Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Majdnem kétmillió forintot fizetett a múlt év rekordbliccelője

A Budapesti Közlekedési Központ közzétette az előző évek rekordbliccelőjének fizetési kötelezettségét.

Az előző év rekordbliccelőjének majdnem kétmillió forintot, azaz 1 879 391 forintot kellett fizetnie. A másodiknak kicsit több mint egymilliót, a harmadiknak pedig mintegy 900 ezer forintot. A tízes lista utolsó helyén pedig az a bliccelő áll, aki 661 ezer forintot fizetett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés hat végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, de jócskán elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2 797 400 forintra rúgott.  A negatív rekorderek ellen a befizetések elmulasztása miatt több, akár nyolc végrehajtási eljárás is indult. A kiszabott pótdíjak időbeni befizetésével töredékére lehetett volna csökkenteni a notórius bliccelők kiadásait és a pótdíjazással járó adminisztrációt - figyelmeztetett a vállalat.

A rekord bliccelő kétmillió forintot fizetett be a BKK-nak (Foto: Depositphotos)

Közölték azt is, hogy a korábbi évtizedek enyhébb pótdíjazási gyakorlatát felülvizsgálva a Budapesti Közlekedési Központ 2015 óta szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, ezáltal a pótdíjkezelési eljárások is hatékonyabbá váltak.

A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően évente több tízezer fizetési meghagyásos és végrehajtási eljárást indít a cég.

Mint jelezték, a fővárosi önkormányzat által előírt díjszabás szerint a 16 ezer forintos alappótdíj a helyszínen, a jegyellenőrnél készpénzzel vagy bankkártyával fizetve. Ha nincs nálunk pénz, akkor az adatfelvételt követő két munkanapon belüli személyes vagy banki befizetés esetén 8 ezer forintra mérséklődik a büntetés.

Ha sem a 8 ezer forintos pótdíjösszeget, sem a 16 ezer forintos alappótdíjat nem fizeti meg az ügyfél határidőn belül, 30 napon túl a késedelmi és az eljárási díjjal tovább emelkedik a pótdíj összege 32 500 forintra. Ha felszólításra ezt sem fizeti be az ügyfél, fizetési meghagyást kap, és ha erre sem érkezik befizetés, a BKK végrehajtást kérve is érvényesítheti a követelését. Ilyenkor a behajtási eljárások és jogi lépések összes költsége a bliccelőt terheli.

Téged büntettek már meg bliccelésért?

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.