Budapest cikkek

Pest és Chris Rea is megér egy estet!
Öt év után visszatér Magyarországon Chris Rea: a The Road to Hell és az Auberge című lemezeivel negyedszázada világhírűvé vált olasz származású brit zenész november 6-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában - jelentette az MTI.

Stand25, ahol Széll Tamás főz neked
Végre sikerült olyan időpontot találni, amikor mi is ráértünk egy kényelmeset ebédelni, és a Stand25-ben is volt szabad asztal. Elmondjuk, mit ettünk.

100 szónak is Budapest a vége
Idén negyedszer hirdeti meg a 100 szóban Budapest című pályázatot, a Mindspace csapata a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együttműködve. A pályázatra jelentkezők június 30-ig küldhetik be a fővárosról szóló, maximum százszavas történeteiket.

Lélegzetelállító képek Budapestről, ahogy még sosem láttad!
Budapest legtöbbet fényképezett nevezetességei a Parlament és a Lánchíd, de ahogyan Rizsavi Tamás fotózza őket, úgy eddig még biztosan nem láthattuk. A veszélyes magaslati fotózáson gondolta újra a budapestiek kedvenc látképeit.

Budapesti történetek, nem csak budapestieknek
Nagy Dániel Viktor és Szilágyi Csenge Junior Príma díjas színművészek tolmácsolásában látható a 100 szóban a Város előadás a Mozsár Műhelyben április 20-án. Műfajában több történetből összeálló páros stand-up a fővárosról, amelyekben a városlakók mind magukra ismerhetnek és megtalálhatják velük a kapcsolódási pontjaikat. A különleges vizuális technikákkal megtámogatott darab a Budapesti Tavaszi Fesztivál idején látható először a Mozsár Műhely és a Manna Produkció együttműködésében.

Holnaptól forgatjuk a lemezeket, a kultikus bakeliteket
Lemezjátszó címmel egy különleges rendezvénysorozat indul Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. Havi két alkalommal kultikus albumokat hallgathat meg a nagyközönség bakeliten. Az első alkalommal, április 11-én David Bowie The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars albuma kerül terítékre, és Prieger Zsolt értekezik róla.

8+1 érdekesség a vízről, rólunk és a vb-ről
Várhatóan 350 ezer néző érkezik, közülük majd 100 ezren külföldről július 14. és 30. között a 17. FINA Világbajnokságra. Minden idők legnagyobb magyarországi sporteseménye a turizmusra is jelentős hatást gyakorol majd, egyben kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy az ide érkező turisták és vendégek megismerkedjenek Magyarország talán legértékesebb természeti erőforrásával: a termál- és gyógyvizekkel.

Mesebeli film a budapesti sokszínűségről és szerelemről
A BARAKA Budapest egyik legizgalmasabb, a kifinomult gasztronómia iránt szinte elsőként nyitó fine dining étterme, amelyet a Michelin Guide is előszeretettel ajánl évről évre. A most debütáló, a város képét erősítő, egy új Budapest image-filmnek is beillő kisfilmben megelevenedik mindaz, amibe egykoron Leora és David, a tulajdonos házaspár beleszeretett: Budapest, az örök inspiráló forrás, a mindig pezsgő, sosem szunnyadó metropolisz. Ez a videó egy megnyerő szerelem a város, egymás és a gasztronómia iránt.

Hip hop razzia Budapest utcáin!
Négy világhírű hip hop táncos érkezik Budapestre! A táncosok zsűriként vesznek majd részt Magyarország legnagyobb hip hop versenyén, ahol eldől, kik juthatnak tovább az amerikai világbajnokságra. Aki nem tud részt venni a március 25-i hip hop csatán, másnap is találkozhat a profi táncosokkal. Délelőtti városnéző útjukon is megállnak táncolni egy-egy helyszínen, délután pedig workshopot tartanak az érdeklődőknek.

