Budapest cikkek

Exkluzív elegancia és metropolita életérzés: Ezeket a helyeket kár lenne kihagyni!
Ha feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy miért érdemes élni, a válaszok között biztosan megtaláljuk a gasztronómiát. Az étkezés – amellett, hogy alapvető szükséglet – olyan katartikus élmény tud lenni, mint egy hangverseny meghallgatása vagy egy kiállítás megtekintése.

Ilyen volt az 1987-es magyarországi nagy havazás - retro fotóválogatás
Régóta nem esett ennyi hó Magyarországon, mint akkoriban. 1987. január 12-én arra ébredt az ország, hogy szinte teljesen járhatatlanná váltak az utak. 3 napig egyfolytában havazott.

Vörösmarty Classic Xmas: új néven, de megtartják a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt
Új díszbe öltözve, Vörösmarty Classic Xmas néven várja az adventezőket Budapest legnagyobb karácsonyi vására.

Indul a Belvárosi Sörfesztivál a SPAR Magyarország támogatásával
Ha szereted a söröket, akkor a Szabadság téren szeptember 4-éig vár a Belvárosi Sörfesztivál.

Megnyílt a több mint 120 éves múltra visszatekintő Matild Café & Cabaret
A Boldog Békeidők társasági életének központja, az egykori „Belvárosi Kávéház” 1901-es pompájában és Wolfgang Puck gasztronómiai irányításával Matild Café & Cabaret néven nyitott újra.

Péntek 13-én nyílik az új multikulti gasztrohely Budán
A szervezők cseppet sem babonásak, hogy mára időzítették a nyitást.

Budapesten lép fel a latin világsztár, Enrique Iglesias
Magyarország legnagyobb befogadóképességű zárt létesítménye - az idei férfi kézilabda Európa-bajnokságra átadott budapesti csarnok -, a latin világsztárral ünnepli első szuper koncertjét!

Új Kolodko miniszobor jelent meg Budapesten
A híres szobrász most egy igazi klasszikus figurát gondolt újra. Mutatjuk, hogy hol találod meg az új szobrocskát.

