Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Három veszélyes tévhit az egyik legfontosabb terhességi szűrésről

Szakorvos oszlatja el a tévhiteket!

Ahogy fejlődik az orvostudomány úgy lesznek egyre korszerűbbek a terhességi szűrések. Ha eddig úgy gondoltad, hogy kockázatosak ezek, akkor most szakorvos önt tiszta vizet a pohárba a terhességi szűrésekkel kapcsolatban.

Az első trimeszteri szűrés, melyet a 11. héttől a 13. hét 6. napjáig kell elvégezni, talán az egyik legfontosabb szűrés a várandósság idején. Sokan azt gondolják, hogy ez a szűrés csak a Down-szindróma felismerésére szolgál, ám ez tévedés. A vizsgálat során észrevehetők az ötször gyakrabban előforduló szívhibák, a strukturális fejlődési rendellenességek több, mint fele, és az anyára és babára leselkedő preeklampszia veszélye is. Mára rengeteg információ lelhető fel a kismamák számára, és a döntést bonyolítja, hogy az elérhető lehetőségek között akár háromszoros árkülönbségek is lehetnek.

Az orvostudomány fejlődésével egyre több terhességi rendellenesség szűrhető, illetve több komplikáció kockázata is csökkenthető, ugyanakkor az információtengerben a gyermeket váróknak nehéz eligazodni. Mind több és több az információ, sokszor pedig ugyanaz a vizsgálati elnevezés egészen mást jelent vagy más minőséget takar.

Az első trimeszteri kiterjesztett vizsgálat célja, hogy a lehető legnagyobb biztonsággal azt tudjuk mondani, hogy mind a várandós, mind a magzat biztonságban van, és meg tudjuk becsülni, milyen kockázatokat rejt az adott várandós és a magzat számára a terhesség.

– ismerteti Dr. Csermely Gyula, az RMC Clinics auditált ultrahang specialistája, szülész-nőgyógyász szakorvosa.

dr. Csermely Gyula a terhességi szűrések kockázatáról beszélt

– „A vizsgálat hosszú, legalább egy órát tart, az első része egy nagyon részletes beszélgetés, fókuszálva a jelenlegi terhességre és az anyára vonatkozó múltbeli történésekre, például volt-e koraszülése, van-e betegsége, dohányzik-e. Ezt súlymérés, vérnyomásmérés, vérvétel követi – speciálisan a terhességben jellemző fehérjéket vizsgáljuk: béta HCG, PAPP-A, PLGF. Ezután történik egy nagyon részletes ultrahangvizsgálat, aminek nagyon ideális esetben is húsz perc az ideje, de átlagosan 40 perc, és az is elképzelhető, hogy másfél-két órát tart. Az az elv, hogy időhatár nélkül addig vizsgálunk valakit, amíg mindent nem látunk, amit látnunk kell. Ez nálunk minden páciens esetében alapelv.”

  • 1. számú tévhit: A Down-szindróma szűrése a legfontosabb

A Down-szindróma mellett számos egyéb kromoszóma- és szervfejlődési rendellenesség szűrésére van lehetőség. A szakorvos szerint nagyon sokan gondolják azt tévesen, hogy az első trimeszteri szűrés csak a Down-szindrómával kapcsolatos. Pedig a korai szívultrahanggal észlelhető például a súlyos szívfejlődési rendellenességek többsége is, amelyek jóval gyakoribbak, mint a Down-szindróma. „A leggyakoribb fejlődési rendellenesség nem a Down-szindróma, hanem ötszörös szorzóval a szívhibák. Bár ebben az időszakban a szív nagyon pici, mindössze 7 mm körüli, jól láthatók az üregei és az áramlás benne, tehát a durva hibákat már ilyenkor fel lehet ismerni és felkészülni arra, hogy a születés után milyen további beavatkozásokra lehet szükség. A korai szívultrahang nagyon fontos eleme tehát az első trimeszteri szűrésnek, egy jó szakember - a látási viszonyok függvényében - a felismerhető szívfejlődési rendellenességek 90 százalékát észreveszi” – mondja el Dr. Csermely Gyula, az RMC auditált ultrahang specialistája, szülész-nőgyógyász szakorvosa.

  • 2. számú tévhit: A szűrés során elég a magzati kockázatokat vizsgálni

A magzati fejlődési rendellenességek mellett meg kell határozni az anya és a magzat számára egyaránt életveszélyt jelentő preeklampszia kockázatát is. A preeklampszia a leggyakoribb terhességi komplikáció, melyet emelkedett vérnyomás és a vizeletben megjelenő magas fehérjeszint jellemez. A terhesség 20. hete után alakul ki, de a kockázata biztonsággal előre jelezhető már az első trimeszterben, alacsony dózisú aszpirin szedésével pedig 80 százalékkal csökkenthető a kórkép kialakulásának esélye.

  • 3. számú tévhit: A drágább vizsgálat mindig jobb

A számbeli kromoszómarendellenességek, például a Down-szindróma esélye nagy pontossággal szűrhető az ún. NIPT vizsgálatokkal, amikor a lepényből származó szabad DNS-eket vizsgáljuk. Az eljárás jóval drágább, mint egy első trimeszteri szűrés; kétségtelenül a Down-szindróma szempontjából nagyon pontos találati aránya van, de nem ad választ egy sor olyan kérdésre, amelyet az alapos ultrahang vizsgálat megválaszol. Ha önmagában NIPT-et végzünk, a fejlődési rendellenességek egy nagy részét nem ismerjük fel. Jó példa erre Hollandia, ahol pár éve az ingyenes NIPT vizsgálatok bevezetése és ezzel a korai ultrahang elmaradása (a páciens választhatott, hogy NIPT-et vagy első trimeszterit kér ingyenesen) a fejlődési rendellenességek gyakoriságát nemhogy csökkentette, de növelte!

Foto: Pexels.com

Egy széles körű NIPT (szabad DNS) vizsgálat ára háromszorosa egy első trimeszteri kiterjesztett szűrésének. Ugyanakkor a már korábban hangsúlyozott előnyök mellett az első trimeszteri kiterjesztett szűrés megfelelő határértékek mellett a Down-szindrómás esetek 98 százalékát felismeri. A szabad DNS vizsgálatot azokban az esetekben indokolt elvégezni, amikor a kiterjesztett szűrés eredménye közepes (1:10-1:1000 közötti) kockázatot mutat. Az 1:10-nél nagyobb kockázatnál a nemzetközi irodalom invazív (magzatvíz, lepényszövet) vizsgálatot javasol. A költséghatékony és legszélesebb lefedettséget nyújtó megoldás tehát az, ha az első trimeszteri szűrés elvégzése után döntünk a NIPT vizsgálatról. „Lebeszélni természetesen alacsony kockázat esetén sem szeretnénk senkit, hiszen az ultrahanghoz és az első trimeszteri vérvételhez hasonlóan a szabad DNS vizsgálatok sem invazív eljárások. Csupán két mellékhatásuk van: nagyon ritkán tévesen vetnek föl valamilyen rendellenességet és nagyon drágák.” – teszi hozzá Dr. Csermely Gyula.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.