Tökéletes kényeztetés a Ritzben
A főváros szívében megnyílt a The Ritz-Carlton Spa Budapest, amely mostantól kivételes fürdőélménnyel várja vendégeit! Különleges szolgáltatásai elvarázsolnak, és ez teszi egyedivé a helyet! A helyi fürdőkultúra több száz éves, egészen a római korig nyúló hagyományokra tekint vissza. Budapest 1934 óra viseli a Fürdők városa címet. Manapság is rengeteg fürdő és kapcsolódó szolgáltatás várja az idelátogatókat, ami tökéletes úti céllá teszi Budapestet azoknak, akik kényeztető feltöltődésre vágynak. Az új spa megnyitásával a The Ritz-Carlton, Budapest igazi luxus spa élményt hoz a magyar fővárosba!
Hihetetlen! Ebben vagyunk legerősebbek Európában
Az Eurostat legfrissebb statisztikája szerint a magyar lakások drágultak legnagyobb arányban a 29 vizsgált európai ország közül. 2016 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,6%-os volt az értéknövekedés, ami messze meghaladja az EU egészén mért 4,3%-os átlagot.
Otthon, édes otthon
Otthon, szabadság, lehetőség… ez a három szó lett a legnépszerűbb a Fővárosi Önkormányzat és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. által 2016. októberében indított rendhagyó közvéleménykutatásban. A Neked mit jelent Budapest? címmel indított felmérés során egy külön erre a célra létrehozott szógyűjtő felület segítségével bárki beküldhette a saját szavát Budapestről.
Reneszánsz és humanizmus ma - a hitújítás győzelme
A reformáció, avagy a hitújítás a XVI. századi Európából indult el. Luther Márton 95 tézisben fogalmazta meg a katolikus egyház bírálatát, melyeket kiszegezett a wittenbergi vártemplom kapujára. Ekkor Svájcban is elindult egy új vallási mozgalom Kálvin János és Ulrich Zwingli vezetésével. Ezek következményeként alakult ki az evangélikus és a református egyház. Ennek 500 éve.
Legkedveltebb szilveszteri úti célok
Budapest a 12. legkeresettebb az európai utazók körében az európai városok listáján szilveszterkor. Itthon a magyarok a négycsillagos hoteleket keresik legnagyobb arányban az év utolsó bulijához - derült ki a Trivago.hu szálláskereső weboldal adataiból. Te hol búcsúztatod ezt az évet?
Koncertmenetrend karácsonytól - újévig
Karácsonykor is több koncertet rendeznek a fővárosban, ami nagyszerű vendégcsalogató lehet a vidéken élőknek is. Többek között Gloria Gaynor, a Ghymes, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar, Sena, a Brains, a 30Y, a Zagar, a Punnany Massif, Wolf Kati, a Bëlga, az Edda Művek, Fenyő Miklós, a Budapest Bár és a Wellhello is koncertjén vigadhatunk az év utolsó napjaiban Budapesten.
Valami történt a Bazilikánál
A múlt héten, advent harmadik vasárnapján az ünnepi hangulatot még meghittebbé varázsolta négy hazai sztár, akik Leonard Cohen Hallelujah című számát adták elő egy jótékonysági flashmobon. Ha lemaradtatok róla, akkor most hallgassátok, a negyedik gyertya mellé!
Ott a helyed június legszebb koncertjén!
Tavalyi nagy sikerű koncertsorozata után 2017-ben ismét visszatér Európába Hans Zimmer Oscar-díjas filmzeneszerző, és június 1-jén Budapesten is fellép zenekarával. Közismert filmzenék és feldolgozásaik csendülnek fel a rock- és popzene neves előadóival.
Na, ez nyávogás volt a javából!
A macska nem kutya! Ha jóba akarsz lenni a cicákkal, ezt jól vésd az eszedbe! ...Mert a macskák szabadok, mindegyik egy egyéniség, és éppen ezért szeretni valók! Ez a fergeteges szabadságvágy tombolt vasárnap este a Syma Csarnokban, a legendás, eredeti angol Cats világturnéjának budapesti állomásán.
Ha május, akkor Depeche Mode koncert!
Budapesten is fellép a Depeche Mode a jövő év elején megjelenő új stúdióalbumhoz kapcsolódó, Global Spirit elnevezésű világ körüli turné keretében. A világhírű brit csapat 2017. május 22-én a Groupama Arénában lép fel.
Minden gyerekből lehet királynő és királyfi?
Hamarosan megismerhetjük az ország első kis királynőit és királyfiait, hiszen nemrégiben elindult az első olyan képzés, ahol a gyerekek a szépségipar, a modellkedés és a színészet alapjait tanulhatják meg nyolcszor hat órában.
Végre! Jövő hétvégén kolbászból lesz még a kerítés is!