Majdnem kétmillió forintot fizetett a múlt év rekordbliccelője
A Budapesti Közlekedési Központ közzétette az előző évek rekordbliccelőjének fizetési kötelezettségét.
Gabriela Spanic új szerepben: zsűritag lesz
Gabriela Spanic ismét Budapesten van és úgy tűnik még marad is egy kicsit. A színésznő ennek felettébb örül, mivel imádja fővárosunkat, de más oka is van örömének, mégpedig az, hogy új szerepben próbálhatja ki magát.
Budapest népszerűbb, mint London
London hosszú évek óta minden turista kedvenc úticéljai között szerepelt, ám idén ősszel és télen Budapestre szeretnének a legtöbben jönni szerte a világból. Az egyik legnépszerűbb online utazásszervező oldal adatai szerint toronymagasan a magyar főváros vezeti a szállásfoglalási listát. Maga mögé utasítva az angol és osztrák fővárost. Az adatok alapján leginkább Oroszországból és az Egyesült-Királyságból utaznak hazánkba, és a pénteket a hétvégéhez csapva 1-3 napot töltenek itt.
Hétvégi programajánló: hagyományőrzés, édességek, és sok-sok kultúra
Nem tudod, hogy hová menj a hétvégén? Ajánlunk néhány programot!
Íme Magyarország legjobb cukrászdái
A Dining Guide negyedik éve értékeli az Év Cukrászdája Díjjal Mihályi László váci desszertszalonját, a Mihályi Patisserie-t, amely az ország legjobb cukrászdáinak listáján és a legjobb vidéki cukrászdák listáján is első helyen szerepel.
Ma hirdetik ki az egyetemi ponthatárokat, indul az albérlet-roham
Ma hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, és ezzel párhuzamosan azonnal meg is indul a roham az albérletekért. Ilyenkor persze minden érdekelt azt szeretné megtudni, hogy a hol és mennyiért tud szobát kivenni, emelkedtek-e az árak a tavalyihoz képest? Új szempont, hogyha az egyetemek, főiskolák ismét online oktatásra állnak át, a bérlők milyen feltételekkel tudják majd a már kibérelt lakásokat a lehető legkisebb veszteséggel a tulajdonosnak visszaadni. Az ingatlanos cégek is készülnek erre az alkalomra, elemzéseikkel próbálják segíteni az eligazodást. Írásunkban két cég adatait használtuk, számaik érdemben nem térnek el egymástól, és a fő megállapításuk egy mondatban is összefoglalható: Budapesten és vidéken is növekvő keresletre lehet számítani albérletfronton, az árak pedig idén már kevésbé lesznek borsosak, mint tavaly voltak.
Ennyiért lehet ma kivenni egy albérletet
Az enyhülő járványhelyzettel és a részleges nyitással párhuzamosan május elejére erősödött a kereslet a budapesti albérletpiacon: a bérlők fizetési hajlandósága 7,6 százalékkal nőtt a decemberi mélyponthoz képest – derül ki a Rentingo.com friss elemzéséből. A lassú erősödés a kínálati oldalon még nem hozott jelentős változást, a meghirdetett lakások átlagos bérleti díja áprilisban mindössze 3 százalékkal emelkedett.
A Budapesten forgató Jamie Lee Curtis is megemlékezett az édesanyákról
Tony Curtis lánya, Jamie Lee Curtis pár napja érkezett hazánkba Borderlands című új filmjének forgatására. A színésznő azóta többször is posztolt képeket fővárosunkról közösségi oldalain, tegnap pedig köszöntötte az édesanyákat is.
Ide utaznak legszívesebben a magyarok idén nyáron
Reprezentatív kutatás készült a felnőtt magyar lakosság utazási szokásairól. Az Everguest turisztikai tanácsadó cég megbízásából, a TÁRKI által készített felmérésben olyan magyar állampolgárokat kérdeztek, akik az elmúlt 2 évben legalább egy alkalommal többnapos belföldi, vagy külföldi turisztikai célú utazáson vettek részt. Nézzük az eredményeket.
5 virágos kirándulóhely Magyarországon
Bár az április szeszélyessége még okozhat havas reggeleket és hózáporokat a mindennapokban, de a virágok már kihajtottak és a fák is kibontották gyönyörű szirmaikat. Hoztunk öt csodás helyszínt, ahol megcsodálhatod a virágzó fákat.
Ide kirándulj húsvétkor, ha el szeretnéd kerülni a tömeget
Itt a kellemes tavaszi idő, mindenki vágyik a hosszú otthon töltött tél után a természetbe. Ajánlunk 5 úticélt, ami nem annyira köztudott és népszerű, így (talán) nem kell majd az embereket kerülgetned.
"Nem kaserolom annyira a Nemzeti Levéltár tornyának visszaépítését" - videóinterjú Torma Tamás építészetkritikussal
Budapest városképe folyamatosan változik, ez így rendben is van, hiszen valójában egy elő organizmusról beszélünk; az már azonban nem mindig egyértelmű, hogy egyes épületek miért is tűnnek el, másokat pedig miért is kell mindenáron megépíteni. A valós történeti értéket képviselő budai Márványmenyasszony étterem, a Wichmann-söröző, Budapest legrégebbi húsárudája a Mester utcában, vagy éppen a késő modernizmus egyik emblematikus épülete, az MTA Kémiai Kutatóintézete most veszélyben vannak, míg úgy tűnik semmi sem áll útjába annak, hogy újra megkapja a második világháborúban elpusztult tetődíszét a jogi egyetem pesti épülete, a műszaki egyetem Gellért téri épülete, és akkor még nem is beszéltünk a Nemzeti Levéltár visszaépítendő tornyáról. Torma Tamás építészetkritikussal beszélgetünk.
