Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyógyszerekkel lesz kezelhető a korrupciós hajlam?

A korrupcióra való hajlam egy bizonyos agyi terület aktivitásával állhat összefüggésben egy kínai kísérlet szerint. Ha igazolható a kutatások eredménye, akkor akár gyógyszerekkel is lehet majd fellépni a korrupció ellen.

A kísérletben MRI készülékkel mérték a 28 résztvevő agytevékenységét, miközben egyre nagyobb összegeket ajánlottak föl nekik: ha elutasították, senki nem kapott semmit, ha elfogadták, osztoztak az összegen a többiekkel. A kutatók szerint ez a szituáció hasonló ahhoz, mint amikor valakit megpróbálnak megvesztegetni - írja a South China Morning Post online kiadása nyomán az MTI a Frontiers in Behavioural Neuroscience című folyóirat májusi számában megjelent kutatásról.

A sok pénz fokozott agyi aktivitást vált ki - Kép: filckr

A kutatók azt tapasztalták, hogy a pénz elfogadása esetén az agynak a bal halánték fölött található része fokozott aktivitást mutatott. Minél nagyobb volt a felajánlott összeg, annál intenzívebb volt az aktivitás. A lényegi megállapítás azonban az, hogy azok az emberek, akiknek a szóban forgó agyterülete aktívabb volt, nagyobb hajlandóságot mutattak a pénz elfogadására - azaz hajlamosabbak lennének a korrupcióra.

Ha igazolást nyer, hogy a korrumpálhatóságnak - legalábbis részben - agyi okai vannak, gyógyszeres kezeléssel vagy pszichoterápiával kezelhetővé válna ez a hajlam. Mindez Kínában igen aktuális: a népköztársaság 1949-es megalapítása óta az egyik legkiterjedtebb korrupcióellenes akció folyik az országban. Hszi Csin-ping kínai elnök 2012 végén hirdette meg a megvesztegetés elleni küzdelmet, amelynek keretében már több mint 30 ezer kormányhivatalnok ellen indítottak eljárást kenőpénz feltételezett elfogadása miatt.

Nincs több hálapénz!
Írásban kell kötelezettséget vállalniuk a kínai orvosoknak május elsejétől arra, hogy nem fogadnak el hálapénzt vagy ajándékot betegeiktől. A betegeknek is meg kell fogadniuk, hogy semmit sem tukmálnak rá az orvosokra.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.