Életforma.hu

STÍLUS

Gyenge, klasszikus és közösségformáló - mi az?

Nagy kávéfogyasztók vagyunk, főként otthon és a munkahelyünkön hódolunk a szenvedélyünknek. A többség a klasszikus pörkölt kávét szereti, bár a fiatalabbak az instant és kapszulás megoldásokat is szívesen fogyasztják.  A kávézás teremtette miliő és beszédtéma pedig komoly közösségformáló erővel bír.

Mi, magyarok Európában az évi 2-2,5 kilogrammos kávéfogyasztással nem számítunk a komoly kávékedvelő nemzetek közé: például a rokonainknak tartott finnek évente csaknem 12 kilogramm kávét is megisznak fejenként, az olaszok pedig háromszor annyit, a spanyolok a kétszer többet isznak, mint mi (5.7 és 4.5 kg/fő/év). A kávézás azonban szorosan hozzátartozik a magyar gasztronómiai kultúrához is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a felnőttek többsége, 85%-a legalább alkalmanként kávézik  – derült ki a Tchibo Magyarország kutatásából.

Négy kávéfogyasztóból három még mindig a klasszikus pörkölt kávékat részesíti előnyben, ugyanakkor a fiatalabbak között egyre népszerűbbek az instant kávék és a kapszulás megoldások is. Ezek a számok azért is érdekesek, mert a megkérdezettek 81%-ának egyáltalán nem változtak a kávézási szokásai az elmúlt években, és csupán minden tizedik megkérdezett csökkentette az elfogyasztott mennyiséget, ugyanakkor legalább ennyien többet is ittak. A csökkenés hátterében főként egészségügyi motivációk állnak, például az, hogy a dohányzásról való leszokással egyidejűleg lecsökken a kávézások száma is.

A munkahelyi kávék egynegyede még mindig gyenge

A megkérdezettek több, mint a fele rendszeresen kávézik a munkahelyén is, a 18-55 év közöttiek körében ez a szám meghaladja a 65%-ot is. A nők sokkal igényesebbek a kávétípusokra és fajtákra, sokkal nyitottabbak az új ízek és variációk kipróbálására, mint a férfiak, akik többnyire ragaszkodnak a megszokott erős feketéhez. A munkahelyeken a kávé különleges szerepet tölt be, hiszen nemcsak egyfajta „jutalmat” jelent a mindennapokban, de komoly közösségformáló erővel is bír. A csapat belső működésére minden bizonnyal kihathat az is, hogy a kollégák milyen kávéhoz jutnak hozzá, amikor dolgoznak. Érdekes, hogy a kávézók többségének nincs lehetősége arra a munkahelyén, hogy az otthon megszokott kávéját fogyassza.

Inni járnak össze a kollégák
Ha a vállalat megszervezi, szívesen találkozunk a kollégákkal munkaidőn kívül, de a többség nem tartja a kapcsolatot a munkaidőn kívül. Ha mégis találkoznak, akkor az valamilyen formában az alkoholfogyasztáshoz kötődik.

A kávézás komoly közösségformáló erővel bír

A kávézást a megkérdezettek 100%-a egyfajta jutalomként éli meg, és ez a jelleg a munkahelyen még inkább jelen van.  A kávézás komoly szerepet tölt be egy cég, vállalat, munkahelyi közösség életében: egyrészt pihenőidőt biztosít a kollégáknak a nap folyamán, másrészt lehetőséget ad a munkatársak közötti információcserére. Kávéfogyasztás közben tárgyalják meg a legfontosabb céges eseményeket, híreket és történéseket, itt terjednek leginkább a közösség sztorijai. Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus szerint a konyha, a teakonyha, az ebédlő fontos színtér, hiszen ezeken a helyeken találkozhatnak és beszélgethetnek informálisan a kollégák. A belső információáramlás minősége pedig nagyban befolyásolja egy közösség működését, hangulatát. Ma már például általános elvárás az építészekkel szemben, hogy a munkatereket információ-barát módon tervezzék meg, azaz legyenek jól használható közösségi helyiségek. Az egyik legfontosabb ilyen helyiség az ebédlő és a konyha, az emberek itt kávéznak a leggyakrabban.

Április – a munkahelyi sztorik ideje

Az emberek többsége a munkahelyen tölti élete felét, így nem mindegy, hogy milyen közösségben, milyen miliőben élik mindennapjainkat, milyen témákról beszélgetnek. A kávézás rituáléjához kapcsolódó belső kommunikáció fontosságát felismerve indította el a Tchibo Munkahelyi Pályázatát, amelyre a legjobb és legeredetibb történeteket várják. A sztorikkal április folyamán lehet nevezni a www.munkahelyisztorik.hu weboldalon. Érdemes akár több történettel is indulni, hiszen a résztvevők a sztori feltöltésével automatikusan kapnak egy kedvezményes kupont a Tchibo.hu webáruházba, a legjobb öt beküldő pedig egy különleges, profi barista által tartott munkahelyi kávékóstolót nyerhet magának és kollégáinak.

 


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.