Három napig kolbászból lesz még a kerítés is Budapesten! Harmadjára kerül megrendezésre október 21-23-ig a budapesti Disznótoros Kolbászfesztivál a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Családi programok, folklór műsorok, disznóvágás bemutatók és óriási kolbászvásár várja a látogatókat. A 10 hektáros fesztiválterületen egész nap neves fellépők szórakoztatják a közönséget 3 színpadon.
Október 8-án minden kontinens Budapestre figyel!
Október 8-án a Várkert Bazárban ismét megnyitja kapuit a Világsakkfesztivál. Olimpiai bajnok, olimpiai ezüstérmes, világbajnoki kihívó, volt világbajnok nagymester is Budapest vendége lesz az októberi nemzetközi sakkgálán a Polgár Judit Sakk Alapítvány szervezésében.
A világon először: 100 gitáros egy színpadon!
Az elmúlt évek legnagyobb magyar zenei produkciója, és egyben a legnagyobb hazai zenekar áll színpadra 2016. december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában. A Palladio Orchestra nem egyszerűen virtuóz produkció, hanem a maga nemében egyedülálló zenei csemege is.
Világhírű dokumentumfilmek Budapesten
Szenzációs nemzetközi és díjnyertes dokumentumfilmekkel startol a BIDF, vagyis a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, amit idén harmadik alkalommal rendeznek meg Budapest négy helyszínén, a Premier Kultcaféban (régi Vörösmarty mozi), az Ódry Színpadon, valamint a Budapesti Olasz Kultúrintézetben, és a Kazimír Étteremben.
Nekem a Balaton a Riviéra!
A hazai plakátművészet virágkorának legszebb turisztikai plakátjaiból nyílik kiállítás a Camponában augusztus 25-én. Flanek Péter több száz darabot számláló gyűjteményének Budapest és Balaton témájú darabjai láthatók szeptember 18-áig a bevásárlóközpontban. A plakátok eredeti darabjai ma már műtárgyak. A gyűjtő szeptember 3-án 11 órától személyesen tart tárlatvezetést az érdeklődőknek! Igazi csemege ez a retró kedvelőinek is!
Játékos bulival vár mindenkit a 30 éves Mesterségek Ünnepe!
A Mesterségek Ünnepe idén egy óriási játszótérré válik augusztus 18. és 21. között. Közel 100 helyszínen játék, 2 színpadon majdnem 60 órányi zenés-táncos produkció, több száz fellépő művész, 11 vendégország, és 800 hazai kézműves várja az érdeklődőket. A 30. évfordulót is a szokásos helyszínen, a Budavári Palota körül tartják.
Ma és holnap fergeteges szülinapi bulit tart a 150 éves Állatkert!
Ma ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert. A jubileum alkalmából színes születésnapi programokkal várják a látogatókat ma este 10 -ig, de szerdára is marad bőven a látványosságokból.
Legyél a gazdim, gyere értem!
Rendkívüli örökbefogadó napot szervez augusztus 13-án a Rex Kutyaotthon Alapítvány a Hontalan Állatok Világnapja alkalmából. A leendő gazdik látványos oktatóprogramokon vehetnek részt, és ajándékot is kapnak új négylábú társuk mellé.
Ilyen se volt még nálunk
Egyedülálló családi showműsort mutat be 2016. decemberében a Cirque de Monte Carlo és Edvin Marton a Papp László Budapest Sportarénában. Csajkovszkij klasszikus balettje, a Diótörő szenzációs akrobatikus balett show-ként mutatkozik be egy különleges karácsonyi meseelőadáson.
A diszkókirálynő újra Budapesten!
Tíz év után lép fel ismét a magyar fővárosban Gloria Gaynor, a diszkókirálynő. December 29-én ad a legnagyobb slágereit is felvonultató koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
Kiállítás a világ leghosszabb vasúti alagútjáról
A majdnem 17 évig épült, 57 kilométeres svájci Gotthárd Bázisalagút idei, június 1-i átadását követően most Budapesten is megismerhető az alagút építésének története. A kiállítás július 14 és szeptember 28 között látható a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben
Budapestre érkezik az eredeti Macskák musical
Budapestre érkezik az eredeti legendás angol Macskák musical! A világ körüli turnén szereplő londoni előadás Budapesten a Syma csarnokban 2016. november 17, 18 és 19-én lesz látható 4 alkalommal. Már lehet sorba állni a jegyekért.
Mégis van felesége Columbonak
Ki szeret egyedül várakozni az esőben vagy akár a tűző napsütésben? Ugye, nem sokan vagyunk ezzel így? De mi a helyzet Budapest páratlan szobraival? A Csók Világnapján a tartós párkapcsolatokat népszerűsítő Ragaszkodj hozzá! kampány szokatlan, urbanista fotózása keretében a belváros ikonikus szobrai is párra leltek.
Szekérfesztiválra hívunk - egyszerűen, zölden és boldogan!
