Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gundel Takács Gábor a lányáért izgul

Gundel Takács Gábor már izgatottan várja a május 7-i Dunai Regattát. Az egész napos ingyenes rendezvényen ugyanis lánya, a húsz éves Anna is versenybe száll: az egyik egyetem amatőr sárkányhajós csapatát erősíti. Édesapja a budapesti Műegyetem rakpartról szurkol majd egyetlen lányáért.

Gundel Takács Gábor már nagyon készül a május 7-i Dunai Regattára, ahol evezős- és sárkányhajós futamokat közvetít majd. Ezúttal a népszerű műsorvezető nem csak szakemberként, hanem szülői szemmel is követi majd az eseményeket, ugyanis lánya is rajthoz áll.

Idén immár negyedszer rendezi meg az Antall József Tudásközpont a Dunai Regattát, ami mindig nagyon jó hangulatú. Napközben egyetemi profi evezős- és amatőr sárkányhajó versenyek zajlanak, a parton különböző extrémsportokat is ki lehet próbálni, este pedig koncertekkel várják az érdeklődőket – ilyenkor kicsit én is megfiatalodom” - mesélte Gundel Takács Gábor, a rendezvény műsorvezetője és kommentátora, aki tavaly az ergométert is kipróbálta.

Az ergometert is kipróbálta Kép. Sajtóanyag

„A sárkányhajózást én is kipróbáltam tavaly Kínában, ahol a sportnak több ezer éves hagyománya van: minden évben megrendezik a sárkányhajó ünnepet, amikor az egész ország a versenyekre figyel. A magyar csapatban én voltam a dobos, Kozmann György többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes magyar kenus pedig a vezérevezős. A feladatom az volt, hogy az ő evezésével párhuzamosan doboljak, ezzel adva a ritmust a csapat többi tagjának is. Nem volt egyszerű feladat” – vallotta be a műsorvezető, aki azt is elmondta, hogy az idei Dunai Regattára igazi világklasszis egyetemi csapatok is érkeznek, hogy versenybe szálljanak a profi magyar együttesekkel.

 

A műsorvezető a tavalyi regattán Kép: sajtóanyag

„Idén az Oxford és a Cambridge nagy múltú angol egyetemek profi evezősei is vízre szállnak majd, és megmérkőznek hat magyar egyetemi csapattal – izgalmas versenyre számíthatunk. Jó alkalom ez arra is, hogy a külföldi fiatalok megismerkedjenek Budapesttel, és jó hírét vigyék országunknak” – mondta el Gundel Takács Gábor.

4 ok, amiért fontos a gyereknek a sport
Miért sportoljon a gyerek? Erre legtöbbünk azt válaszolja, hogy azért, hogy fitt és egészséges legyen. Meg azért is, hogy szórakozzon. Mindegyik igaz, de mi mondunk még 3+1 érvet, amiért érdemes beíratni a gyereket valamilyen sportra.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.