Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Három napon át 15 divattervező kollekcióját láthatjuk!

Van okunk az ünneplésre! - és reméljük a közönség is velünk együtt örül annak, hogy 2010. november 24-26 között 10. alkalommal rendezzük meg a Budapest Fashion Weeket - vallják a szervezők.Úgy tűnik a divatszakma túlélte a gazdasági válságot, a kreativitás sem hagyott alább - sőt! Az idén jubiláló Budapest Fashion Week még több látványossággal várja a közönséget.  



Az esemény 2004 óta az extremitás és underground mellett tette le a voksát, ugyanakkor a szakmában ismerten és elismerten a fiatal feltörekvő tervező generációnak ad ma is folyamatosan bemutatkozási lehetőséget. Az elmúlt hat évben közel száz magyar divattervező kollekcióit láthatta a közönség, mellettük megjelentek külföldi ismert kreátorok is, többek között Dragana Ognejovic (Belgrad), Michel Adam (FTV Collection Paris), Nataliya Dolenko (London), Bite My Style (Zagrab). A publikum a kísérő show-ban sem maradt sztárok nélkül, hiszen olyan nevek szórakoztatták a közönséget mint a Neo, Barabás Lőrinc Eclectick, és Mr Papagiorgo.

A magyarországi média mellett a nemzetközi hírügynökségek is rendszeresen beszámoltak az eseményről: API, Reuters, AFP, CNN. A Budapest Fashion Week az elmúlt évek során hazánk egyik legjelentősebb divateseményévé vált ugyanakkor évről évre külföldi divattervezők is jelentkeztek azzal a céllal, hogy Budapesten mutassák be kollekcióikat.

Az idei jubileumi esemény a legkényesebbek elvárásainak már helyszín választásában igyekezett megfelelni: a Budapest Fashion Week ugyanis a teljes felújítás után Szikra Cool Tour House néven újra megnyíló, egykori Szikra Mozi elegáns - extravagáns épületében kerül megrendezésre.

A nyitóest háziasszonya Demcsák Zsuzsa lesz, és három napon át 15 divattervező kollekcióját láthatja a nagyérdemű.
A Fashion Week a már-már hozzá tartozó Magma Tűzszínház legújabb látványos show elemeivel egészül ki, valamint meglepetésként a magyar iparművészek mellett egy tengeren-túli tervező díjnyertes darabjai szintén felvonulnak a kifutón.
A háromnapos divateseményről a Fashion TV Word Fashion Chanel csatornája is tudósít.

A 10. jubileumi Budapest Fashion Weeken bemutatkozó tervezők:

SZS Design, Mixchel, Hecendorfer Tímea, Essende, Király Mónika, Orosz Réka, Nicole, EXP, La Coll, Tuan Huy, Varga Gyöngyi, Széligeti Ági és Nagy Eszter, Gyöngyosi Renáta, Tóth Virág, Kenguru



Budapest Fashion Week 2010.november 24-25-26.
Szikra Cool Tour House a Nyugati térnél Bp. VI. ker.
Kapunyitás: 18.30, a divatbemutatók 19h-kor kezdődnek
Napijegyek a helyszínen, 1500Ft-ért kaphatók.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.