Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hasznos tippek párkeresőknek!

Nagyon változó, ki mit nevez boldog párkapcsolatnak. Gyakran olyan relációról beszélünk két ember között, amely akár függőségen alapulhat. Azt mondjuk, „szeretlek”, pedig elképzelhető, hogy inkább azt szeretjük, amilyenek mi lehetünk a másik társaságában, amit kivált belőlünk a közelsége. Abban a pillanatban, hogy eldöntöttük, „igen, ő kell nekem!”, még ha nem is házasságról van szó, a legfontosabb tisztában lennünk saját magunkkal, az érzéseinkkel, és elfogadnunk, hogy ha elmúlik a rózsaszín köd, akkor is egyedül a mi felelősségünk, kitartunk-e párunk mellett.

Kép: Pixabay

A párkeresési kérdések körbejárásában Gyenis-Angyal Melody párkapcsolati tréner, a Kapcsolatok: ÚJRATÖLTVE szeminárium megálmodója volt segítségünkre.

Mit gondolsz, mi az, amit a szinglik elhibázhatnak párkereséskor?

„Amikor valaki egyedülálló, ki kell hogy tűnjön a többiek közül, csúnyán szólva, el kell tudnia adni magát egy olyan piacon, ahol rengeteg a jelentkező. Ez nagy feladat, és elsősorban nem külsőleg. A külcsín szépsége ideig-óráig megfoghatja a másikat, de sokkal inkább mentálisan fontos kitűnni, ami pedig már egy olyan benső, sokszor kemény munka eredménye, amire sokkal kevesebben hajlandóak, mégis csodálkoznak, ha nem találják az Igazit. Meggyőződésem, hogy öt randi után már el lehet dönteni, van-e közös utatok a másikkal. Ekkorra kiderül, elég vonzó-e számodra a másik, hogy fenntartsa az érdeklődésed, és vajon te fenn tudod-e tartani az ő érdeklődését. A legtöbben úgy állnak hozzá új kapcsolat kialakításához, hogy ilyen vagyok, ha kell, kell, ha nem, nem – elvárják, hogy úgy fogadják el őket, amilyenek. Ez azonban nagyon éretlen hozzáállás. Virágot sem úgy ültetsz-nevelsz, hogy találomra elszórsz magokat, aztán vagy kinő belőle valami, vagy nem. Amit elültetsz, azt gondozni, ápolni kell, foglalkozni vele, hogy ha bármilyen gaz felüti a fejét – kapcsolat esetén konfliktus –, azt ki lehessen szedni, és a locsolással, ami adott esetben a fokozatos információcsere lehet két új ember között, szépen meg lehet tölteni a kapcsolatot.” (Ha tudni akarod mit érez irántad a kedvesed, vagy mit gondol rólad a főnököd, akkor figyeld a lábát, a lábfejét!)

Melody, mit javasolsz a most egyedülálló hölgyeknek, uraknak, mire érdemes figyelniük új párkapcsolat kialakításakor?

„Említettem, hogy fent kell tudniuk tartani a kezdeti érdeklődést. Ami még fontosabb, hogy mindezt boldogan tegyék. Egy nőnek tudnia kell, a férfi hogyan érezheti magát igazán férfinek mellette, a nők pedig mi mást keresnének a férfiban, mint a biztonságot, erre pedig a férfinak kell odafigyelnie. Ezek fejlesztésére sajnos sem a nők, sem a férfiak nem fordítanak elegendő figyelmet, mert azt gondolják, ez ösztönösen működik magától. Nagyon sokszor éppen mi, öntudatos, erős nők vagyunk azok, akik nem hagyunk teret kibontakozni a férfiúi mibenlétnek, majd amiatt sírunk, hogy nem tudunk felnézni a párunkra. Egyszerű példa, azonban sok férfinak könnyebbség lenne, ha a párjuk nem ragaszkodna a külön kasszához, például egy éttermi számlarendezésnél. A nők ezt gyakran függetlenségük megőrzése miatt érzik fontosnak, holott aláássák ezzel a férfi önbecsülését, ráadásul sokszor nyilvános helyen. Egy nőnek, még a mai világban is, meg kell tanulnia sebezhetőnek lenni, hiszen akkor a férfi azt érzi, megadhatja számára azt a biztonságot, amire alapvetően kódolva vagyunk nőként. Ez megfelelő kommunikáció függvénye, amit jobb már szingliként megtanulni, hogy leendő párkapcsolatunkban kevesebbszer hibázzunk. Ebben tudunk mi is segíteni a hozzánk érkezőknek” – mondja a párkapcsolati tréner.

Egy kapcsolatot jól működtetni mindennapos munka
Nagy Sándor színművész, a Madách Színház társulatának tagja múlt évben Melody és Férje első Közösségi Estjén járt, ahol számára három fontos gondolat hangzott el, amelyet be is épített hétköznapjaiba. „Nagyon megfogott Melodyék gondolkodásmódja a jó párkapcsolatról és annak működtetéséről. Amikor Petrával találkoztam, azt éreztem – amiről az esten is beszéltek számunkra –, hogy minden természetesen jött magától, nem volt taktikázás, ugyanazon a szinten kezdtünk el belelendülni a kapcsolatunkba. És az is igaz, hogy egy kapcsolatot jól működtetni mindennapos munka, őszinte szándék, hogy igazán megismerjük a másikat. Egyetértek Melodyékkal abban, hogy ma az emberek nagy többsége, főleg a kapcsolataikban, nem hajlandóak felvállalni a döntés felelősségét, pedig ez már akkor is nagyon fontos, ha még nem házas egy pár. Az emberek nagyon laza szálakon mozgatják kapcsolataikat, »carpe diem« életérzésre alapozva, gyakran teljesen átesve a ló túl oldalára, és addig maradnak egymás mellett, ameddig a másik boldoggá teszi őket, ameddig minden szép és jó, és amikor ez már nem teljesül, továbbállnak, hiszen párjuktól teszik függővé a boldogságukat. A jó párkapcsolat döntés kérdése. Az igazi döntés az, hogy akkor is szeretem a másikat, amikor legszívesebben azt mondanám, meg sem érdemli, mert eddigi kapcsolatunkhoz nem méltóan viselkedik. Az, hogy ilyenkor a másiknak mi a válaszreakcióm, korántsem az ő hibája, ez az én felelősségem.”

www.kapcsolatokujratoltve.com


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.