Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyerekek médiahasználati szokásaiZömük

A 8-14 éves gyerekek 95 százaléka hetenként többször néz televíziót, rádiót pedig kétharmaduk hallgat hasonló gyakorisággal. Nyomtatott sajtóterméket a korosztály fele, szokott olvasni. könyvet pedig jó egyharmada olvas.

Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet és a Szonda Ipsos vizsgálata, amellyel a hazai médiakutatás történetében először feltárták a gyerekek médiafogyasztási szokásait.


A korosztály 800 000 tagját reprezentáló 2 000 gyereket és valamelyik szülőjét személyesen kérdezték meg idén má

jus-júniusban a piackutatók. A válaszadó gyerekek kétharmada tartja magát átlagos tévé-nézőnek. A saját maguk által aktívnak nevezett televíziózók között több a fiú, mint a lány. Így a lányoknál nagyobb a ritkán tévézők aránya, mint a fiúknál.


A 8-14 évesek számára készülő ifjúsági és könnyűzenei magazinok, továbbá az iskolában terjesztett gyereklapok 10 százalék feletti olvasottságot érnek el a korosztályon belül. A lányok valamivel nagyobb arányban olvasnak könyvet is, újságot és magazint is mint a fiúk. Életkor szerint is tapasztalhatók különbségek. A 8-11 évesek között többen szoktak akár könyveket, akár lapokat olvasni, mint a 12-14 éveseknél.


A gyerekek általában pozitívan ítélik meg a reklámokat: 57 százalékuk olvas vagy néz szívesen hirdetéseket.A felmérés kiterjedt a szabadidő eltöltési szokásokra is. A 8-14 évesek leggyakoribb szabadidős tevékenysége a barátokkal való együttlét és a zenehallgatás. Mindegyikre hetenként legalább egyszer időt szakít a válaszadók 80-80 százaléka.


Számítógépes játékkal hetenként legalább egyszer a megkérdezettek 45 százaléka szokott játszani, társasjátékot pedig 38 százaléka.


Többen járnak legalább havonta gyorsétterembe (majdnem egynegyedük), mint moziba (majdnem egyötödük).


Könyvet a megkérdezettek jó egyharmada szokott olvasni. Leginkább a természettudományi és sport témájú műveket kedvelik, állapítja meg a GfK és a Szonda Ipsos közös felmérése.


A 8-14 évesek 28 százaléka rendelkezik Internet hozzáféréssel, akiknek zöme gyakran használja is.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.