Bárió elmondása szerint az alábbi történet ihlette legújabb szerzeményét:
- Fiatal koromban egyszer azt álmodtam, hogy felmásztam egy széles mező közepén álló nagy, terebélyes lombú fa tetejére, és az egyszer csak elkezdett remegni, füstölni, a gyökerei pedig, mint egy rakéta futóművei elkezdtek felforrósodni, és sárga-arany tűzsugarakat lövellve felszálltunk.
Én és a fa repültünk, hogy bejárhassuk az eget, hiszen fentről minden olyan csodálatos, fentről minden probléma és baj egyszer csak kicsi lesz. És fentről jobban látni a felhőket is,...de megszámolni nem tudtam őket, csak bámultam, mint egy gyerek. Mert a felhőket megszámolni nem lehet, ahogy a vizet sem a tenyerünkben megtartani, sem pedig az időt, mely szintén kifolyik a kezeink közül, ha nem figyelünk. Arra kell törekednünk, hogy magunkra és egymásra figyelve, a mostban és a szeretetben elmerülve találjuk meg a boldogságot. Ebben segít a zene és az olyan dalok, mint a Hány felhő az ég is. -
Hallgass bele, és döntsd el, igaza van-e Auguszt Báriónak?
