyon várunk!

Már elindult Magyarországra Izraelből a Báró nevű jeladós fehér gólya, amely társai közül valószínűleg a legkorábban tér vissza Magyarországra minden évben.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pénteki tájékoztatása szerint Báró már Törökország felett repül. Fajtársai többnyire csak március végén, április elején jelennek meg a magyarországi fészkeiknél, ám Báró gyakran már február végén megérkezik. A hazatérés pillanatát a nagyközönség is átélheti a madár fészkét figyelő webkamera révén (http://golya.mme.hu/golyakamera/orhalomstream/).

A szakemberek egészen tavalyig nem tudták, hogy mi áll a gólya viselkedésének hátterében. 2016 tavaszán aztán sikerült műholdas jeladóval megjelölni a madarat, aminek köszönhetően kiderült, hogy Báró nem a hazai állomány fő telelőterületére, Szudánba és Csádba, hanem csupán Kis-Ázsiába, Izrael térségébe vonul.

Ez a gólya nálunk telelt. Most műfészket kapott Semjénházán. MTI Fotó: Varga György

Ez a rövidítés jelentős, sok ezer kilométeres megtakarítást jelent, ezért tud Báró - a többieknél jelentősen nagyobb kockázatot is vállalva - korábban megérkezni Magyarországra.

Az idei korai indulás jelentős kihívásokkal indult Báró számára. A madarat az Anatóliai-fennsíkon a magyarországi viszonyokat idéző hideg, nappal is tartós fagyok fogadták. Ennek ellenére jól halad és a hétvégén valószínűleg el is éri Európát. Báró útját egy folyamatosan frissített térképen lehet nyomon követni a http://satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_265=265# oldalon.

A legtávolabb telelő két magyar fehérgólya  eközben még mindig jó hatezer kilométerrel délebbre, Mozambik és a Dél-Afrikai Köztársaság szavannáin telel.

Kanadai vendég érkezett a Balatonra
Soha még nem láttak ilyen madarat Magyarországon – adta hírül az OrientPress Hírügynökség. A Balatonon, Szántód és Földvár között vették észre a Kanada nemzeti szárnyasaként is ismert fehércsőrű búvárt.

A madarak vonulása - egyetlen faj esetében - sem köthető sem ősszel, sem tavasszal egy adott időponthoz. A madárvonulás mindössze egy hónapig, júliusban szünetel csak Magyarországon, mivel a legkésőbb érkező halvány gezék csak június elején-közepén érnek haza, miközben a legkorábbi indulók, például a fehér gólyák, már augusztusban megkezdik az őszi vonulást.

A február azért különösen fontos a magyarországi madárállományok szempontjából, mert a hosszú távú vonulók többsége ekkor kezdi meg a végső felkészülést a hosszú hazaútra. A gyűrűzési adatokból azt is tudják a szakemberek, hogy a fecskék esetében - és gyaníthatóan a többi fajnál is - a legerősebb szuperhímek indulnak el a legkorábban, így nekik jutnak a legjobb fészkelőterületek.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.