Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyermekvédő lett Katy Perry

Egy különleges rendezvény keretében avatták Katy Perry-t, a popzene nemzetközi szupersztárját az UNICEF legújabb jószolgálati nagykövetévé. Nagyköveti tevékenységének egyik központi eleme a fiatalok ösztönzése a szervezet munkájában való részvételre, mellyel a világ legsebezhetőbb gyermekeinek és serdülőinek életkörülményeit kívánja javítani.

“Katy Perry már most is bajnok a gyermekek szemében, így alig várjuk, hogy hangját az UNICEF nevében is kieressze” – mondta Anthony Lake, az UNICEF igazgatója. “Örömmel tölt el minket, hogy üdvözölhetjük őt az UNICEF jószolgálati nagykövetei között, és hogy nagyszerű hangja segítségével a világ gyermekeinek és fiataljainak hangját is felerősíthetjük.”

Katy mint az UNICEF jószolgálati nagykövete feladataként a fiatalokat arra fogja buzdítani: szólaljanak fel a saját életükben legfontosabbnak tartott kérdésekben, továbbá közvetlenebb módon szeretné bevonni őket az ezekre adható válaszok kidolgozásába is. Tevékenységével elsősorban a legsebezhetőbb gyermekeket és serdülőket kívánja elérni: a mélyszegénységben élőket, az erőszak, bántalmazás vagy elhanyagolás áldozatait, illetve azokat, akik valamilyen veszély- vagy konfliktushelyzetben élnek.

Az UNICEF jószolgálati nagyköveteként a 29 éves énekesnő olyan ismert személyek sorához csatlakozik, mint Amitabh Bachchan, David Beckham, Harry Belafonte, Orlando Bloom, Jackie Chan, Mia Farrow, Danny Glover, Angelique Kidjo, Liam Neeson, Leo Messi, Sir Roger Moore, Vanessa Redgrave és Susan Sarandon.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.