Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Koncertmenetrend karácsonytól - újévig

Karácsonykor is több koncertet rendeznek a fővárosban, ami nagyszerű vendégcsalogató lehet a vidéken élőknek is. Többek között Gloria Gaynor, a Ghymes, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar, Sena, a Brains, a 30Y, a Zagar, a Punnany Massif, Wolf Kati, a Bëlga, az Edda Művek, Fenyő Miklós, a Budapest Bár és a Wellhello is koncertjén vigadhatunk az év utolsó napjaiban Budapesten.

December 25-én a Kaláka együttes hagyományos ünnepi estje lesz a Marczibányi Téri Művelődési Központban, Anthony Pappa pedig karácsonyi dj-szetjét mutatja be a Teslában. Másnap, 26-án a Bin-Jip az A38 hajón, a Kowalsky meg a Vega a Barba Negrában játszik, a Wellhello évzáró buliját tartja az Akvárium Klubban, ahol a másik teremben a Pál Utcai Fiúk ad koncertet. Ugyanezen a napon a Hajdu Klára Quartet a Budapest Jazz Clubban, a Triász a MOMkultban zenél, míg a Dürer Kertben WinterSUN címmel dj-k lépnek fel.

A Palladio Orchestrával 100 gitár lesz egy színpadon a Sportarénában

December 27-én lesz Fenyő Miklós hagyományos évzáró koncertje, a Fenyő-ünnep a Sportarénában, a Kowalsky meg a Vega ismét játszik a Barba Negrában, az A38-on a Kelemen Kabátban, az Akváriumban a Brains és Sena, a Trafóban Dj Bootsie, az Instantban az Amoeba Band, a Fonóban Kollár-Klemencz László, a Kuplungban a Barabás Lőrinc Quartet és a Bujdosó Trió, a Muzikumban pedig a legendás erdélyi rockcsapat, a Metropol zenél.

A világon először: 100 gitáros egy színpadon!
Az elmúlt évek legnagyobb magyar zenei produkciója, és egyben a legnagyobb hazai zenekar áll színpadra 2016. december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában. A Palladio Orchestra nem egyszerűen virtuóz produkció, hanem a maga nemében egyedülálló zenei csemege is.

December 28-án a Palladio Orchestrával 100 gitár lesz egy színpadon a Sportarénában, a Müpában a Muzsikás játszik, a London Community Gospel Choir a Budapest Kongresszusi Központban, a Ghymes a Szent István-bazilikában, a Brains újra fellép az Akváriumban, ugyanitt zárja az évet a Blahalouisiana, a Barba Negrában Anna and the Barbies-koncert lesz, a Kerekes Band az A38-on, a Supernem a Dürerben, a ColorStar a Gödör Klubban, az East Gipsy Band és az Oláh Gipsy Beats a Fonóban, a Jónás Vera Experiment a Trafóban, a Nana Vortex a Muzikumban, a Budapest Voices a MOMkultban, Hamvai P.G. a Symbolban, a Keep Floyding pedig a Showbarlangban játszik.

December 29-én az amerikai diszkókirálynő, Gloria Gaynor ad nagykoncertet a Sportarénában, a Punnany Massif duplázik a Müpában, a Bëlga évzáró bulit tart az Akváriumban, ugyanitt a másik teremben a BioRoBoT játszik, Wolf Kati a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel a BKK-ban, Ferenczi György és a Rackajam a Fonóben lesz, a 30Y a Dürerben, a Zagar az A38-on, Kökény Attila a Syma csarnokban, a Paddy and the Rats a Barba Negrában, a Tereskova a Gödörben, a Nigun a BJC-ben, az Ethnofil az Instantban, az EC70 Band Eric Calpton számait játssza a Muzikumban és Valami zümmögjön címmel Rájátszás-est lesz a Trafóban.

December 30-án Demjén Ferenc Hetvenkedem címmel, Charlie, Frenreisz Károly, Kovács Kati, Szörényi Levente és Zséda közreműködésével 70. születésnapját ünnepli a Sportarénában, a Csík Zenekar pedig Bródy Jánossal és Laár Andrással lép fel a Syma csarnokban.

