Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt lehet fogfájással jelentkezni a járvány idején

Bár a március 14-i kormányrendeletek értelmében még mindig szünetelnek a fogorvosi szolgáltatások, egy rendelő hiányt pótló listát állított össze, hogy Budapesten és Pest megyében hol teheti meg.

A március közepi Magyar Közlönyben foglaltak alapján a meghozott rendeletek értelmében a fogorvosi rendelők tömegével függesztették fel a betegellátást. Bár a rendelők tájékoztatták pácienseinket és elhalasztották a nem sürgős kezeléseket, sokan éppen akkor szembesültek a bezárt rendelővel, amikor sürgős segítségre lenne szükségük. Márpedig kínzó fogfájásnál, vagy még nagyobb bajban, gyors segítségre van szükség

Ezen segít az a hiánypótló lista, melyet a MindentMent fogászati rendelő állított össze, hogy a koronavírus-vészhelyzet alatt hol találunk sürgősségi ellátást nyújtó budapesti és Pest megyei fogászati rendelőket.

Aranyi Rita: ezek valóban csak sürgősségi ellátások. Fotó: MindenMent

 

„Az volt a célunk, hogy megkönnyítsük a betegek tájékozódását és segítsük az ellátás biztonságának megőrzését” – mondta Aranyi Rita, a listát készítő és gondozó MindentMent fogászati rendelő igazgatója.

Jelenleg 148 sürgősségi fogászati ellátást nyújtó rendelő szerepel a listán, ebből 103 budapesti, 45 pest megyei fogászat. A rendelők települési, illetve Budapesten kerületek szerinti sorrendben szerepelnek. A listán megtalálhatjuk a rendelők elérhetőségeit, valamint azt, hogy magán- vagy állami finanszírozású az ellátás. A lista folyamatosan frissül.

Arra viszont felhívják a figyelmet, hogy a koronavírus miatt csak sürgősségi ellátást nyújthatnak a rendelők a szigorú biztonsági szabályok mellett. Ezért minden esetben telefonon vagy e-mailen tájékozódjunk, mielőtt elindulnánk – tette hozzá a rendelő igazgatója.

A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezete március végén az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult, levelükben azt írták, hogy tömegesen jelzik a fogorvosok, hogy a jelentős bevételkiesés miatt kritikus helyzetbe kerülnek praxisaik és segítséget kérnek kiesett bevételeik kompenzálásáan.

„Mivel az egészségügyi veszélyhelyzet időtartama nem prognosztizálható, nem fogják tudni biztosítani a betegellátást, hónapokon keresztül finanszírozni bér- és dologi kiadásaikat, a felmerülő költségeiket.”

Április 2-án Bártfai-Máger Andreához, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterhez intéztek levelet, hogy az egészségügyben dolgozó vállalkozások (pl. fogorvosoké) bekerüljenek a veszélyeztetett és támogatott ágazatok körébe, majd miután kiderült, hogy a téma az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatásköre, Dr. Palkovics László miniszerhez fordultak írásban április 8-án. A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezetének honlapján erre egyelőre nem találtunk viszontválaszt.


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.