Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan ismerhető fel, ha gyermekünk tanulási zavarral küzd?

A szeptemberi iskolakezdést követő pár hónapban kiderül, hogyan veszi az akadályokat gyermekünk a tanórákon, hogyan teljesíti a feladatokat. Amellett, hogy azon aggódunk, miként illeszkedik be gyermekünk a közösségbe, az eredményeit is szem előtt tartjuk, hiszen az első osztály tananyaga képezi minden későbbi tudás alapját. Ha úgy látjuk, hogy jó képességű gyermekünknél problémák jelentkeztek az iskolában, most még időben orvosolni tudjuk őket, ezért az AHDH Magyarország Alapítvány segítségével sorra vesszük, milyen zavarok nehezíthetik leggyakrabban a tanulást!

1. Látás és hallás problémák

Oka: Ha a gyermekünknél tanulási problémákat észlelünk, annak egészen egyszerű oka is lehet - előfordulhat, hogy nem lát, vagy éppen nem hall rendesen.

Tünetei: Amennyiben látásproblémával állunk szembe, a gyermek hunyorog vagy „kilóg a padból", rosszul másol a tábláról. Ha a hallásával van gond, akkor sem figyel, szórakoztatja magát és a többieket, hiszen nem hallja, amit a tanár mond, így számára unalmassá válik az óra.


Kép:sxc

Gyakorisága: A kisiskolások körében is gyakori a rövidlátás, az egyik szem gyengesége, a szemtengelyferdülés. A fülnél a hurutos megbetegedések, a megnagyobbodott mandulák, fülgyulladások okozhatnak problémát. Megoldás Mindenképpen forduljunk gyermekünkkel szakorvoshoz!

2. AHDH - Figyelemhiányos Hiperaktivitási Zavar

Oka: a homloklebenyben található figyelemközpont sejtjeinek száma alacsony, vagy működésük nem megfelelő, ezért az egyébként intelligens gyermek nem tud folyamatosan figyelni egy dologra.

Tünetei: ADHD-ra utalhat, ha a gyermek nehezen tud koncentrálni egy feladatra, nehezen memorizál, nem tud nyugton maradni, izgő-mozgó, mint akit felhúztak, fészkelődik a széken vagy matat a kezével, esetleg rendszeresen válaszol mielőtt a kérdést befejezték volna, vagy gyakran félbeszakít másokat beszélgetés, játék közben.

Mi a tanulási zavar?
Tanulási zavarról akkor beszélünk, amikor egy egészséges gyermek normális, átlagos oktatási körülmények között nem tud megtanulni írni, olvasni, vagy számolni, ha ezeken a területeken iskolai teljesítménye jelentősen elmarad az intelligencia szintje alapján elvárható teljesítménytől.

Gyakorisága: Magyarországon 70 000 gyermeket érinthet a betegség, minden általános és középiskolai osztályban lehet legalább egy ilyen problémával küzdő gyermek.

Megoldás: Az ADHD-val orvoshoz kell fordulni, hiszen a betegség komplex terápiával eredményesen kezelhető. A szülők elsőként forduljanak a területileg illetékes Nevelési Tanácsadókhoz, továbbá gyermekpszichiátertől kérhetnek tanácsot.

3. Diszlexia

Oka: Lehet beszédfejlődési-beszédértési probléma. Megkésett mozgásfejlődés, testtartási vagy egyensúlyi zavar is okozhatja.

Tünetei: Óvodás korban - A diszlexiás gyermekek gyakran nem tudják, melyik a jobb- és a baloldal, merre van a fel és a le, az előtt és a mögött. Sokszor nehezen kapják el a labdát, rosszul fogják a ceruzát, későn kezdenek el beszélni. Bohóckodással, csúfolódással hívják fel magukra a figyelmet, vagy zárkózottak, nem szívesen barátkoznak társaikkal.

Iskolás korban - Olvasásnál gyakoriak a betűtévesztések, betűkihagyások,- betoldások, szótagkihagyások, fordítások, pl. b-d, u-n, szótagok, szavak, betűsorrend megfordítása: le-el, gém-még. A diszlexiás gyermek lassan olvas, nehezen érti meg a szöveget. Ha írni kell, gyakran vét helyesírási hibát.

Gyakorisága: A gyermekek 2-7% diszlexiás, ez több tízezer kisiskolást jelenthet évente.

4. Diszgráfia

Oka: Csakúgy, mint a diszlexiánál, a diszgráfia oka is lehet beszédfejlődési-beszédértési probléma vagy megkésett mozgásfejlődési, testtartási vagy egyensúlyi zavar.

Tünetei: A diszgráfiás gyermek nem az oldal felső bal sarkában kezd írni. Össze-vissza lapoz, találomra választ ki egy oldalt, ott pedig akár az oldal közepén vagy alján kezdhet el rajzolni, színezéskor nem képes a vonalak között maradni. Írása csúnya, rendezetlen. Azonos betűk, formák rajzolásakor nincsen meg az egyenlő távolság, a betűméretek nőnek majd csökkenek. A diszgráfiás gyermek írásképe rendezetlen. A betűk formája gyakran szögletes, szálkás, szépnek nem mondható. Előfordul, hogy a szavakat egészen közel írja egymáshoz, majdhogynem egybeérnek, egy másik sorban pedig óriási távolságot hagy két szó között. Képtelen egy mozdulattal leírni egy szót, szinte betűnként felkapkodja a ceruzát.

Gyakorisága: Minden tizedik gyermeket érint.

A diszlexia és a diszgráfia kezelése: Logopédus szakember tud segíteni gyermekünknek. A terápia mellett fejlesztő játékokat és tevékenységeket kell a gyermek mindennapjaiba beépíteni mind az óvodában, mind az iskolában. Ilyen például az origami, mindenféle kirakós játék, mozaik, labirintusok, memória- és társasjátékok, kártyajátékok, szókitalálós és találós kérdések, mese, vers, ének, rajz, bábozás.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.