Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ha 16-án születtél, magányos farkas vagy!

Ha bármely hónap 16. napján születtél, akkor valószínűleg tartózkodó, óvatos és befelé forduló vagy.Nehezen fejezed ki a gondolataidat és az érzelmeidet.

 Inkább visszahúzódnak önmagukba, mintsem hogy problémás helyzetbe kerüljenek. Már kisgyermekkorukban élénk tudásvágy jellemzi őket. Nehezen tudnak szeretetet, kedvességet adni és azt elfogadni. Ezért van az, hogy gyakran rosszkedvűek és elégedetlenek.

Nem csoda, ha a "magányos farkas" szerepkörét játsszák, és visszavonulnak, holott igazából gyengédségre vágynak. De idővel erős hit és életfilozófia alakulhat ki bennük.

Szeretnek egyedül dolgozni, főleg a tudomány és a technika világában elmélyülve.

Gyorsan kombináló- és mindig éles észjárásuk fárasztó lehet másoknak. Ám ha valaki felkészületlenül társalog velük, könnyen türelmetlenné válnak, és sértő módon tudnak viselkedni.

Minden esélyük megvan arra, hogy valamilyen rendkívüli foglalkozást folytassanak.

55 éves koruk után több problémák is adódhatnak a partnerükkel. A korral együtt azonban tekintélyük is nő.

Az ezotérikusok szerint a bíbor szín védheti meg őket a negatív hatásoktól!

Kívánjuk, hogy ne csak ezen a napon...!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.