Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Három a malacka cebuéknál

Ismét szaporodtak a kritikusan veszélyeztetett cebui disznók a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A hazai állatkertek közül csak Budapesten látható ritka trópusi sertésféléknél ezúttal három aranyos kismalac született. Ez a második eset, hogy a különlegesen veszélyeztetett állatok sikeresen párosodtak nálunk!

Kép: Bagosi Zoltán

Három kismalac cseperedik a cebui disznóknál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az apróságok június 24-én születtek, s mostanra már a nagyközönség is láthatja őket. A malacok nevelésében Buana, az anyaállat mellett Bulan, a kan is részt vesz, sőt, a tavaly született fiatalok is barátságosan fogadták kistestvéreiket.

A kritikusan veszélyeztetett cebui disznók tartásával a tavalyi évben kezdett el foglalkozni a Fővárosi Állat- és Növénykert, előtte soha egyetlen magyarországi állatkertben sem mutatták be ezt az állatfajt. Budapesten a cél kezdettől fogva az volt, hogy a ritka trópusi sertésféle bemutatásával a közönség képet kapjon a vadon élő disznófajok sokféleségéről, illetve az állatok szaporítása is szerepelt a célok között. Ez annál is inkább fontos, mivel a természetben ritkulóban lévő állatfajról van szó.

Kép: Bagosi Zoltán

A fiatal tenyészpár, Buana és Bulan már tavaly megörvendeztette az állatbarátokat két kismalaccal. A november 16-án született utódok azóta egészséges süldővé fejlődtek. Ez azt jelenti, hogy a két felnőtt állattal, a tavalyi két fiatallal, illetve a most kéthetes kismalacokkal együtt összesen hét cebui disznót láthat a közönség a Mérgesház melletti kifutóban.

Tudtad?
Novemberben már született két ki malacka. Akkor is nagy szenzáció volt! Akkor ezt írtam!

A cebui disznó (Sus cebifrons) a Fülöp-szigeteken őshonos trópusi sertésféle. A névadó Ceburól időközben már kipusztult, de a szomszédos szigeteken (Negros, Panay) még élnek vadon élő állományai. Termetére nézve a hazai vaddisznóknál lényegesen kisebb, a kanok testtömege 35-40 kg, a kocáké 20-35 kg szokott lenni, s marmagasságuk is ritkán haladja meg a 60 cm-t. A nőstények 118 napnyi vemhesség után hozzák világra utódaikat, egy-egy alomban rendszerint 2-3, ritkán 5 malac szokott világra jönni. A fiatalok 2-3 éves korukban válnak ivaréretté, élettartamuk pedig akár 18 év is lehet.

Hajrá cebuk, valamit nagyon jól csináltok! Nem beszélve a Fővárosi Állat- és Növénykert dolgozóiról: a fogva tartott állatok csak olyan körülmények között szaporodnak, amilyen maradéktalanul megfelel igényeiknek. Ez a szakértelem! Köszönjük!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.