Ezen a napon a Szabó Balázs Bandája az A38-on, a Middlemist Red a Kuplungban, a Pokolgép a Barba Negrában játszik, előszilvesztert tart a Cloud 9+ a Gödörben, a Hot Jazz Band a MOMkultban, a Dresch Quartet és Tóth Viktor a Fonóban, a Bohemian Betyars az Instantban, az Elsa Valle Afrocando a BJC-ben; Kékesi Bajnok László barátaival a Showbarlangban koncerttel ünnepli 65. születésnapját, az Any News pedig a Muzikumban látható és hallható.

Ott a helyed június legszebb koncertjén!
Tavalyi nagy sikerű koncertsorozata után 2017-ben ismét visszatér Európába Hans Zimmer Oscar-díjas filmzeneszerző, és június 1-jén Budapesten is fellép zenekarával. Közismert filmzenék és feldolgozásaik csendülnek fel a rock- és popzene neves előadóival.

Szilveszter napján az Edda Művek a Barba Negrában lép fel, a Budapest Bár a MOMkultban tart dupla koncertet, az A38 hajón Random Tripet rendeznek Delov Jávorral, Dj Q-Cee-vel és barátaikkal. Duplázik az Amadinda és Presser Gábor a Zeneakadémián (a vendég a Hot Jazz Band lesz), az Ivan & The Parazol a Kuplungban lép fel, a Fonó Folk Szilveszteren a Buda Folk Band, Tintér Gabriella, a Magyarpalatkai Banda és a Csángálló játszik, az Instantban Zuboly-szilveszter lesz.

Ugyancsak 31-én az Akváriumban három helyszínen lesznek dj-k (mások mellett Felcser Máté, Henri Gonzo, Linczényi Márkó, Zságer Balázs, Iamyank és S.Olbricht), a Dürer Klub Normafa-rendezvényén szintén dj-k (Mr What, Spirit Architect, Wingz, Dj Snow) pakolják a lemezeket, akárcsak a Fogasban (Infragandhi, Jumo Daddy, Metha), és a Teslában (Nigel Stately, Used Disco, Tigran), a Symbolban Rakonczai Imre, Lotfi Begi és mások társaságában lehet szilveszterezni, a Gödörben Depeche Mode-szilveszter lesz, a Muzikumban pedig Beatles-szilveszter a The Bitsszel.

Ha augusztus, akkor Robbie Williams koncert!
A rajongók már örülhetnek, ismét fellép Budapesten Robbie Williams. A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója 2017. augusztus 23-án ad koncertet a Groupama Arénában.

Újév napján a Quimby a MOMkultban lép fel Varázszene című műsorával, a Budapest Klezmer Band Falusi Mariann-nal kiegészülve a BKK-ban dupla koncerttel köszönti 2017-et, a Korai Öröm a Gödörben lesz.

Január 2-án Orosz Zoltán harmonikás és barátai (Borbély Mihály, Horváth Kornél, Kelemen Barnabás, Lattmann Béla, Roby Lakatos) adnak újévi koncertet a MOMkultban, a Calcutta Trió ezen a napon indiai zeneklubjában várja az érdeklődőket a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

Január 3-án a Boban Markovic Orchestra délután és este dupla újévi koncertet ad a Müpában, a Dés András Trió az Opus Jazz Clubban játszik, másnap ugyanitt a Baló István Project zenél, a Quimby pedig jótékonysági koncertet ad a Müpában a Hospice Alapítvány javára.

Január 6-án pénteken a Póka-Tátrai ReGeneráció című produkció látható és hallható a Barba Negrában, a Bikini a Gödörben, 7-én a Müller Péter Sziámi AndFriends a Gödörben, a francia dzsesszcsapat, a Pulcinella az Opusban játszik, 8-án vasárnap pedig Lajkó Félix ad újévi koncertet a Zeneakadémián.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.