Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Honeybeast koncert és E.T. lesz ma ebédre! Ide siessetek!

Rendhagyó koncertet ad ma, október 1-jén a Zene Világnapján a Honeybeast. A rockzenekar az egyórás munkahelyi ebédszünetben, 12.30-tól Michael Jackson, Albert Einstein, Jack Sparrow kapitány és E.T. viaszfigurái között lép fel a budapesti Gozsdu Celebrity Panoptic színpadán az Orbit Lunch Beat koncertsorozatban. A közönség felszabadultan táncolhat és fotózkodhat a sztárokkal.

Az Orbit Lunch Beat programsorozat szeptember elején indult azért, hogy hetente egyszer az ebédszünetben megtáncoltassa azokat, akik az unalmas munkahelyi menza helyett valami sokkal izgalmasabbra vágynak. Az elmúlt hetekben Deniz, Fábián Juli, a New Level Empire és a Biebers adott élő koncerteket fényes nappal egy-egy budapesti helyszínen, miközben az irodákból odaérkezők szendvicset majszoltak és táncoltak. A tapasztalatok szerint a tánc, a közös élmény és a felszabadult jókedv olcsó és hatékony módszer a munkahelyi stressz ellen és a csapatépítésre. A svéd eredetű és most már világszerte elterjedt kezdeményezés nálunk is sikert aratott, de a sorozat ötödik állomása még az eddigieknél is emlékezetesebb lehet.

E.T. viaszmásával is lehet majd fotózkodni

A Honeybeast október 1-jén, csütörtökön, a Zene Világnapján 12.30-tól egy új budapesti helyszínre invitálja az Orbit Lunch Beat vendégeit. A Király utcai Gozsdu Udvarban szeptember közepén nyílt meg a Gozsdu Celebrity Panoptic, vagyis a hírességek panoptikuma. A kiállító- és szórakozóhelyen már most lehet fényképezkedni Michael Jackson, Albert Einstein, Marilyn Monroe, Robert de Niro vagy a Minyonok viaszszobraival, de helyet kaptak magyar királyok és felfedezők is a panoptikumban. A Honeybeast a folyamatosan bővülő viaszbábu kiállításon  ad egyórás rockkoncertet, és olyan slágerekkel táncoltatja meg a közönséget, mint például "A legnagyobb hős".

Honeybeast rendhagyó koncertet ad

A vendégeknek csak annyi belépődíjat kell fizetniük, amit minden országban egy átlagos menza ebéd árához igazítanak. Az Orbit Lunch Beat 900 forintos belépődíja tartalmazza egy szendvics és egy üdítő árát, a panoptikumba és a koncertre pedig nem kell külön jegyet váltani, vagyis egyet fizet hármat kap a vendég. Belépők a helyszínen kaphatóak a koncertek előtt a helyszínen csütörtök déltől.

Az Orbit Lunch Beat a jövő héten két koncerttel folytatódik: a Budapest Bár október 6-án, kedden lép fel ebédidőben a Dob utcai Ellátóházban, míg a Kállay-Saunders Band október 8-án a Dorottya Udvarban koncertezik. A sorozatot az Animal Cannibals zárja október 15-én a Westend City Center B2 parkolójában.

A négy igenes Király, akiből King lett
Nagyszerűen sikerült Király Viktor első nyilvános bemutatkozása a The Voiceban. A “mi fiunk” Marvin Gaye What’s Going On című dalát énekelte. Az amerikai tehetségkutatóban mind a négy szék megfordult, így megnyílt az út akár a végső győzelem felé is.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.