Munkahely cikkek

A LEGO volt a legvonzóbb magyar munkáltató 2021-ben Magyarországon
A LEGO lett a legvonzóbb magyar munkáltató 2021-ben Magyarországon, a tavalyi győztes Samsung most ezüstérmes, a Mercedes-Benz pedig megvédte harmadik helyezését a Randstad Hungary rangsorában - közölte a humánerőforrás tanácsadó cég az MTI-vel.

Az X generáció bevállalósabban, az Y óvatosabban tervezett karriert a pandémia alatt
A pandémia alapjaiban változtatta meg életünket, és hatással volt annak minden egyes területére, így a munkavállalásra is. A változás persze nem érintett minden egyes generációt egyformán, és még az sem igaz, hogy az életkor előrehaladtával esetleg rugalmatlanabbul viselkednénk. Sőt! A járvány azt is megmutatta, hogy sokat ért az évek során felhalmozott tudás, azaz élettapasztalat.

Új trend: a vírus miatt eltávolodnak egymástól a kollégák
A koronavírus-járvány hatalmas változásokat idézett elő nemcsak az emberek magánéletében, hanem a vállalkozások mindennapjaiban is. Nemes Zsuzsanna MBA közgazdász szerint a munkavállalók az elmúlt egy évben jelentősen eltávolodtak egymástól, ami hosszútávon a cégek hatékonyságát is visszavetheti. A szakértő szerint a vezetők hálózatelemzéssel pontosan láthatják, kik azok a kollégák, akikre csapaton belül véleményvezérként tekintenek, kik a legmotiváltabbak, kik a legelköltelezettebbek. Ezzel a módszerrel megelőzhető a munkatársak kiégése és jó alapra helyezhetők a fejlesztések.

Rossz főnök - rossz munkahely
A magyar munkavállalók számára fontos a rendszeres kommunikáció a felettesekkel, a jó személyes kapcsolat a kollégákkal, valamint a rugalmas munkaidő.

A magyarok rettegnek, hogy elveszítik a munkájukat
A koronavírus-járvány hatására tartós változásokra számítanak a foglalkoztatásban a magyar munkavállalók, akik egyre fontosabbnak tartják a munkahelyük biztonságát, és ezért áldozatokra is hajlandóak, ám a többség ennél is előbbre helyezi a bérszínvonal megőrzését - derül ki a Randstad Workmonitor 34 országban, köztük Magyarországon végzett átfogó kutatásából.

Egy kis szoba légterét azonnal megtöltik a fertőző vírusrészecskék
Bár már hónapok óta kényszerülünk együtt élni a koronavírus-fertőzéssel, még mindig nem ismerjük pontosan annak természetét. Erin S. Bromage, a University of Massachusetts immunológus professzora összeállított egy közérthető listát a vírussal kapcsolatos alapvető tudnivalókból, ebből szemezgettünk.

Nemcsak az OECD-lista miatt búsulhatunk
Nemcsak a NAT körüli zűrzavarral -, hanem ahogy az OECD év eleji nagyjelentéséből is kiderült -, az oktatás színvonalával sem vagyunk elégedettek. Harmincöt országból sereghajtók vagyunk, a lista végétől visszafelé a harmadikként látjuk szörnyűnek a hazai iskolarendszer színvonalát. Épp a napokban látott napvilágot a Munkaerőpiac 2018 című magyar kiadvány is, amelynek szomorú konklúziói egybecsengenek az OECD-ével.

Hű, a talány egyre csak NŐ!
Emberi, megértő, jó szakember és csapatának motorja a női vezető. Bár a többségnek mindegy, milyen nemű a főnöke, aki dönt valamilyen irányba, inkább férfi vezetőt szeretne magának – derül ki egy friss felmérésből.

Pont itt szeretnék dolgozni!
Igazi aduász lehet egy főnöknek, ha megfelelő munkakörülményeket kínál az alkalmazottaknak. Kitűnő lehetőség ez a belső márkaépítésre, és a HR-es gondok is gyorsabban megoldódnak. Így született meg az az Év Irodája verseny ötlete még 10 évvel ezelőtt.