Szekérfesztivált rendeznek július 2-án Budapesten a Krisna-hívők. Indiai zene és tánc, színdarabok, előadások, gyermekfoglalkozások, jógabemutatók, ökológiai és környezetvédelmi témák, filozófiai és önismereti programok, vegán és vegetáriánus finomságok, az indiai gasztronómia különlegességei, valamint indiai bazár várja az érdeklődőket.
Hősök, újítók, felfedezők - a Múzeumok éjszakáján
Mintegy 400 intézmény 2200 programjával várja a közönséget június 25-én a Múzeumok éjszakája. A Hősök, újítók, felfedezők címmel megrendezett országos eseménysorozat kiemelt városa Kecskemét lesz.
Az olasz szívtipró nálunk koncertezik!
Eros Ramazzotti Magyarországon is bemutatja Perfetto című turnéja műsorát december 12-én a Papp László Budapest Sportarénában.
Bryan Adams már hazajár hozzánk
Bryan Adams október 9-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet. Az 56 éves kanadai zenész ötödször ad koncertet Magyarországon, legutóbb 2012-ben járt Budapesten, 2007-ben a Kapcsolat-koncert sztárjaként 200 ezer ember előtt lépett a magyar közönség elé.
Köszönjük, ELEVEN! Ősszel, veled, ugyanitt!
Párizs kultúrnegyedeit idézte a Bartók Béla út május 6. és 8. között. A rendezvény látogatottsága minden eddigit felülmúlt, ezért már most tudható, hogy az ELEVEN ősszel újra jelentkezik a főváros egyetlen Kulturális Főutcáján.
Shakespeare Live! Film és gálaműsor az Urániában
Április 23-án, Shakespeare halálának 400. évfordulóján Franco Zeffirelli klasszikus, 1968-as Rómeó és Júliáját láthatják a nézők az Urániában, este pedig élőben közvetítik a brit Royal Shakespeare Company ünnepi emlékműsorát.
Gundel Takács Gábor a lányáért izgul
Gundel Takács Gábor már izgatottan várja a május 7-i Dunai Regattát. Az egész napos ingyenes rendezvényen ugyanis lánya, a húsz éves Anna is versenybe száll: az egyik egyetem amatőr sárkányhajós csapatát erősíti. Édesapja a budapesti Műegyetem rakpartról szurkol majd egyetlen lányáért.
Eleven Tavasz - összművészeti fesztivál Budapesten
Design vásár, filmvetítések, könyvbemutatók, koncertek és portugál gasztronómiai ínyencségek várják a látogatókat a Gellért tértől a Gárdonyi téren át egészen a Feneketlen tóig. Május 6-8 között Budapest Kulturális Főutcáján újra beköszönt az Eleven Tavasz!
Egy formabontó éjszaka
Több mint 20 budapesti helyszínen tartanak felolvasást kortárs és 20. századi alkotók műveiből március 31-én az Irodalom éjszakáján.
A szintetizátor varázsló Budapesten koncertezik
Hat év után tér visszatér Magyarországra Jean-Michel Jarre. Az elektronikus popzene történetének egyik legsikeresebb dalszerző-előadója Electronica című világkörüli turnéja keretében november 10-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Vasarely kiállítás, ahogy még nem láttad
Túlnyomórészt grafikákon, összesen 35 munkán keresztül tekinti át Victor Vasarely életművét Vasarely: Szerigráfiák, multiplikák címmel az a kiállítás, amely péntektől a Budapesti Francia Intézetben látható.
Sztárparádé a MÜPA következő évadán
Cecilia Bartoli, Bobby McFerrin, Antonio Pappano, Marcelo Álvarez, a New York-i és a Bécsi Filharmonikusok, a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara, a St. Martin in the Fields zenekara és a Mariinszkij Színház Zenekara is koncertet ad a Müpa következő évadának világsztár fellépői között.
Ebből a férfiből kétszer sem elég
Ismét Magyarországon Brian May! A Queen együttes egykori gitárosa 30 év után most dupla koncerttel örvendezteti meg a rajongóit. Kerry Ellis brit énekesnővel lép fel március 11-12-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Scorpions, Black Sabbath, Imagine Dragons - 2016 legnagyobb koncertjei
A múlt és a jelen igazi nagyágyúi örvendeztetnek meg bennünket 2016-os koncertjeikkel. A Black Sabbath, az Iron Maiden, a Scorpions, a Cure, Brian May mellett a 87 éves olasz Ennio Morricone is nálunk vendégeskedik. Minden idők egyik legnagyobb hatású filmzeneszerzője 60 év zene című műsorának karmestere lesz a Papp László Budapest Sportarénában.
Fergeteges óév búcsúztató bulikoncertek - ne maradj le!
Már 28-án bulihangulattal búcsúztathatják a könnyűzene rajongói ezt az évet, de szilveszterkor és az új év elején is gazdag koncertkínálatból lehet választani. Budapesten többek között a Zagar, a Csík Zenekar, a Hot Jazz Band és a Quimby zenéjére vigadozhatunk.