Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ínyencek, figyelem!

Új termelői piac nyílik közvetlenül a Balaton partján, az északi oldal legújabb strandja mellett, Badacsonylábdihegyen.

A július 18-tól szeptember végéig minden szombat délelőtt megrendezett termelői piacnak a Badacsonylábdihegyen nemrég megnyílt Herczeg Ferenc Strand melletti sétány ad helyet, így a piacozást jó idő esetén össze lehet kötni egy kis strandolással is!

Kép: Wikipedia

A termelői piacon elsősorban a régióban élő és termelő gazdák fognak árulni friss zöldséget, gyümölcsöt, kézműves élelmiszereket. A szervezők minden szombaton egyéb programokkal is várják majd az érdeklődő családokat.

A piacot pályázati támogatással és a helyi önkormányzat egyetértésével egy olyan helyi kötődésű család kezdeményezte és működteti, amelyik majd 100 éve műveli szőlőskertjét a településen.

A NAKVI-tól idén nyert pályázat keretében nemcsak a piacot hozzák létre, hanem Badacsonylábdihegyen kialakítanak egy termelői központot is, ahol információkon és képzéseken túl a helyi termelők piacra jutását is segíteni fogják. Az új termelői piac első alkalommal július 18-án, 7 és 14 óra között várja a helyi termelőket és természetesen a vásárlókat.

Az első piaci napon különleges programokkal is várják a szervezők a családokat: fellép a Tördemic Néptáncegyüttes, lesz kézműves bemutató és játszóház, állatsimogató, népi fajátékok, termékkóstoló és bemutató.

Részletes program

7.00-14.00 Lábdi Piac

9.00-14.00 Kézműves foglalkozás, játszóház, állatsimogató, népi fajátékok, termékkóstoló és bemutató

10.00 Megnyitó

10.30 Tördemic Néptáncegyüttes

A piac autóval könnyen megközelíthető, mert a 71-es út mellett található. A strand mellett ingyenes parkolási lehetőséget is találsz! A piaccal szemben áll meg a távolsági busz, és itt található Badacsonylábdihegy vasúti megálló is. A Badacsonyi hegyet megkerülő kerékpárútról egy rövid leágazással elérhető az új piac.

És ha már arra jársz, nézd meg a Balaton legújabb galériáját, vagy látogass el a Zselicségbe egy kis távcsövezésre!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.