Pénz van? Nyugi van? Hol írjam alá?...
Továbbra is a tisztességes fizetés a legfontosabb egy mai magyar munkavállalónak. Egy friss kutatásból azonban az is kiderült, hogy nőttek az igények. A tudatos munkavállalók figyelembe veszik a cég pénzügyi stabilitását, technológiai hátterét, a kínált termék vagy szolgáltatás minőségét. Sőt, az sem mindegy, hogy a munkáltató mennyire környezettudatos, ad-e lehetőséget az otthoni munkavégzésre, van-e például kerékpárparkoló, avagy hogy mennyire családbarát az új hely – egyebek közt ez derült ki a nálunk is jól ismert bank és biztosító saját felméréséből.
3 ok, amiért kell a jó munkahely
Nemcsak a fizikai jólét, a mentális egészség életminőségre gyakorolt hatása is fontos. Ezt ajánlja figyelmünkbe a nálunk is a jól ismert svéd ingatlanfejlesztő cég.
Na, kik ők: kevesebbet keresnek, kevésbé mobilisak, kevésbé kényelmesek
Adj magasabb fizetést a beosztottadnak, és ápolj vele rendkívül jó emberi kapcsolatot! Ez a titka a munkaerő megtartásának Magyarországon! Egyebek közt ez derült ki az EMPX Solutions tanácsadó cég kutatásából.
Ingyenes a Kutyabarát munkahelyi etikett
Mi kell ahhoz, hogy egy munkahely kutyabarát lehessen? Ebben segít a Kutyabarát.hu, az ország első kutyabarát szolgáltatásait népszerűsítő közösségi platform.
Stréber és rettegő alkalmazott vagy?
Bemegy dolgozni az irodai munkavállalók mintegy harmada akkor, is, ha beteg, és tudván tudja, hogy munkahelyén még hírből sem ismerrik a légtisztítást, a vírusok pedig szabadon röpködnek. Egy felmérés megkérdezettjei közül minden harmadik azt mondta, évente körülbelül 4-7 napot hiányzik a munkából betegség miatt, a bevételkiesést pedig mind a munkavállaló, mind a munkáltató megérzi. Akkor most kinek mi a jó?
Ezek a legidőrablóbb munkahelyi szórakozásaink
Életünkben nagyjából 10,5 évet töltünk munkával, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan. Ez azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan. Íme azon tevékenységek listája, amelyek túl sok időnket emésztik fel feleslegesen a munkahelyen, és néhány tipp, mit tehetünk ellenük?
Bejelölhetem magát?
Szeretjük, ha több generációval dolgozhatunk együtt, ráadásul az életkor szerint színes csapatok a dolgozók szerint is hatékonyabbak. A Randstad Workmonitor második negyedéves jelentése alapján nehézséget elsősorban a korosztályok közötti kommunikáció okoz, a magyar munkavállalók ugyanakkor könnyebben megtalálják a közös hangot. Felettesünk életkorával kapcsolatban egyébként rugalmasak vagyunk, csakúgy, mint az online térbe átnyúló munkahelyi kapcsolatokkal.
MÉG MINDIG A NAGYI A NAGY ÁSZ
Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren – derült ki a legismertebb játékforgalmazó cég friss felméréséből. A munkaadó részéről segítségre legnagyobb eséllyel az állami szférában és a mikrovállalkozásnál dolgozók számíthatnak, ami leggyakrabban rugalmas munkaidő-beosztásként jelent.
Na ez, megéri a macerát!
Ha nincs kert vagy udvar, alakítsunk ki egy teraszt! Sok irodában ez a füstölgők helye, és persze akad olyan vezető is, aki lógásként értelmezi, ha a szabad levegőn álldogálnak a munkatársak. Ha megfogadjuk az ismert munkakörnyezet tanácsadó tippjeit, akkor egy hasznos, sokoldalú térrel bővülhet az iroda.
