Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyertyagyújtás, Angyalok Kara, Diótörő - indul a buli a Bazilikánál!

Idén november 27-én ötödik alkalommal nyílik meg a belváros látványos és élményekkel teli találkozópontja, az Adventi Ünnep a Bazilikánál. A vásár hagyományai szerint advent első vasárnapján ünnepélyesen meggyújtja az első gyertyát Snell György püspök, a Szent Jobb őre. Az ünnep fényét az ExperiDance Angyalok Kara kórusprodukció november 29-i ősbemutatója, és a Diótörő a Bazilikán, a klasszikus mese 3D-s animációja emeli, a világhírű hazai vizuális alkotócsoport, a Kiégő izzók izgalmas feldolgozásában. Január 2-ig fényfestés, kézműves termékek, koripálya, jótékonysági és családi programok, valamint a karácsonyi szezon legnagyobb street food kínálata és január elsején lencse nap várja a látogatókat a Bazilikánál.

Advent első vasárnapján a hagyományoknak megfelelően Belváros-Lipótváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter köszönti majd a vásárba érkezőket és a rendezvény támogatóival közösen felkapcsolják a tér, a Belváros és a vásár mesés karácsonyfájának díszkivilágítását.  Az adventi időszak legfontosabb üzeneteit Snell György, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye püspöke, a Szent Jobb őre eleveníti fel és gyújtja meg az adventi koszorú első gyertyáját. A lila gyertya lángja és az épület előtt felállított betlehem arra emlékeztetik majd az arra járókat, hogy a következő egy hónapban békés hangulatban, egymásra odafigyelve készülődjünk a karácsonyra.

Kép: sajtóanyag

A boldog békeidők karácsonyi hangulatát varázsolja a térre az ExperiDance ajándéka Magyarországnak: az Angyalok Kara kórusprodukció. Az ismert magyar és angolszász ünnepi dalokra épülő, angyali jelmezekbe csomagolt műsor ősbemutatóját láthatják az érdeklődők az Adventi Ünnepen a Bazilikánál. A produkció ezt követően indul majd országos turnéra azzal a céllal, hogy olyan helyszínekre is eljusson az Angyalok Kara, ahol az ott élők csak nagyon ritkán találkozhatnak minőségi élőzenével.

Kép: sajtóanyag

Az advent fényét az egyik legnépszerűbb karácsonyi mese, a Diótörő 3d-s animációja is emeli majd, a világhírű hazai vizuális alkotócsoport, a Kiégő izzók különleges feldolgozásában. A klasszikus történet 5 percbe sűrítve, izgalmas vizuális és zenei megoldásokkal a  Bazilika monumentális homlokzatának fényfestésével elevenedik meg, először advent vasárnapján. Ezzel a kisfilmmel bővül az Adventi Ünnep idején a Bazilikára minden nap vetített karácsonyi témájú, zenés rövidfilmek sora. Így a minden nap 16.30 és 22 óra között fél óránként látható programon hat látványos alkotásban gyönyörködhetnek az odalátogatók.

Együtt lesz élmény az ünnepekből

A téli élmények biztos helye a gyermekek kedvence, a 14 év alattiak számára ingyenes használható 200 nm-es korcsolyapálya is, ahol hétvégenként korisuli várja őket. Pénteken és szombaton pedig a Göncöl Néptáncegyüttes táncházába kapcsolódhatnak be, akár az egész családdal együtt.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet egyik adománypontja is a vásárban működik, ahol önkénteseik szeretettel és egy mézeskalács szívvel várnak mindenkit, aki szeretne hozzájárulni nehéz sorsú embertársaink megsegítéséhez. A vásárban berendezett „szeretet.éhség. sütődében” a látogatókkal és a szervezetet segítő meglepetés vendégekkel közösen készítik majd a mézeskalács szíveket. Immár hagyomány, hogy egy élménynapot is szerveznek gyerekeknek az adventi vásáron.

Változatlanul színes kínálat még nagyobb területen

A téren felállított mesebeli faházakban majd nyolcvan kézműves igényes, előzetesen zsűrizett ajándéktárgyaiból válogathatunk. Megtalálhatjuk közöttük népi- és iparművészek, keramikusok, bőr- és textilművesek, ötvösök, egyedi ruha- és kiegészítő-tervezők, grafikusok és fotóművészek minőségi alapanyagokból, kézzel készített munkáit.  Idén még nagyobb területen, a Bazilika oldalában a Bajcsy Zsilinszky utat és a Hercegprímás utcát összekötő szakaszon is kézműves kiállítók sorakoznak majd, még szélesebb kínálatot nyújtva a vásárlóknak.  A bőséges ajándékkavalkádban az ünnepi szezon legnépszerűbb finomságait és az idei év ínyenc újdonságait is megkóstolhatjuk.

Kép: sajtóanyag

Adventi street food a Zrínyi utcában

Idén a karácsonyi szezon legnagyobb és legváltozatosabb street food kínálata várja a Zrínyi utcában  a hagyományos és különleges ízek kedvelőit, ahol a karácsonyi vásárok ünnepváró hangulata és ízei, valamint a legdivatosabb utcai ételek találkoznak a környező éttermek és vendéglátóhelyek kiváló gasztronómiai kínálatával. A Zrínyi utcát szinte teljes hosszában elfoglalják az aranykorát élő hazai street food legnépszerűbb képviselői, így több mint egy hónapon át egy helyen lehet majd végigkóstolni a klasszikus street food fogások, a hamburger, a hot-dog és a szendvicsek egyedi és meglepő változatait is az utcai fogyasztásra szánt kreatív ételek széles kínálatát.

Január elsején pedig az újévi hagyományokat követve rendhagyó Lencse Nappal köszönti az újévet az Adventi Ünnep a Bazilikánál, melyen a különféle receptek szerint elkészített szerencsehozó étel minden gasztrokiállítónál és street food árusnál kapható lesz.

Készülj a karácsonyra konyhában is. Itt egy diétás sült pulyka, amit az amerikaiak hálaadáskor szoktak sütni.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.