A világ legismertebb galériáiban kiállító neves művész, Havadtői Sámuel egy évtizede gyűjt régi csipkéket, mert elbűvöli őt tapintható szépségük, variálható formaviláguk, s az őket készítő ismeretlen asszonyok élettörténetei. A most nyíló kiállításon két sorozat látható, melyek csipke-alapú képei és szobrai pointillista technikával készültek. „Mikor néhány éve új házba költöztem, a múltam megannyi emléke idéződött fel bennem, leginkább veszteségekről. Ráébredtem, hogy mennyi pontot hagytam a lelkemben. El akartam engedni azokat a kis pontokat, arra vágytam, hogy a hiányt mindegyik egy szép élet emlékévé formálja át.” – meséli a művész. „A nyilvánvaló mester, akihez fordulnom kellett, a hányattatott sorsú orosz festő, Alekszej von Jawlensky volt. Életútja és elkötelezettsége az emberben lakozó transzcendens elem kutatása iránt, ami számára az egyén arcában sűrűsödött össze, és állandó témájává is vált, inspirációt jelentett számomra amióta csak felfedeztem munkáit.” – folytatja Havadtői.
A kiállításon bemutatott – s újraértelmezett - Walt Disney figurák - melyeket költőien finom, színes tónusokkal kezelt csipkébe „öltöztetett” a művész – az ideális gyerekkorba visznek vissza bennünket, s a boldogság ikonjaivá alakulnak át.
A budapesti kiállítással párhuzamosan Havadtői művei a Tel Aviv-i Museum of Modern Art-ban is megtekinthetőek, valamint a művész eddigi teljes pályáját bemutató katalógus is nemrégiben készült el.
A Londonban született, később Magyarországon, New Yorkban, Genfben, majd ismét Budapesten, jelenleg pedig Olaszországban élő művész pályája során intellektuális, művészi és baráti kapcsolatba került többek között Andy Warhollal, Keith Haringgel, George Condoval és Donald Baechlerrel, s a mai napig szoros kapcsolatot tart a kortárs New York-i művészeti élettel. 20 évig élt együtt Yoko Onóval, akitől a Havadtői Sámuel által 1992-2000 között működtetett Galéria 56 neve is származik.
A kiállítás 2010. november 17-étől 2011. január 22-éig tekinthető meg.
Cím: B55 Galéria - 1055 Budapest, Balaton utca 4.
ÉLET-MÓD
Havadtői Sámuel (Sam Havadtoy) új kiállítása
A kortárs művészet élvonalába tartozó magyar festőművész, Havadtői Sámuel (Sam Havadtoy) új kiállítása, HOMMAGE JAWLENSKY - ÚJ KÉPEK november 16-án nyílik a B55 galériában. Az új, csipke-alapú alkotások pointillista technikával készültek. A kiállított képekhez a hányattatott sorsú orosz festő, Alekszej von Jawlensky művészete szolgált alapul, a bemutatott szobrok pedig néhány Walt Disney figurát értelmeznek újra.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.