3+1 dolog, amit nem gondolnál a 35 év alattiakról
Spórolósabbak az idősebbeknél a fiatalok – derül ki egy friss kutatásból. Ne menjetek sehova: akadnak ebben további meghökkentő megállapítások is… Részletesen foglalkozik a 18-35 éves korosztály helyzetével és megítélésével az átfogó, 17 európai országra kiterjedő Cetelem Körkép 2018. Az annyira nem meglepő, inkább riasztó, mennyire lesújtó véleménnyel vannak a 35 év felettiek az Y-generációról: a jellemzésükre használt jelzők 88 százaléka negatív.
Kis seggfejkalauz
Ha úgy érzi, szétstresszelik, túlterhelik, alábecsülik, terrorizálják, bántalmazzák, és mindez azért van, mert egy gyökérrel dolgozik együtt, tanulja meg, hogy kell kikerülni, átverni, lefegyverezni a seggfejeket – és ne halassza holnapra! Ez a véleménye Robert I. Suttonnak, a Stanford Egyetem professzorának!
Ilyen ajándékra vágynak a céges dolgozók
Egy országos felmérés azt vizsgálta, hogy a vágyakhoz képest a valóságban melyek a munkáltatók, céges partnerek legjellemzőbb év végi ajándékai. A felmérésből kiderül, hogy a válaszadók több mint 60 százaléka még sosem kapott ilyenkor ajándékot.
4 jel, hogy nagyon beteg helyen dolgozol...
A munkahelyen töltjük életünk jelentős részét, ezért nem mindegy, hogy mindezt milyen minőségben tesszük. Vannak árulkodó jelek, amik arra figyelmeztetnek, hogy változtatni kellene, hogy az alkalmazottak ne csak dolgozzanak a gépezetben, hanem hasznos és hatékony munkát végezzenek.
A főnököm az oka, hogy ennyire meghíztam
Tudtad, hogy a munkahelyi jóllét nagymértékben befolyásolja a mentális állapotunkat, az egészséggel kapcsolatos szokásainkat és a súlyunkat? Ha most túlsúlyod van, akkor ajánlatos egy másik főnököt keresni...
Egy családbarát munkahely, ahol jó példával, jót tettek
Az újHÁZ Centrum Jót tenni jó kampányának szellemiségéhez igazodva került megrendezésre az Sz+C Stúdió hagyományos gyerektábora Szekszárdon, melyen a vállalat dolgozóinak gyermekei vehettek részt. Az egy hetes programot követően a cég munkatársai hozzátartozóikkal kiegészülve egy hosszú hétvégét tölthettek el Kiskunmajsán.
Főnök, én dupla nyári szabadságot kérnék - Megoldható?
A legtöbb szülő 10 vagy 15 nap szabadságot tud kivenni idén nyáron, a vágyott állapot ennek minimum a duplája lenne, hogy ne okozzon fejtörést a szünidei gyermekfelügyelet megoldása - derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből.
Nyári diákmunka: pánikolnak a balatoni vállalkozók
Nagy a stressz, mert kevés a szakképzett munkaerő, diákokkal próbálják megoldani a problémát, ezért már most idegesek a balatoni vállalkozók. Sok étteremben már most sokat kiabálnak a szezonális munkára szerződött alkalmazottakkal. Pedig a nyár még el sem kezdődött...
5 jel, hogy már élni sem tudsz nélküle...
Időnk egyre nagyobb százalékát töltjük okostelefonjainkkal, mivel megkönnyíti a magánéleti és munkahelyi kapcsolattartásunkat is. Ám sokszor akaratlanul és szinte teljesen feleslegesen is a készülékünk után nyúlunk. Íme a jelek, hogy már te is függő vagy!
Gyakran lövöldözik nálunk a munkahelyi Ámor
Bár a felső vezetés másképp vélekedhet, a dolgozók mintegy 70%-át egyáltalán nem zavarja a kollégái közötti románc – derült ki a DreamJo.bs és az NRC Marketingkutató Zrt. közös felméréséből.
