Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Helló, Robbie Williams! Holnap bulizunk?

Robbie Williams, a popzene történetének egyik legsikeresebb előadója ismét Budapesten ad koncertet. Holnap lép fel a Groupama Arénában, előtte a brit pop-duó, az Erasure dalaira csápolhatunk!

Gigantikus méretű díszletekkel, látványos showelemekkel, tűzijátékkal várja többek között Robbie Williams a közönséget vadonatúj, The Heavy Entertainment Show elnevezésű stadionturnéjának budapesti állomásán - közölte a szervező Live Nation az MTI-vel.

A júniusban Manchesterben kezdődött koncertsorozaton 52 kamion és kilenc busz szállítja a felszerelést, két kamion kizárólag az egyenletes áramellátást adja a produkcióhoz, az utazó stáb pedig több mint 150 főből áll. Ehhez kértek még helyben mintegy 250 segítőt, valamint három darut, egy kosaras emelőt, tizennégy targoncát és két platós teherautót a színpad építéséhez és bontásához. A stáb saját mosodát üzemeltet a turnén, öt-öt nagy kapacitású mosógépet és szárítógépet visznek magukkal.

Mi is...

A koncert előtti napon, augusztus 22-én kedden már teljes egészében a produkció uralja a stadiont, délután technikai próbát is tartanak. A pódium két szélén monumentális, a lemezborítóról és a koncertplakátokról ismert, Robbie-sziluettként elhelyezett kivetítő mellett a díszlet teljes háttere is egy óriási ledfal. A színpadhoz csatlakozik egy 16 méteres kifutó, amelynek a végén miniporond található.

Robbie Williams 20-21 számból álló programjában jó néhány feldolgozás is szerepel. Pete Conway, az énekes színész-komikus édesapja is a turnéval utazik, ő egy Neil Diamond-dalt énekel duettben a fiával. Elhangzanak az új album dalai és természetesen Robbie Williams legnagyobb slágerei is a koncerten, amelyen stroboszkópot, konfettiágyút, különböző pirotechnikai elemeket és tűzijátékot is használnak.

Lemezeladás...
A Take That egykori tagja mintegy 60 millió albumot és 11 millió kislemezt adott el eddig világszerte. Tíz albuma vezette az angol slágerlistát, és ő a legtöbb lemezt eladó énekes a brit popzene történetében. Hat lemeze került fel a minden idők legjobban fogyó lemezeinek százas listájára Angliában. A Robbie Williamsszel a soraiban visszatérő Take That 2010-es lemeze, a Prestige a század leggyorsabban fogyó albuma lett.

Robbie Williams idén nyáron tizennyolc országban összesen 29 koncertet ad. A 43 éves brit sztár legutóbbi, Let Me Entertain You című turnéjával is járt Budapesten: 2015 augusztusában a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján telt ház, 75 ezer néző előtt adott óriási sikerű koncertet.

Eddigi szólókarriere során 11 albuma jelent meg. Többször nyerte el a Brit Awardsot, mint bárki más a könnyűzene történetében: 17 alkalommal. 2006-ban egy nap alatt 1,6 millió jegyet adtak el koncertjeire, ami a mai napig rekord. Az ő nevéhez fűződik a legnagyobb létszámú szabadtéri koncert is: három este alatt összesen 375 ezer néző látta őt Knebworth-ben.

A várható kapunyitás szerdán 17 órakor lesz, 20 órakor a brit pop-duó, az Erasure kezdi a koncertet, utánuk lép színpadra Robbie Williams mintegy kétórás programjával.

Ott a helyünk! Győri Bornapok, Alphaville koncerttel
Tizedik alkalommal rendezik meg a Győri Bornapokat augusztus 24. és 27. között, melyen ötvennyolc pincészet kínálja majd borait . A nyárzáró koncertet augusztus 26-án a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb német zenekara, az Alphaville adja a Városház téren.


A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?