Életforma.hu

GASZTRO

Stand25, ahol Széll Tamás főz neked

Végre sikerült olyan időpontot találni, amikor mi is ráértünk egy kényelmeset ebédelni, és a Stand25-ben is volt szabad asztal. Elmondjuk, mit ettünk.

Kép: https://www.facebook.com/stand25bisztro/

Izgalommal vártam, hogy elindulhassunk a Hold utcai csarnokba, ahol Széll Tamás néhány hete megnyitotta bisztróját, a Stand25-öt. Aki figyelemmel kíséri karrierjét, tudja, hogy a Michelin-csillagos Onyx éttermet hagyta ott párjával, Szulló Szabinával, hogy önálló helyen kezdhessenek új életet. A tavaszi Bocuse d'Or verseny után kinyitott a hely, amelyről nem nehéz megjósolni, hogy nagyon sikeres lesz.

Mi a siker záloga?

Nos, elsősorban a jó étel, ez nem vitás. Másodsorban Széll Tamás hírneve, mert sokan egészen biztosan azért jönnek ide, hogy lássák az üvegfal mögött a híres séfet főzni. Szerencsénk volt, arra az oldalra kaptunk asztalt, ahol még egy üvegfal sem választott el a látványtól, ebédünk alatt végig azt figyeltem, hogy tálal Széll Tamás. Mert tányér nem kerül úgy a vendég elé, hogy azt ne ő tálalná ki. A sikerhez hozzátartozik még valószínűleg a belvárosi hely is, ahol vannak már bisztrók, étkezdék a Standon kívül is. Őszintén szólva nagyon kíváncsi lennék, kollégái hogyan ítélik meg a konkurencia súlyát...

Az étlap

Kép: Kandikó Éva

Nem túl hosszú, és ez nem is baj, egy bisztróban ne legyen Háború és béke hosszúságú az étlap, az mindig gyanús. Két- és háromfogásos menüből lehet választani, az előbbi ára 3900, az utóbbié 4900 forint. Kevés ez, vagy sok? Esetleg pont jó? Erről eltérnek a vélemények, szerintem ez egy reális ár, az egyetlen, amit nem értek, miért van minden kategóriában több feláras étel is? Miért nem úgy állapítják meg az árakat, hogy egy kacsamáj terrine-re ne kelljen még plusz 1900 forintot ráfizetni? Mi indokolja ezt? Az étlapon szerepelnek előételek (mi a kacsamáj terrine-t kóstoltuk hagymalekvárral, kaláccsal, zseniális), ott feszít a rakott krumpli cékla salátával, mint a Stand25 zászlós hajója, van mangalica nyak, konfitált kacsa, valamint kétféle desszert.

A rakott krumpli és a gulyásleves

Kép: Kandikó Éva

A gulyásleves egyszerűen hibátlan. Nem több, és nem kevesebb. Tökéletesen visszaigazolja Széll és Szulló alaptézisét, vagyis hogy a minőségben és az alapanyagban nem ismernek kompromisszumot. Ez a gulyáson abszolút érződik, a hús omlós, a burgonya nem fő szét, a zöldségek épp megfelelően főttek, az ízek pedig, ahogy mondtuk is, tökéletesek.

 

Kép: Kandikó Éva

 

Türelmetlenül vártuk a másik emblematikus fogást, a rakott krumplit, ami nagyon csinos, egyszemélyes porcióban meg is érkezett, tetejére Tamás gondosan, két kanál között formázza a láthatóan nem 12 %-os zsírtartalmú tejfölt. Érkezik hozzá kovászos kenyér a szomszédos pékségből, az is kiváló. A cékla salátához torma jár, no meg helyben sütött cékla kockák. A krumpli zseniális, és ez akkor is igaz, ha a mi ízlésünknek kissé túl zsíros. Mint megtudtuk, három órán át sül 110 fokon, ezt ott nyomban meg is fogadjuk, hogy kipróbáljuk otthon is. A kolbász minőségi benne, a burgonya szintén nem esik darabokra, de nem is szappanos, és az első pillantásra is látszik, hogy a tejfölt tejszínnel dúsította a séf, ahogy azt kell.

Somlói galuska, ahogy azt a Standban megálmodták

Kép: Kandikó Éva

A desszertünk okozza számomra a legnagyobb meglepetést az ebéd során, mert az még távolról sem emlékeztet a somlói galuskára. Én csak egy kanállal kóstolok belőle, nagyon finom, társaim odáig vannak a gyönyörűségtől, ahogy az utolsó cseppet is kikanalazzák a pohárból. A tejberizst karamell öntettel nem igazán értem az étlapon, persze értem én, itt a házias ételekre is alapoz a séf, hovatovább ennél azért valami szofisztikáltabbat is el tudnék képzelni második desszertnek, de legközelebb megkóstolom, hátha valami trükkel azt is az egekbe emeli Széll Tamás.

A kiszolgálás

Mindenki nagyon kedves, a pincér is, a szervizért felelős hölgy is, aki úgy tűnik, szemmel tart minden történést, azt azonban mégsem veszi észre, hogy az egyik előételünk sehogy sem akar megérkezni. Az valahogy lemaradt a nagy sürgés-forgásban. De nincs gond, amint szóvá tesszük, érkezik is sűrű elnézéskérések közepette. Aztán amikor magamhoz térek a kacsamáj okozta ájulatból, megkapom a konfitált kacsámat is, ami szintén nagyon-nagyon finom. Az almapüré a hús alatt meglepő, de az igazi csodálkozásra a tányér legalján helyet foglaló sült káposzta darab adja az okot. Annyira más textúra, és annyira nem számítottam rá, hogy egész elkerekedett a szemem, amikor felismertem. De ez jó, hiszen a kacsahús, az almapüré - hol terem ilyen csodásan alma ízű, se nem édes, se nem savanyú alma? - és a roppanós káposzta így alkot egy minden falatában érdekes ételt. Azt sajnálom mindössze, hogy az ízletes szaftot nincs mivel felitatni, az ott marad a tányéron. Kenyeret valahogy nem kívánok enni,elkelne valami a tányéron, amivel felitathatnám és kiélvezhetném a szaft minden cseppjét.

A számla rendezésekor jelentős árengedményt kapunk a kellemetlenség fejében fájdalomdíjul, ami kimondottan elegáns gesztus, jót tesz a vendég lelkivilágának, még akkor is, ha a kis malőr semmilyen törést nem okozott a jellemfejlődésünkben. Így kell ezt csinálni, lehet apró hibát elkövetni, mert az mindenkivel megesik, és lehet azt elegánsan korrigálni. Köszönjük!

Nagyon drukkolunk a csapatnak, szeretnénk még sokszor visszajönni, kipróbálni az új kreációkat, nem szégyelljük kimondani: végigenni az étlapot.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.