Mikor ehetjük meg a főnök sütijét?
A munkahelyi sütizés egészségügyi kockázataira hívták fel a figyelmet brit fogorvosok, és a rossz szokás megváltoztatását sürgették.No jó, de akkor ki eszi meg a főnök sütijét?
Valami nincs rendben a céges karácsonyi bulikkal!
Alkoholmámortól önmagából kikelő kolléga, smúzolás a főnökkel, flörtölő csapattársak - ezek miatt nem szeretünk itthon céges karácsonyi bulira járni. Az aktív munkavállalók 44 százaléka legalább 5 éve nem is vett részt ilyen rendezvényen – derült ki a DreamJo.bs és az NRC Marketingkutató Kft. felméréséből.
Nem hallod, amit a főnököd mond? Akkor nagy a baj!
A zajos munkahely, vagy a rendszeres zajártalom fokozatosan károsítja a hallást, azonban bizonyos figyelmeztető tünetek már a visszafordíthatatlan halláskárosodás előtt is jelentkeznek. Fontos ezeket komolyan venni és idejében orvoshoz fordulni, hogy megelőzzük a maradandó állapotromlást.
Alakformáló a munkahelyi stressz?
Szinte elképzelhetetlen olyan feladatkör, ami ne járna több-kevesebb stresszel. Gyakran egy-két tábla csokival, folyamatos nassolással vagy néhány gyors hamburgerrel próbáljuk oldani a feszültséget, amitől aztán formába is kerülünk. Ám mi nem erre gondoltunk, amikor az alakformálást emlegettük...Van erre jobb módszerünk is!
Meglepő? Még a nők is férfi főnökre vágynak
A munkavállalók hatékonyabbnak tartják a vegyes összetételű csapatokat, beosztottként ugyanakkor még nőként is szívesebben dolgoznak férfi irányítás mellett – derült ki a Randstad Workmonitor legfrissebb felméréséből. Nemcsak a karrierépítés, a fizetés terén is hátrányban vannak a nők, a legnagyobb különbség a vezető pozíciókban mutatkozik.
Fütyülünk a rossz szomszédra
Legtöbben személyes okok miatt döntenek a költözés mellett, de dobogós helyet ért a munkahely közelsége, illetve a változó lakásigény is – derül ki az OTP Ingatlanpont és az NRC Marketingkutató felméréséből.
Keressük az ország legfittebb munkahelyét!
Egyre több cég ismeri fel annak a fontosságát, hogy az alkalmazottaik sokkal többet és jobbat tudnak kihozni magukból, ha testben és lélekben is ügyelnek az egészségükre. A Legfittebb Munkahely Felmérés ezt a törekvést kívánja díjazni immár negyedik alkalommal.
Mitől lesz a cégem a család barátja?
Minden negyedik embernek a családbarát az ideális munkahely. A munkáltató segítse a kismamákat visszatérni munkahelyükre - ezt várják el legtöbben egy magát „családbarátnak” nevező cégtől - derült ki a Groupama Biztosító frissen végzett felméréséből. Fontos, hogy a szülők a gyermek, a gyermekek mellett is dolgozhassanak. Ehhez rugalmas és megértő hozzáállás kell.
5 tanács, hogy ne félj nyilvánosan beszélni!
Sokan jobban félnek a nyilvános beszédtől, mint a haláltól. Az életben azonban vannak olyan helyzetek, ahol rákényszerülünk arra, hogy több ember vagy akár egy nagyobb hallgatóság előtt beszéljünk. De van 5 olyan módszer, amellyel legyőzhetjük az ettől való félelmünket!
Ezért nyűgösebbek a férfiak, ha betegek!
Általános vélekedés, hogy a férfiak nehezebben viselik a betegségeket. De miért nyűgösebbek? És tényleg több törődésre vágynak ilyenkor mint a nők? De még más is kiderül egy nemzetközi kutatásból.
Honeybeast koncert és E.T. lesz ma ebédre! Ide siessetek!
