Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hiszticasting a Katica Tanyán

A patcai élményközpontból nehéz hazamenni, mert a gyerekek nagyon jól érzik magukat, és sokszor hisztibe torkollik az elindulás. Most itt a lehetőség, hogy a szülők előnyt kovácsoljanak ebből!

A Katica Tanya hiszticastingot hirdet készülő reklámfilmjéhez, melynek főszereplői 2-12 év közötti, épp hisztiző gyermekek.

„Igen gyakran előfordul, hogy a gyerekek nem akarnak hazamenni a Katica Tanyáról, így sokszor hisztiznek, toporzékolnak. Éppen ezért gondoltuk, hogy saját készítésű videókkal nevezhetnek a szülők a hiszticastingra, és a legjobban hisztiző gyermek – akit szakértő zsűri választ ki – szerepelhet reklámfilmünkben” – mondja Handó János, a Katica Tanya tulajdonosa.

Bár egyetlen felnőtt sem szereti, ha egy gyermek ily módon fejezi ki akaratát, a szakember szerint a hiszti lehet egy természetes megnyilvánulás is, a személyiségfejlődés fontos állomása. Csak nem mindegy, milyen mértékű, és azt a szülők hogyan kezelik.

„A dackorszak 2 éves kor körül kezdődik, amikor a gyermek számára már differenciálódik a saját és mások akarata, és ezáltal alakul ki az „én” tudata. A saját elképzeléseit ebben a korban még csak úgy tudja kifejezni, hogy nemet mond arra, amit a felnőtt szeretne. A gyermek temperamentumától és a neveléstől is függ, hogy miként alakul és meddig tart a dackorszak” – mondja Farkas Luca klinikai szakpszichológus.

„Ha a gyermek szerető környezetben él, ahol foglalkoznak vele, akkor a hisztit könnyebb kezelni beszélgetéssel, a figyelem elterelésével, illetve megelőzni azzal, hogy előre megbeszélik: akkor megyünk haza, amikor besötétedik; még kétszer játszhatsz valamivel, és utána indulunk, stb. A másik sokkal nehezebb eset, amikor a gyermekkel nem foglalkoznak eleget, és a felnőttek figyelmét, törődését akarja kivívni a hisztivel. A szülőknek fontos tudniuk: szinte minden gyermek hisztizik, és nem szabad megijedni a viselkedéstől. Maga a dacos viselkedés a kicsinek semmilyen egészségi károsodást nem okoz, persze ez nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül kell hagyni. Nagyon fontos, hogy ilyen helyzetben a felnőtt megőrizze nyugalmát, mert ha feszültté válik, azt a gyermek is megérzi. Következetesen kell reagálni, beszélgetni a gyermekkel, illetve elterelni a figyelmét” – teszi hozzá a szakember.

 

A hiszticastingra a http://www.facebook.com/katicatanya?sk=app_121506261330903 oldalon lehet regisztrálni, illetve feltölteni a videót. Főnyeremény: a szereplés lehetősége mellett egy 1 éves családi bérlet a Katica Tanyára! A győztest szakértő zsűri választja ki a pályázók közül.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.