Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Keressük az ország legfittebb munkahelyét!

Egyre több cég ismeri fel annak a fontosságát, hogy az alkalmazottaik sokkal többet és jobbat tudnak kihozni magukból, ha testben és lélekben is ügyelnek az egészségükre. A Legfittebb Munkahely Felmérés ezt a törekvést kívánja díjazni immár negyedik alkalommal.

Magyarországon a munkaadók csaknem 60 százaléka úgy látja, hogy a betegségek zömét a fokozott stressz okozza. Éppen ezért is fontos, hogy az aktív testmozgás segítségével szembeszálljunk ezzel. A dolgozók egészsége és jól-léte mind a munkavállalók, mind pedig az alkalmazottak alapvető érdeke. Jól mutatja ezt az Unilevernél alkalmazott gyakorlat is:

„Egy összetett online teszt segít dolgozóinknak értékelni saját testi-lelki egészségüket, ugyanakkor meghatározza erősségeiket és a fejlesztendő területeket. A tesztek anonim összesítésével keletkező vállalati adatok átfogó képet adnak a cég állapotáról, így az erre épülő programok, aktivitások évről-évre mérhető változásokat eredményeznek. A sikert jelzi, hogy a program immár 14 telephelyünkön működik, és az Unilever számos külföldi telephelyén is bevezetésre került” – foglalta össze gyakorlatuk lényegét Dr. Koppány Szilveszter, az Unilever regionális orvostanácsadója.

Stresszmentes, egészséges munkaerőre van szükség

A felmérés szervezői bíznak abban, hogy az ilyen munkáltatói hozzáállás egyre nagyobb teret nyer, és egyre többen vesznek részt a felmérésben. Azt, hogy a munkahelyi egészségmegőrzés nem pusztán lokálisan nagy jelentőségű, jól mutatják az Európai Munka- és Egészségbiztonsági Hivatal adatai, melyek szerint évente 146 millió munkanap veszik el a betegségek, munka balesetek okozta hiányzás miatt. Mindezt pedig nem pusztán egy múló influenza, hanem nagymértékben a munkahelyi stressz okozza.

7 tipp, hogy a munkahelyeden is szárnyalhass!
Bizalomhiány, rossz vezetés, elszigeteltség, a szoros határidők, mind-mind hozzájárulnak, hogy feszültek legyünk a munkahelyen. A tartós munkahelyi stressz azonban nem csak betegít, de rontja a termelékenységet, a morált és a lojalitást is. Mit tehetünk a jó munkahelyi közérzetért?

Felismerve ezen tényezőket az elmúlt években világszerte jelentős mértékben nőtt azon cégek száma, amelyek konkrét programokat indítottak a munkavállalóik egészségének megőrzése érdekében, 2008 és 2014 között 34%-ról, 56%-ra. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egyre több cég ismeri fel annak a fontosságát, hogy az alkalmazottaik sokkal többet és jobbat tudnak kihozni magukból, ha testben és lélekben is ügyelnek az egészségükre. A Legfittebb Munkahely Felmérés ezt a törekvést kívánja díjazni immár negyedik alkalommal. A kezdetek óta olyan vállalatok versenyeztek a díjért, mint az HBO, a Hansgrohe Magyarország, az Unilever vagy a Hewlett Packard, de a közigazgatási szférából is számos intézmény vett részt, legutóbb például a Nemzetgazdasági Minisztérium Sportegyesülete vitte el a kategóriájában a legjobban járó díjat.

A felmérésből sok fontos visszajelzést kapnak a vállalatok is arról, mennyire elégedettek az alkalmazottak, vagy miben lenne érdemes változtatni. A múlt évi kutatásból például kiderül, hogy a résztvevő vállalatok alkalmazottainak 93%-a úgy gondolja, hogy a heti legalább kétszeri testmozgás szükséges alapfeltétele az egészséges életmódnak, éppen ezért a rekreációs tevékenységek szerves részeit képzik a mindennapjaiknak. Szintén meggyőző az aránya azoknak (80%), akik elégedettek a munkaadójuk által nyújtott támogatással. A munkaadók közel fele (49%) kombinált sportbérlettel, a még nagyobb szabadságot nyújtó Sportkártyával támogatja a munkavállalóit a rendszeres és változatos sportolásban.

Mindezek tudatában a szervező arra buzdítja a vállalatokat, kicsit és nagyot egyaránt, hogy ne üljenek a babérjaikon, hanem szálljanak ringbe a címért. Kíváncsian várjuk, hogy idén melyik lesz a legfittebb munkahely!

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.