Piac cikkek

A Bakancsos utcai bolhapiac büféjének vezetője senkit sem hagy éhezni
Pintér Péter nem tudja elviselni, ha kukából eszik valaki

Digitálissá válik Buda egyik legnépszerűbb termelői piaca, a Czakó Termelői Piacz
A Czakó Termelői Piacz és a Mastercard együttműködésének köszönhetően az árusok többségénél már most lehet készpénzmentesen fizetni, a hosszútávú cél pedig az, hogy ez minden standnál megoldott legyen.

Kijárási korlátozás
Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.

Nő a kereslet a 100-200 millió forintos ingatlanokra is
Fénykorát éli az ingatlanpiac, Budapest egész területén megnövekedett az adásvételek száma. Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat. Budán lassan árplafon közelít, az agglomerációt pedig húzza magával a főváros.

Még zöldebb a szomszéd útja
Egyre több európai országban jelentenek működőképes alternatívát a hagyományos meghajtású járművekkel szemben az elektromos autók. Ez a fő megállapítása az egyik jól ismert flottakezelő cég nemrégiben nyilvánosságra hozott éves kutatásának, melyből kiderül továbbá, hogy Norvégia, Hollandia, Svédország és Ausztria a legfelkészültebbek az elektromos járművek térhódítására. Idén először a felmérésben szereplő összes ország, így Magyarország is magasabb pontszámot ért el a zöld közlekedés bevezetése kapcsán az előző év eredményeihez képest, bár a fejlődés mértéke jelentősen eltér az egyes területeken. A beszámoló szerint a villanyautókra való felkészültség tekintetében a töltési infrastruktúra és az elektromosautó-modellek elérhetősége fejlődött a legnagyobb mértékben.

Panelban laksz? Így lettél milliomos!
Erős kereslettel indult 2019 ingatlanpiaca. A felfutó érdeklődés jellemző a piacra, a vásárolni szándékozók már keresik leendő otthonukat, és egyre aktívabban figyelik a kínálat és az árak alakulását - az ismert ingatlanos barométer szerint.

Új járolékos cuccok
Több dolog is változott a lakásvásárlásokkal kapcsoltan, melyek elsőre fel sem tűnnek! A napi gyakorlatban a szabályváltozás nem érint túl sokakat, de akiket mégis, azok esetében súlyos százezrek múlhatnak rajta. Miként minden járulékos költségen, amelyekről nem árt előre tájékozódni és lehetőleg alapos költségvetést összeállítani. Öt olyan tétel van, amely semmi esetre sem hagyható figyelmen kívül!

Sorban szigorító kerületek
Szinte pontosan egy éve vezetett be kötelező parkolóhely-megváltási díjat a fővárosi VI. kerület a rövidtávú lakáskiadásra, hogy megfékezze az Airbnb korlátlan terjedését és a vele járó turistaáradatot. Most januárban a VII. kerület is hasonló szabályokat vezetett be. Szomszédja példája azonban azt mutatja, hogy a befektetőket nem tántorítják el a változtatások, a kerület népszerűsége továbbra is töretlen maradt.

Brutális fordulat az albérletpiacon
Akkor hajlandóak kifizetni az emelt albérleti díjat az emberek, ha megfelelő szolgáltatást kapnak a pénzükért. Az ingatlantulajdonosoknak már nem elég csak a kulcsot odaadniuk a bérlőknek, ha magasabb árat szeretnének kérni.

