Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hétvégén is Budavári Borfesztivál

A korábbi években az első napon soha nem tapasztalt látogatói érdeklődéssel nyitotta meg a kapuit a 20. Budavári Borfesztivál. Az időjárás is kedvezett ahhoz, hogy kora estére jókedvű, vidám emberekkel teltek meg a budavári palota teraszai. A Csík Zenekar nyitókoncertjén gombostűnyi szabad hely nem maradt a fesztiválszínpad környékén.

 

A borászati és gasztronómiai standok között hömpölygő tömegben több ismert közéleti személyiség is feltűnt, akik magánemberként a barátaikkal, családtagjaikkal érezték láthatóan jól magukat.

A változatos, csábító programok az elkövetkezendő napokban is folytatódnak.
Pénteken a színpadon a jazz közkedvelt szereplői lépnek fel. A műsort 16.30-kor a Hot Jazz Band indítja, majd következik az Orosz Zoltán Quartett, 20.30 órakor a Benkó Dixileand Band és 22.30 órakor az eMeRTon díjas Borbély Műhely zárja a sort.

A szombati népzenei és néptánc gála a látványos szüreti felvonulással kezdődik, amelyhez kapcsolódóan, 13.00 órakor a Kapisztrán téren ünnepi áldomásra, egy pohár finom Tokaji bor közös elfogyasztására várnak a szervezők minden érdeklődőt és ünnepelni vágyót.

 Az ünnepi áldomás szövegét Szarka Tamás mondja el, a zenét hozzá Szarka Gyula és zenekara biztosítja. 15.00 órától a fesztiválszínpadon: a Bodrog, a Kertész, a Lippentő, a Tanac, a Zalai Táncegyüttes, a Kutyakölykök és az Etnofon Zenei Társulás.
17.00 órakor a fesztivál nagyszínpadán pezsgőlovaggá avatják többek között Kovács Katalin „kajakkirálynőt”, Csányi Sándor színművészt és Czakó Ferenc homokanimációs művészt.

A zárónapon, vasárnap kerül sor a hatalmas születésnapi torta felszeletelésére és közös elfogyasztására és a Fesztivál Bora választás eredményeinek ünnepélyes kihirdetésére.
14.00 órakor a Bartók Béla Férfikar üdvözli a vendégeket, majd Pál István Szalonna és Bandája, a Vivát Bacchus Énekegyüttes, Micheller Myrtill és zenekara vadonatúj műsorát élvezheti a közönség. A fesztiválzáráshoz a búcsúzenét Farkas Sándor bárzongorista biztosítja. A szerelmespároknak kötelező, a magányosoknak kifejezetten ajánlott.

A szervezők bíznak a sikerben és továbbra is várják azokat a fiatalokat, akik szeptember 7-11. között töltik be a 20. életévüket, akik ingyen léphetnek be a fesztiválra.

http://www.aborfesztival.hu/

www.facebook/borfesztival.hu



 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.