Életforma.hu

STÍLUS

Lélegzetelállító képek Budapestről, ahogy még sosem láttad!

Budapest legtöbbet fényképezett nevezetességei a Parlament és a Lánchíd, de ahogyan Rizsavi Tamás fotózza őket, úgy eddig még biztosan nem láthattuk. A  veszélyes magaslati fotózáson gondolta újra a budapestiek kedvenc látképeit.

Így nézne ki néhány budapesti képeslap, ha azt Rizsavi Tamás készítené.

Várkert Bazár

 Egy ilyen fotózás rengeteg új élményt ad: a legizgalmasabb rész mindig az, amikor kitalálom, hogy hogyan juthatok ki a lezárt tetőkre, mivel a budapesti tetőkijáratok nincsenek mindenkinek nyitva. Titkos módszereim vannak, de ötletesnek is kell lennem, és épp ezért imádom azt, amit csinálok, és állok lendülettel a kihívás elé” – árulta el a tériszonyt nem ismerő hobbifotós, aki egyben az egyik általa viselt cipőmárka kampány fotóversenyének bírája is volt. (Fotók: Rizsavi Tamás, Ecco)

A Lánchíd
Emlék a legnagyobb magyarnak
Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére alkalmi bélyeget bocsátott ki A Magyar Posta. Számtalan fejlesztés, innováció, újdonság kapcsolható személyéhez, pl.: megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, előmozdította a dunai és tiszai gőzhajózást, a Lánchíd megépítését, támogatta a vasúthálózat megépítését és az egyesült Budapest ötletét, meghonosította a lóversenyzést.

Parlament
Mesebeli film a budapesti sokszínűségről és szerelemről
A BARAKA Budapest egyik legizgalmasabb, a kifinomult gasztronómia iránt szinte elsőként nyitó fine dining étterme, amelyet a Michelin Guide is előszeretettel ajánl évről évre. A most debütáló, a város képét erősítő, egy új Budapest image-filmnek is beillő kisfilmben megelevenedik mindaz, amibe egykoron Leora és David, a tulajdonos házaspár beleszeretett: Budapest, az örök inspiráló forrás, a mindig pezsgő, sosem szunnyadó metropolisz. Ez a videó egy megnyerő szerelem a város, egymás és a gasztronómia iránt.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.