Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kiállítás a világ leghosszabb vasúti alagútjáról

A majdnem 17 évig épült, 57 kilométeres svájci Gotthárd Bázisalagút idei, június 1-i átadását követően most Budapesten is megismerhető az alagút építésének története. A kiállítás július 14 és szeptember 28 között látható a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben

A Svájci Nagykövetség szervezésében megvalósuló kiállítás a világ leghosszabb vasúti alagútjának történelmi, gazdasági és technológiai vonatkozásaiba vezeti be a látogatót.  Egyszerre informatív és szórakoztató módon érzékelteti e vívmány nagyszerűségét és jelentőségét.

© AlpTransit Gotthard Ltd.

A Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben megrendezett kiállítás bemutatja az építkezéssel kapcsolatos legfontosabb ismereteket, a különböző technológiai kihívásokra adott mérnöki megoldásokat, és elgondolkodtat, hogyan segíti az alagút saját mobilitásunkat. A fotókkal illusztrált kiállítás része egy modellvasút is.

A tárlatból számos érdekesség kiderül, többek között az is, hogy az építésnél 28,2 millió tonna sziklát termeltek ki, és hogy ennek egy jelentős részét beton formájában visszaépítették a hegybe. Megtudhatjuk még, hogy a Gotthárd Bázisalagút nem csupán a valaha épült leghosszabb, de egyben a világ legmélyebb vasúti alagútja is.

Az Alpokon átvezető vasútvonal a svájciak precizitását, vállalkozói, innovációs készségét és a vasút megbízhatóságát jelképezi. Egyúttal kiemelkedő mérnöki teljesítmény és jelentős hozzájárulás az európai közösségi közlekedés jövőjéhez. Csaknem 2600, számos országból érkezett szakember adta tudását ehhez az úttörő projekthez. 2016 végén az alagutat megnyitják a menetrendszerű személyközlekedés számára. Ezután az utazási idő Svájc német- és olaszajkú területei között jelentősen lecsökken, ami az északi Németországot és a déli Olaszországot is közelebb hozza egymáshoz.

Ganz Ábrahám - egy svájci ipari úttörő Magyarországon

A vasúti kerékgyártás úttörőjét, Ganz Ábrahámot különösen szoros kapcsolat fűzte a vasúthoz; ezért lett a Gotthárd-alagutat bemutató kiállítás budapesti helyszíne a svájci származású iparos egykori öntödéje, a mai Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény.

© AlpTransit Gotthard Ltd.

Feltalálóként, kereskedőként és gyárosként, az Embrachból származó Ganz Ábrahám meghatározó szerepet játszott a 19. századi Magyarország fejlődésében, iparosodásában. Ganz számára az áttörést a vasúti kerekekre kapott szabadalom hozta meg. A kerekeket Európa-szerte sikerrel értékesítette az egyre bővülő vasúti társaságoknak. Az egykori öntőmester rövid idő alatt Magyarország egyik leggazdagabb emberévé és az ipari tömegtermelés úttörőjévé vált.

Csillár bicikligumikból? Nézd meg a Bringológia kiállításon!
A kerékpározás, a városi közeg és a design kapcsolatát vizsgálja az Iparművészeti Múzeum Bringológia című kiállítása; a Közlekedési Múzeummal és a Kultúrgorillával közösen szervezett tárlat június 17-től látogatható.

1867-ben bekövetkezett váratlan halála után az öntöde tovább üzemelt az 1960-as évekig. Az üzem bezárása után az épületet – ami ma ipari műemlék – múzeummá alakították, ahol többek között Ganz eredményeit is megcsodálhatja a látogató. Az eredeti öntöttvas kályhák, vasúti kerekek és művészi öntöttvas tárgyak mellett a múzeumban egy Ganzról és a magyarországi öntödei iparról szóló kiállítás is látható. A múzeum a "Grand Tour of Switzerland Magyarországon" interaktív térkép egyik helyszíne is, ami a Svájci Nagykövetség egyik legfontosabb programja ebben az évben. A Svájci Nemzeti Tanács elnöke, Christa Markwalder is megismerhette Ganz lenyűgöző, külföldön elért eredményeit, amikor áprilisban a svájci parlament delegációjával a múzeumban járt.

A „Gottardo 2016” kiállítás 2016. július 14 és szeptember 28 között látható a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben (1027 Budapest, Bem József u. 20.).

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.