A megbocsátás az egyetlen lehetőség, amely segíthet a lelki sebek gyógyulásában. Nem teszi semmisé a történteket, mint, ahogy a begyógyult seb helyén is sokszor ottmarad a heg. A másiktól elszenvedett bántás, erőszak, támadás maradandó nyomot hagy a lelkünkben, személyiségünkben. Hányszor kell hát megbocsátanunk?

Nagyon változó, ki mit nevez boldog párkapcsolatnak. Gyakran olyan relációról beszélünk két ember között, amely akár függőségen alapulhat. Azt mondjuk, „szeretlek”, pedig elképzelhető, hogy inkább azt szeretjük, amilyenek mi lehetünk a másik társaságában, amit kivált belőlünk a közelsége. Abban a pillanatban, hogy eldöntöttük, „igen, ő kell nekem!”, még ha nem is házasságról van szó, a legfontosabb tisztában lennünk saját magunkkal, az érzéseinkkel, és elfogadnunk, hogy ha elmúlik a rózsaszín köd, akkor is egyedül a mi felelősségünk, kitartunk-e párunk mellett.

Bár örök népszerűségnek örvend az a felfogás, hogy a mindenkori fiatalok sokkal szabadosabb erkölcsöket követnek, mint felmenőik, úgy tűnik, mégsem mindegyikőjük cipője illik rá ugyanarra a kaptafára.

Hova tűntek a férfiak és miért nem találják a helyüket a nők mellett? Miért van olyan sok magányos nő? Miért kell egy háziasszonynak férfi szerepkörökben is megfelelnie? Miért vesztette el egymást a két nem? Kitől tanulja meg egy kislány, hogy milyen nőnek lenni?- napjaink nagy kérdései, amelyek talán mindenkiben felmerülnek, de szinte senki nem meri feltenni őket.