Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Reneszánsz és humanizmus ma - a hitújítás győzelme

A reformáció, avagy a hitújítás a XVI. századi Európából indult el. Luther Márton 95 tézisben fogalmazta meg a katolikus egyház bírálatát, melyeket kiszegezett a wittenbergi vártemplom kapujára. Ekkor Svájcban is elindult egy új vallási mozgalom Kálvin János és Ulrich Zwingli vezetésével. Ezek következményeként alakult ki az evangélikus és a református egyház. Ennek 500 éve.  

Luther Márton, Kép: wikimedia

Nagyszabású ünnepséggel kezdődik a reformáció emlékéve Magyarországon. A budapesti Művészetek Palotájában január 6-án 17 órakor kezdődik a program, amely 17 óra 30 perctől csúsztatott élő adásban lesz követhető az M5-ön és a Duna Worldön. Az eseményen ünnepi beszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamit felszólal Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, mindkét beszédet élőben közvetíti az M1 csatorna. Az est moderátorai a közmédia ismert műsorvezetői, Gundel Takács Gábor és Bényi Ildikó lesznek. A közmédia természetesen a megnyitón túl a 2017-es Emlékév minden jelentősebb állomásáról beszámol majd.

A 90 percesre tervezett megnyitón közreműködik - többek között - a Nemzeti Filharmonikusok Zenekara, a Lutheránia Énekkar, a Budapesti Vonósok, a Baptisták Központi Énekkara, Debreceni Református Kollégiumi Kántus és a Psalterium Hungaricum Kórus.

Georg Friedrich Händel halhatatlan remekművéből, a Messiás című oratóriumból egy modern, magyar nyelvű, látványos előadás kerül színpadra, amelynek bemutatója a Művészetek Palotája Bartók Béla Hangversenytermében április 25-én lesz. A Messiás.ma címmel készült átdolgozás elektronikus hangszerekkel kombinált rockoratórium és passió. Ebből is láthatnak majd részleteket a nézők az emlékév ünnepélyes megnyitóján: a Mint tiszta szívű pásztor című duett hangzik el Malek Andrea és Karácsony János előadásában.

Virtuózok
Már várja a közmédia a komolyzene valamelyik hangszerén kiválóan játszó, vagy klasszikus énekben kiemelkedően tehetséges fiatalok jelentkezését a Virtuózok következő évadába! A Duna TV keresi a régi-új tehetségeket! Próbáld ki magad!

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.