Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan lehet boldogságot venni?

Bizonyára sokszor hallotta már: a boldogságot nem lehet megvenni. Ez valószínűleg sosem tartotta vissza attól, hogy vásárolgasson. Ez az új tanulmány azonban elgondolkodtathatja: lehet, hogy több időt kellene tölteni különféle elfoglaltságokkal és kevesebbet foglalkozni a ruhákkal.

Élmények megvásárolása sokkal nagyobb örömet okoz, mint anyagi javak vásárlása, mind a vásárló, mind a környezete számára, jelentették ki a Személyiségi- és Társadalompszichológiai Szövetség gyűlésén.

Egy éttermi ebéd, vagy egy színházi látogatás jó közérzetet okoznak - mivel olyan magasabb igényeket elégítenek ki, mint a társadalommal való kapcsolat és a vitalitás - annak az érzetét keltve, hogy élünk, mondták a kutatók.

"Ez a felfedezés alátámasztja az alapvető szükségletek elméletét, mely szerint az olyan kiadások, melyek a pszicho-szociológiai igények kielégítését szolgálják, felelősek leginkább a jó közérzetért." - mondta Ryan Howell a pszichológia társprofesszora a San Franciscoi Egyetemről.

Egy 2006-ban készült felmérés kimutatta, hogy a jövedelem nincs szignifikáns hatással a mindennapi boldogságra, jó közérzetre. Vannak ugyan olyan helyzetek, amikor a pénz segít, mindamellett egy másik tanulmány kimutatta, hogy a munkaképtelen, vagy beteg emberek számára a pénz igenis számít. Egy harmadik tanulmány pedig azt mutatta ki, hogy a pénzköltés képes némi jókedvet okozni.

Az új tanulmány résztvevőit legutóbbi vásárlásukról kérdezték ki. Az alanyok jelezték, hogy olyan kiadásaik, melyek tárgya nem anyagi volt (színház, vidámpark stb.) nagyobb örömet okozott számukra és környezetük számára is. Ez azt is jelenti, hogy az élmények sokkal több boldogságot okoznak függetlenül attól, hogy mennyibe kerültek.

Az élmények továbbá hosszú távú elégedettséghez vezetnek. "A megvásárolt élmények fontos emlékeket szolgáltatnak" - mondta Howell. "Soha nem unjuk meg a boldog emlékek felidézését, nem így az anyagi javakat."

Howell megjegyezte, hogy néhány tanulmány, mely az elmúlt harmincöt évben készült, kimutatta, hogy a pénz nem teszi boldoggá az embert. Ennek ellenére a hiedelem továbbra is él, a pénz boldogít.

 "Lehetséges, hogy a hiedelem azért maradt fenn, mert a pénz néhány embert rövid időre képes boldoggá tenni, legalábbis akkor, mikor tapasztalatokra költik." - mondta Howell.

Forrás: www.medipress.hu

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.