Versenyfutás az idővel
Kevés olyan épen megmaradt barokk városközponttal dicsekedhet Magyarország, mint a győri, ami ráadásul az elmúlt időszakban visszanyerte eredeti szépségét. A nyugati határhoz legközelebb eső régiónk mindig is a legfejlettebbek közé tartozott, de az odatelepült iparvállalatoknak köszönhetően további előnyre tett szert. A látványos fejlődés tükröződik az ingatlanárakban is.
Hű, de drágák lettetek, kedves Keszik
A „Keszik” vezetik a fővárosi agglomeráció árversenyét az ingatlanpiacon. Pesten Dunakeszi, Budán pedig a Budakeszi járás magasan a legdrágább. A budai oldalon azonban teljesen más szempontok játszanak szerepet a népszerűségben, mint a pestin, sokkal nagyobb a jelentősége az érintetlen természeti környezetnek, a sajátos miliőnek és nem utolsósorban a presztízsnek. Van még olyan budai település, ahol mindez megtalálható, sőt még a jó közlekedésről sem kell lemondani!
Szép kis karácsonyi aji lehet belőle
Ötven-hatvan millió forintból már Budapest külső kerületeiben is kifejezetten igényes otthont lehet vásárolni, vidéken pedig akár szép családi házat is. Az egyik legismertebb pénzintézet ingatlanközvetítő hálózata annak járt utána, hol, milyen otthont kínálnak ennyi pénzért?
Erre elég ma 30 millió
Harmincmillió forintból Budapesten és a nyugat-magyarországi nagyvárosokban legfeljebb csak egy közepes méretű lakást, Kelet-Magyarországon viszont már takaros családi házat is lehet vásárolni. Az egyik legismertebb pénzintézet ingatlanközvetítője országos körképet készített.
Távfűtés hevítHETI a lakáspiacot
A magas költségek miatt a lakások árát nagyban befolyásolja, hogy milyen fűtési rendszerrel működnek. Az okos városokban eljöhet a távfűtés reneszánsza. A fővárosban autózók bosszúságára jó pár hete kerülgethetik a munkagödröket az Erzsébet-híd környékén, ahol éppen a belváros felé tartó új távhővezetéket fektetik le. Az átmeneti kényelmetlenség eredményeként azonban a pesti belváros levegőszennyezettsége bizonyára csökkenni fog – és ez nemcsak az életminőséget növeli, de az ingatlanok árát is.
Aranyárú: luxus lett a Balaton
Egekbe szöktek az ingatlanárak a magyar tengernél, luxuscikké vált a balatoni nyaraló. A vásárlók ugyanakkor tudatosabbak, és nem vásárolnak hirtelen felindulásból vízparti ingatlant, holott korábban ez volt a jellemző.
Balatoni nyaralóra vágysz? Ennyit kell spórolnod!
Magyarország második legdrágább ingatlanpiaca a főváros után a Balaton környéke. Mind a hazai, mind a külföldi befektetők körében közkedvelt hely. Az új- és a használt lakás piaca egyaránt pörög, és bár intenzitása messze elmarad a főváros kedvelt kerületeiben tapasztalttól, Budapest külső kerületeivel felveszi a versenyt – derül ki egy friss elemzéséből.
Csökkent a lakás-bérbeadás adója
Újabb lendületet kaphat a lakás-bérbeadás már amúgy is pörgő piaca. Ma már nem mindenkinek életcél a saját lakás vásárlása: egyre több fiatal fogadja el, hogy tartósan bérlakásban éljen - a lakásbérlés egyben nagyobb szabadságot is jelent!
Melyik zöldségből és gyümölcsből esszük a legtöbbet? Eláruljuk...
A magyar lakosság egyre jobban figyel arra, hogy zöldség és gyümölcs hetente többször kerüljön a tányérra. Vajon mennyit fogyasztunk ezekből évente, és mik a kedvenceink? Ez is kiderült...
Vasból épült szentély a San Lorenzo tövében
Nem is tudom, hogy történhetett, hogy nem készültem fel a csarnok történetéből, helyrajzából olasz utazásom előtt, de így történt. Vétkes könnyelműség volt részemről. De ha valakinek a gasztronómia a becsípődése, a sors néha megkegyelmez neki.
Márti friss zöldbablevese pici csavarral
Ilyenkor a piacra kimenni maga a gyönyör! Az illatok káprázatosak, és azt jelentik, hogy megérkezett a nyár! Lassan, de már a zöldbab ára is megy le. Egy levesre valót mindenképp érdemes venni!
Zöld gyöngysor a tavasz nyakán
Kétségtelenül a tavasz és a kora nyár szupersztárja a zöldborsó, május végétől élvezhetjük az édes szemeket, és szezonjában együnk belőle annyit, amennyit csak lehetséges, hiszen egy teljes évet kell várnunk az újabb randevúra.
