Életforma.hu

STÍLUS

Nő a kereslet a 100-200 millió forintos ingatlanokra is

Fénykorát éli az ingatlanpiac, Budapest egész területén megnövekedett az adásvételek száma. Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat. Budán lassan árplafon közelít, az agglomerációt pedig húzza magával a főváros.

Továbbra is van kereslet Budapest minden pontján ingatlanokra, de idén a nagyobb értékű lakások piaca is megmozdult. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, ma már könnyebben találnak gazdára a 80-100-200 millió forintos ingatlanok is.

- Nemcsak cégek vásárolnak, hanem magánszemélyek is. Ez egy olyan szegmens, ami korábban stagnált, egyedinek számított, és inkább a közszereplők és a tehetős ügyfelek vásároltak ekkora értékben. Ma már szélesebb réteg hajlandó megfizetni ezt az árat, határozottan nőtt a kereslet ebben a kategóriában is - magyarázta a szakember.

Kép: pexels

Idén az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem vezeti a legnépszerűbb egyetemek listáját – olvasható a legfrissebb felsorolásban. Az intézmények környékén villámgyorsan kiadják a legjobb albérleteket, így aki biztos a dolgában, jobban teszi, ha már a júliusi ponthatár kihirdetés előtt alaposan szétnéz a piacon. Az OTP Ingatlanpont ezért feltérképezte az öt legnépszerűbb egyetem környékének albérlet- és ingatlanpiacát.

Mint fogalmazott, azt tapasztalják, hogy az 50-70 négyzetméteres budai lakások szintjén az egymilliós négyzetméterárral lassan plafonba ütköznek.

- Ez azt jelenti, hogy ez az árkategória az, ahol az igazán jó adottságú lakásokat lehet csak gyorsan eladni. Saját zsebből a magánszemély nagyon válogat, alaposan megnézi az ingatlanok állapotát. A standard kockaházak háttérbe szorulnak, és csak akkor tudnak megfelelni a keresési igényeknek, ha a 90-es években vagy azután épültek, ezáltal szebb és újszerűbb formát kaptak – nyilatkozott Gadanecz Zoltán.Hozzátette, a 90-es évek előtt épült lakások állapota már nem megfelelő, mert a lakóközösség gyakran elöregedett, és nem fordít kellően nagy hangsúlyt az épületek állapotára.

A szakember alapító-tulajdonosa arról is beszélt, az agglomeráció iránti kereslet is jelentősen emelkedett, ami egy általános dolog, amikor jobban megy a piac.

- Az emberek nem sajnálják az időt és a pénzt, hogy egy nagyobb lakást vásároljanak a város közelében. Aki korábban kiment Dunakeszire, az hajlandó kimenni Gödre is, hogy egy tágasabb ingatlanhoz jusson akár kevesebb pénzből. Csömör, Pécel és Budakeszi is nagyon népszerű, és amíg nem történik visszaesés a piacon, ez a kereslet növekedés folytatódni fog. Budapest még mindig húzza magával az agglomerációt – zárta szavait a szakember.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.