Újra nyit a Tilos az Á
A rendszerváltás éveinek kultikus underground helyszíne a Tilos az Á a koronavírus-járvány elhalkulásával ismét megnyitja kapuit. Ahogy a kezdeményezés elindítói fogalmaznak, nem klónozni szeretnék az egykori Tilost, hanem méltó módon tisztelegni előtte, mégpedig úgy, hogy újra átélhetővé teszik az élményt minden hajnalig tartó estén. Nincs többé régi szép idők, élet van és a jelen ünnepe.
Már ilyen is van: elkészült Budapest szótérképe
Gondolnátok, hogy Budapesttel kapcsolatban a leggyakrabban elhangzó szó a 'Duna'? Hat év több mint 6000 “100 szóban Budapest” pályázatának közel 600.000 szavát elemezték, hogy megtudják, milyen szavakkal gondolkodunk Budapestről és fővárosi létünkről. A történetek kulcsszavai egyedi animációs videóban is megelevenednek.
"Alkotni csak szabadságban lehet" - videóinterjú Koncz Zsuzsával
A napokban vehette át Budapest díszpolgára címét Koncz Zsuzsa előadóművész, és a napokban jelenik meg új lemeze, a Szabadnak születtél is. A városról és a város nyújtotta szabadságról beszélgettünk a művésznővel.
"Budapest annyiféle, ahányan nézik" - videóinterjú Saly Noémi várostörténésszel
Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Budapest100 programot, melynek keretében ismét megnyíltak a nagyközönség előtt a főváros hajdanvolt patinás bérházai. Az esemény kapcsán többek között a város rejtett értékeiről,de arról is beszélgettünk Saly Noémi várostörténésszel, hogy a városvezető sétákra nem a turisták, hanem a Budapestre kíváncsi városi bennszülöttek mennek el, ami nagyon jó.
10 dolog, ami nélkül nem jött volna létre a Pesti balhé
Július 30-tól látható a hazai mozikban az őrült képrablás, az annál is őrültebb barátság és egy nagy szerelem történetét elmesélő magyar vígjáték, a Pesti balhé. A közelgő premierre várva összeszedtük a film legfőbb balhés kulisszatitkait.
Itt lehet fogfájással jelentkezni a járvány idején
Bár a március 14-i kormányrendeletek értelmében még mindig szünetelnek a fogorvosi szolgáltatások, egy rendelő hiányt pótló listát állított össze, hogy Budapesten és Pest megyében hol teheti meg.
Üres szállodák – világító ablakok
Közös kampányt indít a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Az üresen álló budapesti szállodák ablakaiban sötétedés után a 4U! üzenetet küldenek. A For You!, vagyis az Érted! Értetek! feliratot a szobák fényei adják ki. Budapest ezzel az apró és mindenki számára érthető gesztussal próbál szolidáris lenni a világ többi városával, ahol hasonló gondokat eredményez a koronavírus okozta válság.
Sokkolták az árak a vevőket
Nehezen barátkoznak az új építésű ingatlanok magasra kúszó áraival a vevők a budapesti, az agglomerációs és a balatoni ingatlanpiacon. Az elmúlt évet a folyamatos áremelések jellemezték, melyek miatt megtorpant a vételi kedv.
Hoppá! Sokáig nem jön még a tavasz!
Fürgén cammogott elő barlangjából a Fővárosi Állat- és Növénykert 12 éves barnamedvéje, és végül meglátta az árnyékát. A néphiedelem szerint ez azt jelenti, hogy a tél még tartogat számunkra hideg napokat…
Együtt szívunk, egyre többet araszolunk
Egy átlagos budapesti közlekedő évente 6,7 napot, vagyis majdnem egy teljes hetet araszolt a dugóban, ez 11%-os növekedés egy év alatt. A 200 városból álló listán ezzel a 30. legrosszabb eredményt értük el. A világ három legdugósabb városa: Moszkva, Isztambul és Bogota.
Lángba borul a fővárosi manézs!
Nemzetközileg elismert artistaművészeket, kirobbanó sikerű produkciókat láthat a nagyérdemű a világhírű Rippel Brothers rendezésében március 15-éig a Fővárosi Nagycirkuszban!
Újévi lencsenappal zár az Advent Bazilika
Egyedülálló programmal köszönti az új esztendőt, egyben búcsúzik a látogatóktól Európa legszebb karácsonyi vására. A rendezvénysorozat záróakkordja különleges gasztronómiai élményt ígér: 2020 első napján több, több mint 5 féle lencseétel közül válogathatnak a Szent István térre érkezők.
Ötven éve őriz egy titkot a díva
Alain Delon és még sokan mások voltak szerelmesek belé, de egy valamit neki, sőt a hozzá közelállóknak sem árult el soha a csodás hangú szépség. Rejtélyek és titkok övezik azt a Mirelle Mathieu-t, aki jövő tavasszal Budapesten koncertezik.
Felnyomja az árakat a fővárosi dugódíj
Több évtizedes múltra tekinthet vissza a fővárosi forgalomcsillapítás és az ingázók tömegközlekedésre terelésének terve, de csak elvétve születtek részleges intézkedések. Pedig – ha nem is feltétlenül a dugódíj, de – a forgalomcsillapítás és több sétáló utca kialakítása hosszú távon növelhetné a zöldfelületek arányát, jótékony hatással lehetne a levegőminőségre, összességében növelhetné az életminőséget, és nem utolsó sorban az ingatlanárakat is.
Már félmilliós a négyzetméterár