Friss fűszer, zöld fűszer
Kedvenc hétvégi tevékenységem a piacra járás. No főleg április és október között, mert akkor van értelme piacolni, télen inkább csak kötelesség, mert olyankor a választék nem túl szívderítő.
Tavasz a piacon, jönnek a primőrök
Végre ismét van miért piacra járnunk, gőzerővel beindult a tavasz, dübörögnek a fóliasátrakban a fűtő alkalmatosságok, nőnek a palánták az üvegházakban, és hamarosan dömping lesz a tavaszi zöldségekből a piacokon.
Eper, te drága!
Az igazi tavasz megérkezését az jelzi, amikor megjelennek az illatos, édes eprek a piacokon. Persze ilyenkor nem szabadföldi az eper, de attól még lehet nagyon finom. A spanyol és görög importból származók más textúrájúak, mint amihez a magyar ízlés szokott, sokkal kevésbé lédúsak, mint a hazai, és annak ellenére ajánljuk inkább a magyart, hogy ilyenkor jóval drágább, mint a nagy mennyiségben beözönlő külföldi gyümölcs.
Trendi lett nálunk a piac!
A fiatalok inkább főznek, és szeretik a piacon beszerezni a hozzávalókat, viszont kevéssé fine dining, és nem is gyorsétterem pártiak. A zöldség és gyümölcs népszerűbb, mint az édesség, és ha nem lenne a közelükben szupermarket, akkor a többségük piacra járna – derül ki a Fény Utcai Piac legfrissebb online kutatásából.
A piac, ami nem szimpla
Nem ismerek egyetlen olyan helyet sem Budapest belvárosában, amelyik ilyen leleményesen használná ki a hely adta lehetőségeket, mint a Szimpla Kert/Szimpla Piac. Vasárnaponként megtelik a ház kézműves sajtokat, füstölt árut, lekvárt, mézet áruló termelőkkel, no meg a törzsközönséget alkotó, visszatérő vásárlókkal. Ha még nem jártál ott, feltétlenül megér egy sétát!
Krumplis ábécéskönyv
Szeptember elseje óta mind a csomagoltan, mind az ömlesztve árult étkezési burgonyáknál kötelező alkalmazni az új jelölési előírásokat. A jövőben többek között nem csak a fajtáról és a származási országról, hanem a jellemző főzési típusról is tájékozódhatnak a vásárlók.
Thaiföld mesebeli látványossága az úszópiac
Míg Hollandiában az úszó ház, Velencében pedig a gondola a divat és turistacsodálat tárgya, addig Délkelet-Ázsiában az úszó piac. Számuk ugyan mára – a korábbi több százhoz képest – alaposan lecsökkent, a látvány, az élmény és a gazdag kínálat miatt mindenképp érdemes felvenni a bakancslistára.
Múlt idéző piactér - úszópiaccal
Hagyományőrző összművészeti fesztivál, történelmi kirándulás a gazdasági élet, a vásári komédia, és a kultúra világában - így ünnepel a 165 éves Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara! Szeptember második hétvégéjén kétnapos családi fesztivált szerveznek a Nehru-parton, a Bálna és a Petőfi híd között a Duna mellett. A már hagyománnyá vált Múltidéző Piactér rendezvényen változatos és izgalmas programokat kínálva idézik meg a hajdani vásári hangulatot.
Megint lehet majd csemegézni a Klauzál téren
Szeptemberben újra megnyit a Klauzál Téri Vásárcsarnok. Budapest VII. kerületének frekventált környékén 24 órában pezseg az élet, mibe hamarosan egy színvonalas, frissen felújított vásárcsarnok is bekapcsolódik majd.
Ínyencek, figyelem!
Új termelői piac nyílik közvetlenül a Balaton partján, az északi oldal legújabb strandja mellett, Badacsonylábdihegyen.
Hétvégi program! Régi idők piaca vár a Népligetben!
Múltidéző piactérré változik három napra a Népliget. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara - BKIK - szeptember első hétvégéjén ingyenes háromnapos családi fesztivált szervez Budapest legnagyobb közparkjában.
Piacra menni nemcsak vásárlás, hanem program
Feltöltődést és igazi érzéki élményt jelent Pokorny Lia számára, ha piacon vásárol. A csinos színésznő, amikor csak teheti, kofáktól szerzi be a főzéshez szükséges alapanyagokat, és kisfiát is gyakran magával csalja a piaci kavalkádba. Szenvedélyesen főz és gyakran fordul szakács édesapjához, ha konyhai tippekre van szüksége.