Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan lehet egészségesebbé tenni a munkahelyeket?

Az egészséges, dolgozóbarát munkahely nem csak a munkából való kiesés költségeit csökkenti, de a munkavállalók lojalitását és hatékonyságát is növeli. Dr. Sztancsik Ilona foglalkozás-egészségügyi szakorvos a leghasznosabb módszerekről beszélt.

A kanadai Carleton Egyetem Egészséges Munkahely nevű munkacsoportja már régóta vizsgálja, hogyan lehet egészségesebbé tenni a munkahelyeket – mind fizikai, mind lelki, mind szellemi értelemben. Nem újkeletű az a felismerés sem, hogy a munkahelyi egészségfejlesztés célja, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberek dolgozzanak egy empatikus légkörű, korszerű munkahelyen. A megfelelő fizikális, mentális és lelki kiegyensúlyozottság eredményeként már rövidtávon elkerülhető a tartós stressz, nő a dolgozók lojalitása, és munkájuk hatékonysága. Az egyetem maga is bevezette az általa leghasznosabbnak ítélt ötleteket.

Sportolási lehetőség

A mozgás, a sportolás az egyik leghasznosabb módja a stressz levezetésének, ráadásul, a lehetőség biztosítási a dolgozó lojalitását is növeli.

Rugalmasság

A kutatók szerint rugalmas munkaidő lehetővé teszi a munka és a magánélet közti egyensúly kialakítását.

A dolgozók hálásak, ha egészségükre ható kezdeményezésekkel találkozhatnak, legyen az egészségnap, munkahelyi masszázs, stresszoldó kezelés.

 

Gyermekfelügyelet

A munkahelyi bölcsőde és/vagy óvoda a nagyban növeli a nők elkötelezettségét.

Személyes segítség

Az egyetem Dolgozói és Családi Segítő Programja olyan kérdésekben nyújt segítséget a munkavállalóknak, mint a személyes krízisek, anyagi gondok vagy munkahelyi kiégés.

Juttatások

A munkavállalók örömmel veszik az olyan személyes figyelmet, mint az egészségterv vagy a fogászati ellátás.

Zöld környezet

Szerencsésebb cégek jelentős zöld területtel, akár parkkal és futópályával is kedveskedhetnek a dolgozóknak, de a zöld növények a legkisebb épületet is feldobják.

Szellemi feltöltődés

Ha nincs is lehetőség mindenhol könyvtárat működtetni, kedvezményes színház vagy koncertjegyekkel érdemes a munkavállalók szellemi frissen tartását is támogatni.

A stressz a munkahelyen is betegít

A kanadai példa nyilván kissé illuzórikusnak tűnhet, de számos kisebb változtatás is csökkentheti a munkahelyi stresszt. A hatékonyság visszaesésének, a betegállományok megnövekedésének ugyanis nem csak fizikai okai lehetnek, az egyik leginkább veszélytetető faktor az alattomos stressz és az ezzel összefüggő betegségek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint 2020-ra a depresszió lesz a munkaképtelenség második legfőbb oka Európában.  Egy európai uniós felmérés szerint a lelki zavarokból eredő teljes termelékenység csökkenést Európában évi 136,3 milliárd euróra becsülik.

-A megoldás minden valószínűség szerint egy komplex, egészség-program a munkaadók részéről, amelynek részét képezhetik a konkrét szűrések, az egészséges életvitel támogatása és a stresszkezelési technikák bevezetése, a lehetőségek biztosítása. A szűrések nem csak a dolgozók lojalitását növelik, de olyan, addig rejtett betegségekre is fény derülhet ilyen módon, amelyek tüneteket okozva már sokkal súlyosabb problémát, ezáltal kiesést jelentenének a munkából. Rendkívül hatékonyak a kitelepült szűrések és a vállalatok számára kidolgozott éves egészségterv, amely rendszeres követést és akár komplex életmód-programokat is tartalmazhat – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, az Oxygen Medical foglalkozás-egészségügyi szakorvosa. - Szakképzett irányítással látványosabban javulhat az egészségi állapot és nőhet a teljesítmény!

forrás: www.oxygenmedical.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.