Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hat japán ünnep, amiknek itthon is örülnénk

A távol-keleti ország kulturális szokásai ugyan furcsának, de egyben szimpatikusnak is tűnhetnek a magyarok szemévben. A Japánspecialista utazási iroda legfrissebb cikkében összegyűjtötte azt a 6 japán ünnepet, melyeknek mi magyarok is örülnénk.

Kép: Japánspecialista

1.            Felnőtté válás ünnepe

A japán fiatalok csak 20 éves kortól számítanak felnőttnek, azonban a jeles eseményt szokásukhoz híven nagy felhajtás közepette ünneplik meg. Január második hétfőjén az előző évben 20. életévüket betöltők díszes ruhába öltöznek, és úgy vonulnak végig a városokon. Az ünnep egyben munkaszüneti nap is, így az egész ország jókedvben úszik a fiatalokat éltetve, akik immár szavazhatnak, alkoholt ihatnak és dohányozhatnak is, de a szülői engedély nélküli házasság is csak ettől kezdve legális.

2.            Hinamacuri – A Lányok ünnepe

A japánoknál minden év harmadik hó harmadika a lányokról szól. Az ősi hagyományokat követve ezen a napon a lányos házak hina-babát tesznek az ablakokba azért, hogy a leánygyermekek egészségesek legyenek, és a rossz dolgok elkerüljék a családot. A szokás eredetileg Kínából származik, ahol régen úgy tartották, hogy a babák képesek elnyelni a rossz szerencsét és a bűnt. Japánban még ma is sokan babákat engednek le a folyókon, hogy így űzzék el a gonosz szellemeket.

3.            7-5-3, a gyermekek ünnepe

A Shichi Go San 7-5-3 fesztivált hagyományosan november 15-én tartják Japánban. Ezen a napon a 3 és 7 éves lányokat, illetve az 5 éves fiúkat a szüleik elviszik egy shinto szentélybe, hogy hálát mondjanak az istenségeknek a gyermekekért, és hosszú életet kérjenek a kicsiknek. A szülők ezt követően úgy nevezett hosszú élet cukorkával ajándékozzák meg gyermekeiket, hogy így kívánjanak hosszú és sikeres életet nekik. A tradíció a szamurájoktól ered, akik fiainak három éves koráig le volt borotválva a haja, és csak öt éves koruktól viselhettek először hakama-t (tradícionális japán férfi ruha). A lányok esetében a szokás hét éves kortól engedélyezte az obi-t (japán selyemöv).

7 ok, amiért télen is látnod kell Japánt!
Japán az év minden szakaszában olyan látványosságokkal vár, melyekkel máshol biztosan nem találkozol. Összegyűjtöttük, hogy szerintünk miért érdemes télen is ebbe az ázsiai szigetországba látogatnod.

4.            Obon, a halottak ünnepe

Az Obon egy buddhista hagyomány, ami a kínai kultúrából került át a szigetországba, ám az ünnep variációja a világ több más pontján is fellelhető, mint például Indiában és Mexikóban. A tradíció szerint a háromnapos ünnep lényege az év hetedik hónapjának 15. napja, ám ez régiónként igen eltérően honosodott meg attól függően, hogy az adott nép áttért-e a Gergely-naptárra, vagy megmaradt a holdnaptárnál. Tokió és környéke az előbbihez tartozik, így ott az ünnep július közepére esik, míg a szigetország déli részén augusztusra. A hagyomány szerint Obon ünnepén az eltávozott ősök visszatérnek az utódok házába, így az első napon a családok felkeresik a rokonok sírjait azért, hogy hazahívják őket, majd alaposan kitakarítják és feldíszítik a házat a „rég nem látott vendégek” tiszteletére, és mécseseket, lámpásokat gyújtanak, hogy könnyen hazataláljanak. A hagyomány úgy tartja, hogy a bolyongó lelkek veszélyesek, ezért a japánok ilyenkor nem ártanak a légynek sem (szó szerint!), nem fogyasztanak húst, és nem mennek nyílt víz közelébe. A buddhista hit szerint a rokonoknak segíteni kell a holtak másvilágra visszatérésében is, ezért az ünnep utolsó napján például padlizsánból készítenek lovat, amin a szellemek visszaügethetnek, máshol pedig apró hajókra mécseseket, lámpásokat helyeznek, amiket vízre bocsátva a lelkek az úszó fények vezetésével találnak vissza a másvilágra..

5.            Az idősek napja

A japán a világ egyik leginkább elöregedett társadalma (a népesség csaknem negyede 65 évnél idősebb), így nem csoda, hogy az ország idős polgárait rendkívüli tisztelet övezi. A „Tisztelet az Időseknek Nap”, azaz Keiro no Hi azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok meghálálják az eddigi törődést az idősebb generációnak. Ugyan az ünnepet tájegységtől függően sokféleképp tartják, jellemző, hogy az iskolás gyerekek és fiatalok énekelnek, táncolnak az időseknek, és ingyen étellel, teával és édességgel kínálják őket. Az is gyakori, hogy az önkéntesek ingyen ebédet visznek az idős barátoknak, szomszédoknak. Az ünnepet 1966 óta tartják nyilván, ekkor fogadták el az idősek szociális biztonságát garantáló törvényt.

6.            Nemzeti Sportnap

A japánok az 1964-es tokiói olimpia óta minden évben sportnapot tartanak október második hétfőjén. Ilyenkor az iskolákban nincs tanítás, a gyermekek pedig sportversenyeken vesznek részt, így az egész egy mini-olimpiára hasonlít. A legnépszerűbb számok a kötélhúzás és a 4*100 méteres síkfutás. A felnőttek is szeretik ezt a napot, ilyenkor a vállalatok is számos sportesemény segítségével mozgatják át a dolgozóikat. Az egészség és sport napja azért ősszel van, mert az olimpia szervezői megpróbálták elkerülni a nyári, esős évszakot.

 

Az 5 legfurcsább dolog – karácsony másképpen Japánban
Gyakori tévhit, hogy Japánban nincsen karácsony. Valójában a karácsonyt a keleti szigetország lakói is megünneplik., ám számunkra igen szokatlan módon. Lássuk az öt legfurcsább dolgot, amivel a felkelő nap országában találkozhatunk az ünnep idején!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.