Hancúrcica. Meglehetősen pejoratív hangzású kifejezés, mintha egy szexuális tárgyról beszélnénk. És ha azt mondom, hogy a hancúrcicának egy időben akár 7 hancúrkandúrja is volt? Máris felkúszik a szemöldök. Hogy megalázó lenne ez a szerepkör? Inkább csak meglepő, és társadalmunk erkölcsi normáinak határait feszegeti.
Napjainkban is tartja magát az az általános nézet, miszerint egy férfi minél több szexuális kalandot mutat fel, annál tökösebb, de ha egy nő jár egyik ágyról a másikra, ő egyszerűen kurva. Végre egy nő is bevállalta, hogy őszintén beszéljen arról az időszakról, amikor az igazit kereste, és nem vetette meg a kalandokat. Marie M. első könyvére 8 évet kellett várni a sikeres blog indulása után.
Nem félsz a könyv negatív fogadtatásától? Sokan nem értékelik az effajta nyíltságot, egy nő esetében ezt a szabad életmódot.
– Nem félek. Amikor a blogot írtam, mely egy társkereső oldalon belül működött - tehát nyilvános volt, de csak a regisztrált felhasználók számára –, én már kaptam hideget-meleget. Többen lekurváztak, de voltak olyanok is, akiknek tetszett, hogy így viszonyulok a kapcsolatokhoz. Én nem hazudtam, senkinek nem ígértem szerelmet, használtuk egymást a pasikkal, a hancúrkandúrjaimmal, mindannyiunk örömére. Őket persze meglepte, hogy engem nem érdekel, hány nővel folytatnak épp viszonyt, de tényleg nem foglalkoztatott. Érzelmeket nem tettem ezekbe a „kapcsolatokba”, sok esetben inkább a férfi kezdett kötődni hozzám, hisz önmaga lehetett mellettem, ám ilyenkor gyorsan léptem, megszakítottam az együttléteket. A lényeg a kölcsönös örömszerzés és önmagam, saját szexualitásom megismerése volt. A negatív kommentek jó részét egyébként pasik írták, főleg olyanok, akik nem tudtak bejutni a bugyimba.
Nehéz volt bejutni a bugyidba?
– Igen, nagyon megválogattam, de nagy volt a merítés is, nem akárki jutott be. A naplóm persze mást sugallt. Akinek nem sikerült, az sértve érezte magát.
Hogy kezdődött?
– Nyilván a gyerekkori molesztálás hatására rejtőzködő kislány voltam. Úgy értem, hogy a lányos, nőies énemet teljesen elnyomtam, hatalmas, több számmal nagyobb ruhákat hordtam, lehetőleg semmi feltűnőt nem viseltem. Sokszor verekedtem, persze fiúkkal is, és arra is akadt példa, hogy én szerveztem meg, hogy valakit jó alaposan elverjenek. Még középiskolában is a bő cuccaimban jártam, majd amikor gólyatáborba mentem, minden megváltozott. Rádöbbentem, hogy tetszem a fiúknak. Akkoriban kezdtem el kinyílni, de még nehezen engedtem közel bárkit is. Hosszabb kapcsolataim voltak, olyanok, amiket épp megfelelőnek gondoltam, sajnos, nem éppen lélekemelő jellegűek. Az egyik ilyen hosszabb történet során olyan magasra helyeztem a lécet saját magam számára, hogy ugrálva sem értem el. A megfelelési kényszer teljesen eluralkodott rajtam, és volt, hogy egy másik párom mellett teljesen visszaszürkültem, híztam 10 kilót, csúnyának és használhatatlannak éreztem magamat. Szerencsére időben ki tudtam lépni ezekből a kapcsolatokból. Az egyik végjátéka alatt döntöttem úgy, hogy regisztrálok egy tárkereső oldalon. Hihetetlen volt számomra is, hogy mennyi levelet kaptam már az első napon. Válogathattam az ajánlatok között.
Sokat randiztál?
– Volt eset, amikor egy nap alatt többször is. Arra is volt példa, hogy míg az egyik pasi éjjel 11-től éjfélig várt rám valahol, én egészen máshol, mással randiztam, közben a másik randiról megfeledkeztem.
Szép nő vagy. Miért ezt a formáját választottad a pasizásnak? Könnyedén találhattál volna magadnak akár szórakozóhelyen is férfit…
– Sosem tartottam magam szépnek, bár sokszor hallottam ilyen bókokat. Hogy miért a netes keresgélés? Időhiány miatt. Én nem egyéjszakás kalandokra vadásztam, hanem olyan kielégítő kapcsolatra vágytam, mely mindkét félnek örömet okoz, kötöttségek nélkül. Mindig tudni akartam, kit engedek magamhoz közel. Fontos számomra a kölcsönös tisztelet és elfogadás, e nélkül nem történt semmi. A hancúrkandúrokat egytől egyig értékes kapcsolataimként tartom számon, egyetlen döntésemet sem bántam meg. Másrészt a baráti társaságom nem bulizós, a szakmai életem sűrű, sokat dolgozom, szeretem is munkámat, tehát nehéz lett volna más módon ismerkednem. Egy ilyen társkereső oldalon, kimondva vagy kimondatlanul, a legtöbben szexpartnert keresnek. Nincs ebben semmi titok.
Sikerült így, a nőiességed megélésével feldolgoznod a gyerekkorodban történteket? Pszichológus látott egyébként?
– Sikerült, és nem, nem látott pszichológus. Nem mondom, hogy elfelejthető, ami történt, de tudom kezelni. Nagyon kicsi voltam, így csak foszlányok, rövid emlékképek villannak be, szinte örülök, hogy nem húszévesen éltem át a molesztálást, mert tini- vagy akár felnőttfejjel, amikor tudjuk, mi történik velünk, talán már nem is feldolgozható egy ilyen trauma. Nem gondoltam arra, hogy terápiás jelleggel írom a blogot, de végül segített, nemcsak abban, hogy emlékezzek minden egyes kalandomra, kapcsolatomra, amikor visszaolvasom, hanem arra is, hogy lássam a jellemfejlődésemet.
A könyv lánykéréssel ér véget…
– Igen, egy darabig együtt voltunk a regényben is megjelenített kedvesemmel, valóban megkérte a kezemet, minden úgy történt, ahogy leírtam, de az együttlétünk alatt kiderült, hogy nem az, akinek mutatta magát. Még ő akart megváltoztatni engem, sőt a szárnyaimat is letörte volna, ha hagyom. Úgyhogy megváltunk egymástól. Hogy mit tanultam ebből a kapcsolatból, vagy a többiből? Rengeteget, és talán én is tanítottam - a következő könyvem arról szól majd –, majd újra kalandoztam egy kicsit, végül találkoztam a párommal, akivel tényleg boldogok vagyunk. Úgy fogad el, ahogy vagyok, a múltammal együtt. Már nem akarok senkinek megfelelni, levetkőztem a kényszert, és a párom nem is vár el tőlem semmit, amit nem önként adok. Az lehetek mellette, aki valójában vagyok, nem kell szerepeket játszanom. Ráadásul a családom is szereti, ami számomra nagyon fontos.
MarieM. Bátor lány. Sokat filózott azon, merje-e ezt a könyvet kiadni, vagy ne merje, végül azt mondta magának: Merjem. (Forrás: nokorszak.hu )