Rendhagyó koncertet ad ma, október 1-jén a Zene Világnapján a Honeybeast. A rockzenekar az egyórás munkahelyi ebédszünetben, 12.30-tól Michael Jackson, Albert Einstein, Jack Sparrow kapitány és E.T. viaszfigurái között lép fel a budapesti Gozsdu Celebrity Panoptic színpadán az Orbit Lunch Beat koncertsorozatban. A közönség felszabadultan táncolhat és fotózkodhat a sztárokkal.
Hogyan mentsük meg a főnökünk életét?
Baleset bárkivel történhet a munkahelyén, súlyos, életveszélyes helyzetbe egy irodaházban is kerülhetünk. Tisztában vagyunk vele, hogy mit kell tennünk, ha kollégánk elájul a folyosón? Esetleg erős mellkasi fájdalmat érez? A munkahelyi elsősegélynyújtás nemcsak a munkáltató felelőssége, embertársi kötelességünk is. Aki még nem került olyan helyzetbe, hogy gyors segítséget kellett nyújtania egy sérült vagy beteg személynek, felmerülhet benne a kétség, vajon megfelelően tudná-e ellátni őt a mentők kiérkezéséig.
Pattanj fel!
Harmadik alkalommal indul Magyarországon a Legfittebb Munkahely Felmérés azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi egészségfejlesztés fontosságára, és hogy díjazza a dolgozók egészségéért aktív szerepet vállaló hazai vállalatokat.
Egy ilyen főnököt körbe csókolnánk mi is!
Cégének mintegy 6400 alkalmazottját fizette be franciaországi kirándulásra egy kínai milliárdos, Li Csin-jüan, a Tiens Group tulajdonosa, aki ezzel "megalkotta" a Franciaországba látogató legnépesebb turistacsoportot.
Ma semmiképp se stresszeljen! Megmondjuk, hogy miért!
Hazánkban a több mint 10 millió keresőképtelen nap a munkahelyi negatív stresszre és annak káros egészségi következményeire vezethető vissza. A mai Munkavédelmi világnapon a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a munkával kapcsolatos stressz felmérése és csökkentése a munkáltatók és munkavállalók számára egyaránt kulcsfontosságú.
Gyenge, klasszikus és közösségformáló - mi az?
Nagy kávéfogyasztók vagyunk, főként otthon és a munkahelyünkön hódolunk a szenvedélyünknek. A többség a klasszikus pörkölt kávét szereti, bár a fiatalabbak az instant és kapszulás megoldásokat is szívesen fogyasztják. A kávézás teremtette miliő és beszédtéma pedig komoly közösségformáló erővel bír.
A nap kérdése: Hogy hívják a takarítónőt?
Az irodai dolgozók mintegy fele azt szeretné, hogy a takarítók munkatársukként kezeljék őket. Sokan azonban még a nevüket sem tudják, és zavarba jönnek, ha éppen a mosdóban futnak össze valamelyikükkel.
Öt percnyi élvezet az irodában mindenkinek jár!
Néhány perc lazítás és egy-két nyújtógyakorlat bizony jót tesz mindenkinek, aki ülőmunkát végez. Naponta többször is okozhatunk magunknak frissítő, igazán élvezetes pillanatokat! Így!
Etikusabbak a női vezetők
Etikusabb döntéseket hoznak, és kevesebb kockázatot vállalnak a női vezetők egy felmérés szerint. Míg a férfiakat a hatalom és a pénz hajtja, a nőket jobban motiválja a növekedés és fejlődés lehetősége. Már ez is egy ok, hogy több legyen a női vezető.
Inkább az asztmát választjuk, mint a munkanélküliséget!
Legtöbbször a munkahelyi körülmények is szerepet játszanak az asztma kialakulásában, ám ezt a betegek nagy része fél bevallani, nehogy elveszítse a munkahelyét. Mit tegyen, ha asztmás és erősen szennyezett, a légutakat károsító környezetben dolgozik?