Életforma.hu

STÍLUS

Sokkolták az árak a vevőket

Nehezen barátkoznak az új építésű ingatlanok magasra kúszó áraival a vevők a budapesti, az agglomerációs és a balatoni ingatlanpiacon. Az elmúlt évet a folyamatos áremelések jellemezték, melyek miatt megtorpant a vételi kedv.

A leggyakrabban a magas árakat említik az új építésű ingatlanok kapcsán az ingatlanközvetítők. Krausz Gábor, a ballás ingatlanos cég siófoki irodájának szakmai vezetője úgy fogalmazott, hogy a Balatonnál az új építésű ingatlanok árai tavaly elértek egy lélektani határt, ez pedig megtorpanáshoz vezetett.

Kép: pixabay

Az okokra kitérve elmondta, hogy a kivitelezési költségek folyamatos emelkedése miatt tavasszal ismét árat emeltek a beruházók, hiszen hozzá kellett igazítani az értékesítési árakat a növekvő kiadásaikhoz, miközben természetesen némi profitra is szerettek volna szert tenni. Nem is csekély mértékű volt ez az emelkedés: az azt megelőző év nyarának árszintjeihez képest akár a 20-30 százalékot is elérte. Az így kialakult árak viszont már sokkolóan hatottak a vevőkre. Ez pedig tagadhatatlanul visszafogta az érdeklődést.

Egy másik oka is van azonban a lassulásnak, mégpedig az, hogy elkezdtek kifogyni a készletek, vagyis a beruházásoknál már csak a maradékból válogathattak az érdeklődők, olyan lakásokból, melyek nem a legideálisabb adottságokkal rendelkeztek. Ráadásul ezek a “kompromisszumos” lakások kerültek jóval többe!

Az új építésű, Balatonra néző apartmanok esetében az átlagos négyzetméterár például 800 ezer, 1 millió forint volt, de egy közvetlen vízparti, felső kategóriás, panorámás penthouse esetén meg kellett barátkozniuk a vevőknek az 1,1-1,2 millió forintos árral is. Sőt akadnak ennél is drágább ajánlatok: olykor 1,5 millió forintos négyzetméterárig is felmennek a beruházók. Persze ilyen esetben nem igazán lehet azt állítani, hogy kapkodnak értük a vevők - jegyezte meg az ingatlanközvetítő.

Velencei-tó, Kép: wikimedia

Hasonló a helyzet Budapest felé közelítve, a Velencei-tónál is. Dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan Fejér megyei irodája vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy sok új építésű ingatlannal bővült az elmúlt években a piac, de tavaly már a telítődés jeleit érzékelték. Elsősorban társasházi építések jellemezték korábban a Velencei-tó környékét, ezeknél a négyzetméterárak 500-600 ezer forint környékén alakultak, és ezek az ingatlanok jelentik jelenleg a kínálat tetejét, ugyanakkor a legnagyobb kereslet az ennél olcsóbban: 15-20 millió forintos áron kínált használt nyaralókra mutatkozik.

Csepel, Kép: wikimedia

Ezeket erősítette meg Marosvölgyi Gabi, a cég csepeli és szigetszentmiklósi irodáinak szakmai vezetője is, aki úgy látja, hogy kevesen érdeklődnek már az új építésű ingatlanok iránt is. Azok, akik mégis körülnéznek az új építésű ikerházak piacán, 20-25 millió forintért akarnak vásárolni, miközben a kínálati árak 40-45 millió forintnál járnak. A szakértő szerint emiatt az új építésűek árain változtatniuk kellene a vállalkozóknak, mert a jelenlegi kínálati árakon nem lesz rájuk vevő. Mint mondta, jellemző volt az elmúlt egy-két évben, hogy az építkezések közben folyamatosan emelték az árakat a beruházók, mostanra azonban ezek olyan szintre kerültek, melyeken nincs rájuk kereslet.

Dél-pesti építkezés, Kép: László Márta

Nincs ez másként a Duna másik oldalán sem: a dél-budai irodák régiós szakmai vezetője, Nagy Csaba elmondta, hogy az új építésű lakások piacán nagyjából ugyanaz a helyzet tapasztalható, mint a használt lakásoknál, azaz a 60 millió forintnál olcsóbb új építésű lakások könnyen elkelnek, viszont az ennél drágábbak többnyire piacon maradnak, vagy csak hosszabb kifutási idővel értékesíthetők.

Észak-Pesten 700-750 ezer forintos négyzetméterárakkal találkozhatnak a vevők - jelezte a  Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője. Akadnak közöttük kisebb és nagyobb projektek, de a 6-12 lakásos beruházások esetében ugyanolyan árakkal lehet találkozni, mint a nagyoknál - tette hozzá, azt is megjegyezve, hogy ott ugyanúgy érzékelhető a megtorpanás, mint a használt ingatlanoknál.

Ha feljebb, az agglomerációban nézünk körül, akkor azt látjuk, hogy leginkább ikerházak és családi házak épülnek például Dunakeszin, míg társasházból csak néhányat találunk elszórtan, többek között a városközpontban és a Malomárok lakóparkban. Ezek átlagos négyzetméterára 550-650 ezer forint között alakul, az ikerházakat 300-400 négyzetméteres telekrésszel 60-75 millió forintért lehet megvásárolni, a családi házakat pedig 500-700 négyzetméteres telekkel 80-90 millióért - tette hozzá Balla Frigyes.

Kép: wikimedia

A budapesti központja felé közeledve ugyanakkor egy kicsit más kép rajzolódik ki: ott összeérnek a használt és az új építésű lakások árai, de persze mindkettőé magasan jár. Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának szakmai vezetője elmondta, hogy a kerületben óriási a kínálat új építésű lakásokból, miközben a használt lakások és az új építésűek ára között nincs lényeges különbség.

Az új építésű lakások ára 750 ezer forintnál kezdődik, igaz, 4,2 millió forintos négyzetméterárakkal is találkozhattunk. Lehet válogatni már elkészült projektek lakásaiból is, viszont ezeknél elsősorban a legkisebb, egyszobás, illetve a nagyobb ingatlanok maradtak egyelőre eladatlanul, tehát 70-80 négyzetméter felettiek, penthouse-ok, duplexek, melyeket jellemzően 100 millió forint feletti árakon kínálnak.

Annak, hogy piacon maradtak elkészült új építésű ingatlanok, oka lehet, hogy mára a befektetők teljesen eltűntek - tette hozzá Tóth Viktória, aki azt is megjegyezte, hogy az új építésűeknél nem igazán tudják kihasználni a vevők a CSOK-nyújtotta lehetőségeket, mert az elérhető összeg messze elmarad attól, amennyibe a XIII. kerületben egy megfelelő paraméterekkel rendelkező lakás kerül.

Ami pedig a jövőt illeti, Krausz Gábor szerint a mostani projektekből az utolsó lakásokat várhatóan 2021-ben adják át, de az már nem látszik, hogy újabb, nagyobb beruházásokba is belevágnának a fejlesztők. Nem lehet ugyanis tudni, hogy a megnövekedett ÁFA, a dráguló kivitelezési költségek és a magas telekárak mellett mennyire lesznek piacképesek az új építésű lakások.

Kép: Wikipedia

Bár tavaly 11 százalékkal csökkent a használtlakás-eladások száma, a panelek továbbra is jól tartják népszerűségüket. Az ingatlanpiacot jelenleg lassuló áremelkedés jellemzi, de az egyik ismert pénzintézet vezető elemzője úgy látja, a paneleknél ára nincs veszélyben.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!