Egyre látványosabbá válik a vidéki városok és kistelepülések dominanciája az ingatlanpiacon. A KSH legfrissebb elemzéséből kiderült, hogy míg pár éve a teljes forgalom harmadát a főváros adta, mostanra ez 20% alá esett vissza. Az áremelkedés üteme - bár lassul -, a drágulásnak valószínűleg még nincs vége, hiszen továbbra is dinamikusan nő a kereset a panellakások és újépítésű ingatlanok iránt.
Brit segítséggel tért haza a magyar külügyminiszter és neje
Hetvenhárom év elteltével, brit segítséggel visszakerült Budapestre László Fülöp (Philip de László) világhírű magyar-brit festőművész két alkotása, a Scitovszky Tibor egykori magyar külügyminisztert és feleségét, Hódosi Hannát ábrázoló képpár, amelyeket a Brit Kormány Művészeti Gyűjteménye vásárolt meg a Christie’s Aukciósház 2019 tavaszi árverésén New Yorkban. A festmények egy kori otthonukat, a mai budapesti brit nagyköveti rezidencia falait díszítik.
5 G, meg a többiek
ITU Telecom World 2019 elnevezésű, szelvényes promóciós forgalmi bélyeget bocsát ki a Magyar Posta 2019. szeptember 9-12. között a budapesti világkonferencia tiszteletére. A saját bélyegem személyes bélyeg szelvényrészének megnyomtatásával készülő filatéliai újdonságot Baticz Barnabás tervezte, és a Pénzjegynyomdában készült.
Ilyen egyszerűen lehetsz milliomos!
Hogy kell repülőt szerezni? Végy egy nagy telket egy légikikötő mellett, és várj türelemmel! Ez a vicc terjedt Németországban jó pár évtizeddel ezelőtt, amikor váratlanul több légi baleset is történt egymás után náluk. Valahogy így van ez nálunk is. Végy egy lakást, és várj türelemmel! Ha egy picit nem figyelsz oda, többszörös milliomos lehetsz! Mi meg csak kapkodjuk a fejünket!
Luxusvillák saját gáttal a Rómain
Nemsokára elkészül Budapest első minimál stílusú prémium villa-parkja a Római-parton, csupán pár méterre a Dunától! A különleges villapark a belvárosi pezsgés és a vidéki élet elemeit ötvözi és a The Village nevet kapta. A minimál stílust és a letisztult eleganciát kedvelő igényes közönség nemsokára a Rómaira költözik, ugyanis hamarosan átadják a rekord idő alatt értékesített luxusvillákat.
Luis Fonsi ismét tarol új slágerével – videóval!
Két nap alatt nyolcmillió feletti megtekintésnél jár Luis Fonsi új dala. A világ egyik vezető latin zenei nagykövete augusztus 17-i budapesti koncertjén is előadja majd a Date La Vuelta című slágert.
Nő a kereslet a 100-200 millió forintos ingatlanokra is
Fénykorát éli az ingatlanpiac, Budapest egész területén megnövekedett az adásvételek száma. Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat. Budán lassan árplafon közelít, az agglomerációt pedig húzza magával a főváros.
Egyedülálló gésabemutató Magyarországon
Sokakban él a kép, hogy a gésák a történelem letűnőben lévő titokzatos korszakát jelentik. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a világon mindössze négy olyan gésa él, aki angolul is beszél, és utazó nagykövetként mutatja be világszerte e különleges világot. Április 4-én, Magyarországon először lesz látható művészeti előadásuk.
Csak Moszkvában és Kijevben nehezebb
Budapest a harmadik azon európai városok rangsorában, ahol nagyon nehéz a fiataloknak saját lakáshoz jutni. Csak Moszkva és Kijev előzi meg. Többek között ezért is volna szükség rendszerszintű bérlakás programra – mondja Balla Ákos ingatlanszakértő.
Vízparti lakás Budapesten? Van a Dunán túl is!
Annak ellenére, hogy Budapestet kettészeli a Duna, valódi vízparti ingatlanokból nincs bő kínálat. A Duna persze sok épület ablakából látszik, növelve is az aktuális négyzetméterárat, de a közvetlen vízpart már kevesebbeknek adatik meg. Kellő körültekintéssel azonban a fővárosban is találni még elérhető áron ilyen ingatlant. Az ismert pénzintézet ingatlanpontjának összeállításából kiderül, hogy hol érdemes körbenézni azoknak, akik karnyújtásnyira laknának a fővárosi vizektől.
Új életre kel az Adria-palota
Jelentős részét megvásárolta, és egy komplex felújítással új életre kelti a Szabadság téri, részben műemléki védettség alatt álló, neobarokk stílusjegyeket viselő Adria-palotát a BDPST Group. Az 1900 és 1902 között az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság megbízásából épített ingatlannak az elmúlt száz évben hányatott sorsa volt.
Ortodox Karácsony a Belvárosban is
A Szent Efrém Férfikar január 12-én, szombaton 19.30-kor Pest legősibb templomában, a Belvárosi Főplébániatemplomban, január 18-án 19:00-kor pedig a Debreceni Nagytemplomban tartja az immár nyolcadik Orientale lumen sorozat ortodox karácsonyi nyitókoncertjét, ahol Pál István Szalonnát és Bandáját látja vendégül.
Tiltólistára tette a lilát
Sehol nem szerepelhet a 13-as szám és a lila szín - különleges kívánságlistát kaptak a januári Ennio Morricone koncert szervezői. A legendás olasz zeneszerző a 90. születésnapját ünnepli Budapesten a gálával, néhány szokásához pedig a világ minden táján ragaszkodik.