Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyöngytyúk és bilincs - mire kellhet?

Virág és pezsgő bekészítése a szobába, késő esti fuvar egy buliba, esetleg szexpartner keresése – mi számít extrém kérésnek a szálláshelyeken? – tette fel a kérdést felmérésében a Szallas.hu A gyöngytyúk és a bilincs mellett Rolls Royce is felmerült.

Kép:Pixabay

A Szallas.hu felmérése szerint miden hatodik szállásadóhoz legalább havonta egyszer fordulnak valamilyen extrém kéréssel a vendégei – igaz, elég széles skálán mozog, hogy mit értenek „extrém” alatt. „Volt, ahol a törölköző, a tévé vagy a kutyának való itatótál biztosítása is szokatlannak minősült – de az ilyen esetek inkább félreértésből adódnak. Egy falusi vendégház profiljához például nem feltétlenül tartozik hozzá a jacuzzi, de azért előfordulhat, hogy valaki mégis keresi” – magyarázta Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Az elmúlt évben igényelt plusz szolgáltatások többsége a felmérés szerint három nagy csoportba tartozott. Gyakran kérték a vendégek a késői szobaátvétel vagy épp a korai szobaelhagyás lehetőségét – volt, aki hajnali három órakor érkezett a vendégházhoz. Sokszor fordult elő az is, hogy el kellett fuvarozni az utazókat egy tömegközlekedési csomópontig, vagy akár a reptérre – még Somogy megyéből is. A legtöbb kérés azonban valamilyen különleges alkalomhoz kapcsolódott, például születésnapi tortát kellett vinni az ünnepeltnek, vagy épp rózsaszirmokkal teleszórni a szobát egy eljegyzés előtt. „A szállásadók általában szívesen segítenek, bár sokszor kell talpraesettnek lenniük: volt olyan, aki télvíz idején mezei virágokkal akarta megkérni szíve választottját, más élő nyulat szeretett volna ajándékozni” – szemezgetett a szállásadók válaszaiból Dorcsinecz József.

A legextrémebb kérések azonban az előzőeket is felülmúlták: előfordult, hogy valaki lekvárt vagy gyöngytyúkot akart főzni az apartmanban, és a hozzávalók beszerzésénél kellett asszisztálni, de volt olyan is, aki a szoba berendezésének egyes darabajit akarta megvásárolni. Egy szállóvendég az ismeretlen rokonai felkutatásához kért segítséget, más könyvelőt keresett a vendéglátón keresztül. „Többen igényeltek különleges programot, például vadászaton vagy sétakocsikázáson akartak részt venni. Szexuális szolgáltatások vagy eszközök igénybevételéhez a szállásadók mintegy 3 százalékától kértek segítséget saját bevallásuk szerint” – tette hozzá a Szallas.hu ügyvezetője.

A világ legromantikusabb wellness oázisai
A világ 9 legszebb wellness-szállodáját, ahol a lélegzetelállító fürdőrészleg még emlékezetesebbé teszi az együtt töltött időt.

A gazdag nőkkel van a legtöbb gond

A Szallas.hu azt is megkérdezte a szállásadóktól, hogy szerintük milyen társadalmi csoportokba tartozók állnak elő leggyakrabban extrém kérésekkel. A válaszok alapján a kisgyermekes családok vagy a fiatalok az átlaghoz képest nem jelentenek nagyon nagy problémát a vendéglátóknak, ahogy az ismert emberek sem. „Utóbbiak inkább kerülik a feltűnést az utazáskor a válaszok alapján, bár olyan is volt, aki kedvezményt kért a népszerűségére hivatkozva” – mondta Dorcsinecz József. Külön elbánást leginkább a jól szituált magánemberek kérnek, és közülük is többnyire a nők állnak elő a kívánságokkal – a felmérésben részt vevő szállásadók háromnegyede, illetve kétharmada értett egyet ebben.

Az extra szolgáltatások a vendéglátóknak többnyire pár ezer vagy néhány tízezer forintjába kerültek – többen mondták, hogy alacsonyabb összegnél nem is kérték el a plusz pénzt a vendégektől. A 2014-es évben a legdrágább kérés mintegy félmilliós költséget jelentett, ekkor egy Rolls-Royce-ot kellett szerezni a vendégnek hölgykísérettel. „A fizetéssel kapcsolatban egyébként minden tizedik szállásadó jelezte, hogy valamelyik vendége nem pénzzel vagy utalvánnyal kívánt fizetni – a természetbeni megoldások között a csereüdülés, a csokoládé és a bor mellett többek között tűzifa, életbiztosítás és szőnyeg is szerepelt” – foglalta össze a válaszokat a portál képviselője.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.