Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hobo cirkuszi világszámra készül

Különleges alkalmat kínál a Fővárosi Nagycirkusz a Hobo-rajongóknak, október 31-én és november 7-én 19 órakor a Balance című előadás nyitószámát, a Kéne egy világszámot maga a Kossuth-díjas zenész, Földes László „Hobo” énekli el a porondon.

„Tátong a sötétség, a drót remeg a lábam alatt, kacag a lelátó” – elég csak behunyni a szemünket, és a Kéne egy világszám című dal máris elrepít minket a hétköznapi csodák szülőhelyére, a cirkuszba.

Földes László, Hobo

Nem tudni, hogy Hobo, a tehetséges dalszövegíró és előadóművész évente hányszor jár cirkuszba, az viszont biztos, hogy október 31-én és november 7-én ott lesz, és 19 órakor fellép a Fővárosi Nagycirkuszban, hogy személyesen is keresse azt a világszámot, amelyről 2009 óta énekel.

A Fővárosi Nagycirkusz Balance című előadása tematikájában az egyensúly köré épül, a nyitódal pedig megadja az est hangulatát, a társművészetek összekapcsolásával már a cirkuszművészet megújulása felé mutat. Földes László „Hobo” a magyar kultúra ikonikus alakja, egyik igazán fontos és megkerülhetetlen személyisége. Az ő dalával – annak külön a műsorra készült átiratával – indul az előadás, amelyet a konferanszié, Maka Gyuszi ad elő a közönségnek.

Két estére azonban különleges alkalmat kínál a Fővárosi Nagycirkusz a Hobo-rajongóknak, október 31-én és november 7-én 19 órakor a Balance című előadás nyitószámát, a Kéne egy világszámot maga a Kossuth-díjas zenész, dalszövegíró énekli el a porondon.

Tudta ön,

• hogy 2009-ben jelent meg Hobo pályafutásának egyik legjelentősebb lemeze, a Circus Hungaricus, amelynek szövegei három fő gondolati kör köré csoportosulnak: generációs önvizsgálat, mély társadalompolitikai elemzés, staféta-átadás, tudás és tapasztalat-áthagyományozás problematikája és gondolati köre.

• hogy a Circus Hungaricusban nem voltak töltelékszámok, mind a 15 dal egyformán erős, izgalmas, felkavaró, pimasz, brutális, szívszorító és gyönyörködtető, pontosan olyan, mint az igazi cirkusz nyújtotta élmény.

• hogy a cirkuszművészet megújítása kapcsán ARTista Café címmel havonta ingyenes   előadásra, beszélgetésre hívják a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszba.

 

 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.