Életforma.hu

STÍLUS

Hű, de drágák lettetek, kedves Keszik

A „Keszik” vezetik a fővárosi agglomeráció árversenyét az ingatlanpiacon. Pesten Dunakeszi, Budán pedig a Budakeszi járás magasan a legdrágább. A budai oldalon azonban teljesen más szempontok játszanak szerepet a népszerűségben, mint a pestin, sokkal nagyobb a jelentősége az érintetlen természeti környezetnek, a sajátos miliőnek és nem utolsósorban a presztízsnek. Van még olyan budai település, ahol mindez megtalálható, sőt még a jó közlekedésről sem kell lemondani!

A budai agglomeráció, főleg annak észak-nyugati része, a pesti oldalhoz képest más fejlődési utat járt be az elmúlt évtizedekben. Az infrastruktúra, kiváltképp a közlekedés lassabban fejlődik, a szolgáltatások mennyisége sem veszi fel a versenyt észak-pesti társaival.

Budakeszi, Kép: wikimedia

Sokkal inkább megmaradt a falusias hangulat, a korábban jellemző sváb vagy – például Szentendre környékén a – szláv kulturális és építészeti jellemzők. A budai borvidéken ma is jelentős a termelés, a hagyományai egészen az Árpád-korig nyúlnak vissza.

A fővárosi lakosság agglomerációba költözésének hátterében sok esetben nemcsak az alacsonyabb ingatlanárak állnak, hanem egy új életforma iránti vágy is. A két legdrágább településről, Remeteszőlősről és Telkiből sem különösebben egyszerű a közlekedés, hiszen nincs vasút, sem autópálya, az M0-ás körgyűrű nyugati szakaszának tervei pedig egyelőre csak a tervezőasztalon léteznek. Szolgáltatásokban, szociális és oktatási intézményekben sem dúskál a környék. Remeteszőlős 505 ezer forintos és Telki 475 ezer forintos átlagos négyzetméteráraival mégis megelőzi a főváros 14 (!) kerületét is.

Megfigyelhető, hogy sok, az agglomerációba kiköltöző fővárosi a korábbi lakhelyéhez közeli települést választ, mert azt jobban ismeri, így nem nehéz megszokni az új környezetet. A pesti oldal legdrágább települése,

Dunakeszi, Kép: wikimedia

Dunakeszi például különösen népszerű a korábban Újpesten, Rákospalotán élők között. A budai oldalon sincs ez másképp: Telki, Budakeszi a II. vagy XII. kerületieknek lehet különösen vonzó. Nekik pedig nem idegen a nehézkesebb tömegközlekedés vagy a nagyobb üzletek hiánya. A két, már említett budai kerület presztízse egyértelműen nagyon magas, amely az átlagárain is meglátszik: a budapesti rangsorban a 3. és 4. helyet foglalják el. Az ott élők pedig nem szeretnének alacsonyabb megítélésű helyre költözni, így a tradicionálisan rangos nyugati agglomerációs településeket választják.

- Nem kell csüggedni azoknak, akik a Budai-hegyek ölelését szeretnék érezni, de számukra Telki vagy Budakeszi túl drága; van még olyan település, ahol megfizethetőek az árak.

Eladó a Dunakanyar, de kinek?
Mintha kimaradtak volna az utóbbi évek nagy ingatlanpiaci szárnyalásából a Dunakanyar települései. Szentendrétől északra, Visegrád irányában, a 11-es út mentén kis túlzással minden ház eladó – még sincs nagy mozgás. Pedig akad rejtett kincs is!

Biatorbágy nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, 374 ezer forintos átlagos négyzetméterárával pedig jó alternatívája lehet akár bármelyik külső pesti kerületnek – véli Valkó Dávid, az egyik legismertebb pénzintézeti ingatlanpont vezető elemzője.

- A közlekedés sokkal jobb, hiszen az M1 és M0 autópálya is közel van, sok az elérhető szolgáltatás. Tavaly pedig több mint 400 építési engedélyt adtak ki, vagyis éveken belül több száz újépítésű lakóingatlan válik elérhetővé. Érdemes lehet addig lépni, mert ez az árakat később nagyon megemelheti – figyelmeztet a szakértő.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.