Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hegyalja Fesztivál

Az idén is a kulturális és társadalmi sokszínűség, zenei téren pedig a világsztárok, hazai kedvencek és ígéretes amatőrök hármas egysége jellemzi a Delta Fest immár hagyományos kelet-magyarországi fesztiváljait. A nyári mezőtúri Wan2 és a tokaj-rakamazi Hegyalja fesztiválok előkészületei már javában zajlanak.

 

A mezőtúri, sorrendben tizennegyedik fesztivál június 28-ától július 2-áig tart. Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a főszereplő továbbra is a rockzene, de természetesen más műfajok kedvelői is találnak kedvükre való kedvenceket a három színpad, illetve a kísérőesemények programjában. A Mezőtúri Wan2 Fesztivált, illetve 1993 óta évről évre megrendezett jogelődjeit a hazai élmezőny mellett olyan világsztárok fellépései jellemzik, mint egyebek közt a Sepultura, a Soulfly, az Anthrax, az Apocalyptica, a Toy Dollz, a Freestylers. A szervezők ígérik: 2006-ban sem kell kisebb nevekkel beérniük a rockrajongóknak.

A július 12-e és 16-a között megrendezendő Hegyalja Fesztivál évekkel ezelőtt kivívta "a vidék legnagyobb fesztiválja" rangot mind a szakma, mind a közönség körében. Az idén várhatóan a tavalyi 51 ezres nézőszámot is túllépi Felső-Tisza-parti rendezvény, ahol fellépett már egyebek közt a Clawfinger, a Kosheen, a Transglobal Underground, az E-Z Rollers és más neves előadók, és természetesen a hazai kedvencek közül is évről-évre megfordulnak itt a legfontosabbak. Az idei fellépők kiléte még nem ismert, de a menedzsment ígéretes tárgyalásokat folytat. A környezetvédelem továbbra is meghatározza a fesztivált, lesz Zöld Sátor és természetesen jelen lesznek a legfontosabb hazai környezetvédelmi szervezetek.

A zenei és kulturális programokon túl mindkét fesztivál vonzereje a kitűnő környezet: Mezőtúron a Városi Strand ad helyet a rendezvénynek, ahol a tulajdonos önkormányzat komoly beruházásokat végez, egyebek közt bővül a medencék mérete; Hegyalját pedig nem kell bemutatni, hiszen a világörökség részéről van szó, ahol a Kölcsey-t is megihlető kiváló nektár terem - tehát a fesztivál vendégei részére egy kellemes nyaralás feltételei is adottak.

A tehetséggondozást továbbra is missziójának tekinti mindkét fesztivál, ennek jegyében február közepétől március végéig várják zenekarok, dj-k jelentkezését, mint ahogy a civil szervezetek jelenlétét is pályázati úton biztosítják.

2006-ban a tavaly jól bevált "kombinált bérlet" ismét kapható lesz, azaz aki mindkét fesztiválon részt kíván venni, jelentős kedvezménnyel válthatja meg belépőjét.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.