Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Köszönjük, ELEVEN! Ősszel, veled, ugyanitt!

Párizs kultúrnegyedeit idézte a Bartók Béla út május 6. és 8. között. A rendezvény látogatottsága minden eddigit felülmúlt, ezért már most tudható, hogy az ELEVEN ősszel újra jelentkezik a főváros egyetlen Kulturális Főutcáján.

Az ELEVEN Tavasz élettel, kultúrával és kreativitással töltötte meg a Bartók Béla Boulevard-ot, a kávézók, éttermek és galériák többsége még sosem fogadott ennyi vendéget egy hétvége alatt.

Élet a Bartók Béla Boulevardon

Kevés az olyan civil kezdeményezés, amely annyira sikeresen éri el kitűzött céljait, mint az ELEVEN Tavasz. Az összművészeti fesztivál a budai oldal egyik főutcáját kívánta régi fényében újrateremteni, és a századforduló kulturális életét kortárs alapokon megújítani. A kiállítások, workshopok és gasztronómiai különlegességek a Bartók Béla út régi-új hangulatát idézték, az érdeklődők pedig maradéktalanul kihasználták az utcában nyíló lehetőségeket.

Hadik, Szatyor előtti utcakép

A fesztivál egyik legfeltűnőbb programjának a közösségi kötés performansz bizonyult. Az utcai műhely minden járókelőt megszólított, akik együtt kötötték össze a Gárdonyi tér különböző pontjait. A közös alkotás igazi bohém hangulatot kölcsönzött a térnek, a szokatlan látvány hatására még az autósok is lelassítottak a forgalmas főúton.

Közösségi kötés performansz

Akik a kreativitásban megéheztek, a Bartók Béla Boulevard éttermeiben luzitán menüsorból válogathattak a hétvégén. A Danubius Hotel Gellértben rendezett portugál piac pedig arról gondoskodott, hogy az ízek kedvelői otthonukba is becsempészhessék az ország gasztronómiáját.

Portugál piac

A fesztivál vendégországa a legkülönbözőbb módokon jelent meg a hétvége alatt, mert a finomságokon kívül fotókiállítás, filmvetítés, irodalmi est és csempefestő műhelyek is igyekeztek megismertetni a közönséggel Portugália kultúráját. Ezen túl a design szerelmesei számára a 70 kiállítóval megvalósuló vásár, valamint a kortárs alkotók műveiből rendezett kiállítás és tárlatvezetés nyújtott maradandó emléket.

Hekk installáció

“Minden várakozásunkat felülmúlta az idei ELEVEN Tavasz látogatottsága, a kitűzött céljainkat büszkén mondhatom, hogy megvalósítottuk. Ennek köszönhetően szeptemberben új lendülettel és örömmel vágunk bele a fesztivál őszi programsorozatának szervezésébe” - mondta el Faur Zsófi, főszervező.

Ebben most jobbak voltunk az angoloknál!
Tizenötezren látogattak ki szombaton a Dunai Regattára, ahol az evezős nyolcasok versenyén – megelőzve a világklasszis angol egyetemi evezősöket – a Széchenyi István Egyetem csapata győzedelmeskedett.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.