Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Játékos bulival vár mindenkit a 30 éves Mesterségek Ünnepe!

A Mesterségek Ünnepe idén egy óriási játszótérré válik augusztus 18. és 21. között. Közel 100 helyszínen játék, 2 színpadon majdnem 60 órányi zenés-táncos produkció, több száz fellépő művész, 11 vendégország, és 800 hazai kézműves várja az érdeklődőket. A 30. évfordulót is a szokásos helyszínen, a Budavári Palota körül tartják.

Hagyomány és megújulás jellemzi az idei, jubileumi ünnepet is. Ezúttal sem maradhat el a kézműves műhelyek bemutatkozása, fókuszban az idei központi témával, a játékkal, amellyel változatos formában találkozhatnak a látogatók, hiszen a világ megismerésének legkönnyebb módja maga a játék, a részvétel, az interaktív élmény.

Népi játékaink hiteles korlenyomatai a falusi, paraszti életnek. A népművészeti alkotássá váló játékeszközök nem csupán szemet gyönyörködtető használati tárgyak, hanem alkalmasak arra, hogy egy közösség életmódjára, szórakozási szokásaira ráláthassunk, csakúgy ahogyan maga a játszás is a közösségi szórakoztatás forma hiteles eleme.

A kezdetek...
Harminc évvel ezelőtt, 1986-ban a Tóth Árpád sétányon találkozott először az ország különböző tájegységeit képviselő kézművesek lelkes csapata, hogy szakmai tudásával elkápráztassa a látogatókat. A kezdeményezés örvendetes hagyománnyá vált, és immár harmincadik éve az augusztus 20-i hétvégén a Budavári Palota egy varázslatos fesztiválhelyszínné változik

Többen visszatérnek a korábbi vendégeink közül, így érkeznek kézműves mesterek Törökországból, Spanyolországból, Tadzsikisztánból, Türkmenisztánból, Kirgizisztánból, Kazahsztánból és Moldáviából is. Ez utóbbi országot egy nagyon érdekes népcsoport, a gagauzok képviselik majd. Indiából pedig különleges szövő- és textilnyomó technikát bemutató mesterek érkeznek, hogy jelenlétükkel tovább színesítsék a fesztivál kínálatát. Idei díszvendégeink Üzbegisztán, Kína és Jakutföld.” -  mondja Igyártó Gabriella, a rendezvény főszervezője, aki büszke arra is, hogy tavaly az Európai Fesztivál Szövetség kiváló minősítését is kiérdemelték, és ezzel a díjjal bekerültek a legjobb európai fesztiválok közé.

Üzbegisztánból láthatunk sárgaréz dombor nyomó mesterséggel foglalkozó családot, aranyhímzőt, szőnyegszövőt, bukharai ékszerkészítőt, miniatűr festőt, textilfestőt, keramikust, selyemfestőt, kovácsot és fafaragót is. A kínai mesteremberek és fellépők két tartományból érkeznek, Shanxiból és Guizhouból. A kínai mesteremberek hagyományos foglalkozásokat képviselnek, melyek évszázadok tradícióit őrzik, mint pl. kalligráfus, papírvágó, táblaképfaragó, szőnyegszövő, batikoló, hímző.

Különleges színfoltja lesz a rendezvénynek a Jakutföldről (Oroszországból, Szibéria északkeleti részéről) érkező kézműves mesterek csapata: csontfaragó, hangszerkészítő, nyírfa kéregedény készítő, kovács, viseletkészítő, ékszerkészítő valamint a lószőr-feldolgozáshoz kapcsolódó mesterségek művelői.

Örvendetes módon vannak olyan népművész mesterek, akik 1986 óta az összes eddigi Mesterségek Ünnepén részt vettek és elkápráztatták tudásukkal a látogatókat. Élményekről, emlékekről és persze a saját mesterségük múltjáról, jelenéről és jövőjéről is esik majd szó abban a beszélgetéssorozatban, amelyet a Mesélő Mesterek program keretén belül hallgathatnak meg az érdeklődők, naponta a Hunyadi Udvarban. Augusztus 19-én és 20-án pedig jakut néprajzkutatók és mesterek mutatkoznak be ugyanitt, a részletek a fesztivál honlapján olvashatóak.

Játék a mottója az idei színpadi programoknak is. Valamennyi előadó igazi örömzenész, nem csupán a közönség, de a saját örömére is muzsikál, énekel. Az idei programokban találkozunk mesterekkel (Sebő Ferenc, Kiss Ferenc), tanítványokkal, követőkkel (Szalóki Ági, Herczku Ági, Bognár Szilvia, Szokolay Dongó Balázs) és ifjú titánokkal (Zsikó Zoltán, Kubinyi Júlia), akik átadják, tovább viszik a játékörömöt, a lelkesedést és a műfaj szeretetét.  A 30. Mesterségek Ünnepe színpadi programja igazi sztárparádé is. Palya Bea, Csík János, Berecz András, a Parno Graszt nevét szinte mindenki ismeri ma az országban. Valódi, mai, élő népzenét hallunk majd tőlük a 30. Mesterségek Ünnepe két színpadán.

A fesztivál vendégei ingyen látogathatják a Budapesti Történeti Múzeumot, kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a Várkert Bazár kiállításaira, és lesz kombinált belépőjegy is, amely a Magyar Nemzeti Galéria kiállításaira és a fesztiválra együtt érvényes. (képek: sajtóanyag)

Különleges lesz az idén 50 éves Debreceni Virágkarnevál
Idén 50 éves Debrecen legismertebb nyári nagy rendezvénye, a virágkarnevál, az évfordulót kilencnapos fiesztával ünneplik. Új helyszíne lesz a karneváli rendezvényeknek, az Egyetem tér. A 108 méteres központi egyetemi épület homlokzatát 3D-s vetítéssel keltik életre.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.