Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nemcsak az OECD-lista miatt búsulhatunk

Nemcsak a NAT körüli zűrzavarral -, hanem ahogy az OECD év eleji nagyjelentéséből is kiderült -, az oktatás színvonalával sem vagyunk elégedettek. Harmincöt országból sereghajtók vagyunk, a lista végétől visszafelé a harmadikként látjuk szörnyűnek a hazai iskolarendszer színvonalát. Épp a napokban látott napvilágot a Munkaerőpiac 2018 című magyar kiadvány is, amelynek szomorú konklúziói egybecsengenek az OECD-ével.

2007-hez képest Magyarországon csökkent a legerőteljesebben az oktatással elégedettek aránya. Nálunk csak egy országban elégedetlenebbek az emberek. Így történhetett meg az, hogy míg 2007-ben az OECD-átlagtól csupán 8 százalékkal voltunk lemaradva, addig 2018-ra ez a különbség 18 százalékra nőtt – számolt be a Pénzcentrum  jelentése a magyar elégedettségről.  A Munkaerőpiac 2018 pedig azt taglalja, hogy valósággal körbefalazza a középiskolai oktatás a gyerekek közötti különbségeket.

Iskolások, Kép: PParchív

A fiatalok iskolázottsági mutatói igencsak megromlottak az elmúlt években. Sokat mond erről a nem tanuló, nem dolgozó (NTND) fiatalok aránya, amely az uniós és a visegrádi országokban egyaránt megnövekedett a válság idején, majd a fellendülés időszakában csökkenni kezdett.

A tanulmány szerint ugyan a pályakezdőket és a fiatal munkanélkülieket gyorsabban felszívja a munkaerőpiac, de mégsem lehet örülni ennek, hiszen a fiatalok foglalkoztatottsága azért nő, mert idő előtt otthagyják az iskolát.  Ők azok, akik az oktatásban eltöltött idő alatt kevesebbet szereznek meg azokból a kompetenciákból, amelyek szorosan összefüggenek későbbi sikereikkel a munka világában.

Kép: wikimedia

Hermann Zoltán, Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos főmunkatársa a qubit.hu-n kifejti, hogy a már általános iskolában észlelhető, a gyerekek közötti nagy különbségek nem hogy csökkennének, de egyenesen tovább nőnek a középiskola első két évében a három iskolatípus (szakközépiskola, gimnázium, szakgimnázium) diákjai között. A statisztikák azt mutatják, hogy egy szakközépiskolás tanuló átlagos eredménye matematikából 50, szövegértésből pedig 60 ponttal marad el egy olyan szakgimnazistáétól, akivel általános iskolában még ugyanúgy teljesítettek. Utóbbiakhoz képest a gimnáziumba járók előnye 20-25 pontnyi. Hogy mi lehet ennek az oka?

A részletekről az mfor.hu oldalán olvashattok!

Kép: PParchív

Napjainkban egyre népszerűbbé vált az otthonról történő, vagy más néven online nyelvtanulás. Ehhez nincs szükség egyébre, mint egy számítógépre, mikrofonra és internetkapcsolatra.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.